2010. dec. 22.

Karácsonyi lista

Mostanában, amikor az utolsó ajándékvásárlási lázban rohannak az emberek piacról plázába, a plázából fenyőárushoz, és listákkal a kezükben, gondoktól mélyülő ráncokkal az arcukon... ráadásul lelkiismeret-furdalással küszködve, hogy hát mégiscsak a szeretet...hogy lesz ebből tökéletes ünnep?

Háát. Sehogy.
Mert valami odaég. Vagy elfelejtődött. Vagy valaki beszólt neked. Vagy ronda az ajándék. Vagy megígérte, de mégsem úgy van... Csalódás...
Szóval szeretném levenni rólad a terhet.
Sehogy. Nem lesz tökéletes. De attól még jól érezheted magad.
Sőt! Erre invitállak:

Ilyenkor ugyanis mégiscsak alapvetően egy születésnapot ünnepelünk.
Jézusét. Máshol a Fény születésének, a Szeretetnek mondják. Mindegyik igaz. Egy a lényege.
És ha van kedved velem együtt belegondolni, akkor gyere velem egy pár gondolat erejéig...

Ha én lennék Jézus, és a világ egy jelentős része az én születésnapomat akarná ünnepelni, akkor én minek örülnék?
Kellene nekem, hogy fenyőfákat villanyozzanak? Hogy ajándékokat vegyenek (nem nekem, hanem egymásnak...)? Hogy halat egyenek?
Nem nagyon. Pontosabban egyáltalán nem. Éppen ezért -hiszen én nem kérnék ilyesmit- nem is sajnálkoznék azon, hogy ha nem jut fenyőfa, szaloncukor, vagy zenélő-fenekét-billegető mikulás. Szívtelen lennék? Dehogy is. Csak nem várnám el. Éppen ezért nem csinálnék össznépi kitalálósdit sem abból, hogy mások találják ki,  az egyszer látott rokon minek örülne. Nem várnék el színjátékokat, hogy mennyire szeretjük egymást, és fontos a másik... Nem várnám el, hogy most az egyszer telezabálja magát bárki is, mert nem lennék az emésztést-könnyítő-gyógyszer-gyártók pártján sem.

Aminek én örülnék... az az lenne, hogy az emberek harmóniába, békébe kerüljenek magukkal. De még ezt sem várnám el tőlük. Szóval, aminek én örülnék, hogy érezzék jól magukat a bőrükben, hogy örüljenek. Annak nagyon tudnék örülni. Az öröm csodálatos energia. Azt szívesen látnám az arcokon.
És tisztában lennék azzal, hogy mindenki más, ezért másnak örül. Van, amit lehet ajándéknak hívni, van amit nem.  Az öröm lenne a lényeg.
Ha ehhez kell egy feldíszített fenyőfa, azt is elfogadnám. Ha nem, az is rendben lenne. Örülnék neki, ha az a sok-sok ember, aki a születésnapomat ünnepeli, emlékezne rá, hogy az öröm a lényeg. Mint amikor én megszülettem Jézusként. Öröm volt az is.

Szóval, ha Jézus lennék, így gondolnám.
Ugyan nem vagyok Jézus, a gondolatmenet tetszik.
És emiatt az én karácsonyi listámon az szerepel, ami saját magamnak okoz örömöt.
(Önzőség? Ó, akár ezt is mondhatod.)
Az én listám... úgy tűnik ki fog tartani nemcsak 3 napra, hanem egész évre... némelyik tétele még tovább is. Mind örömöt ad.

Az öröm pedig csodálatos energia.
És örülnék, ha te is megtalálnád, ami neked okoz örömöt.
Mert én ki nem találhatom... helyetted.
Mert ha még ki is tudnám találni, el nem venném tőled a rátalálás örömét.

Boldog ünnepeket!

2010. okt. 27.

Szimat

Ha nincs rád igény -boldogtalan vagy.
Ha túl sok rád az igény -megőrülsz tőle.

Szagold ki, találd meg, ami megfelel neked - mert
nincs mindenkinek megfelelő recept.
Tulajdonképpen nincs is kívülről származó recept, 
még akkor sem, ha a világ tele van tanácsadókkal... akár
önjelöltekkel, akár szakértő diplomásokkal.

Te vagy az, aki tudja, hogy mi a jó neked
Te vagy az, aki megteremti a saját receptjét. 
Ha beválik, hurrá, merj élni vele.
Ha nem válik be valamiért, csak emlékezz, 
hogy megváltoztathatod a hozzávalókat és az arányokat is.
Bármikor. Ez a te életed.

Talán éppen csak annyi hiányzik hozzá, hogy vegyél egy pár tiszta és friss lélegzetet.
Kitisztul a szaglás tőle. 

2010. okt. 22.

"Én vagyok a saját magam legnagyobb ellensége..."

Feladni az erőfeszítést. Az ellenállást. Furcsa misztérium.


Amikor feladjuk a küzdelmet, meggyógyul a test, amit gyógyíthatatlannak nyilvánítottak. 
Amikor feladjuk a küzdelmet, megoldódik a reménytelen helyzet.
Amikor feladjuk a küzdelmet, egy pillanat alatt összeáll a kép, és megértésre jut bennünk, amit akartunk érteni, és nem ment sehogyan sem.
Amikor feladjuk a küzdelmet, 

akkor részesei vagyunk az élet áradásának. Annak az életnek, ami mélyen belül minket is működtet, amitől a szívünk dobog, amitől a fű nő, amitől virágba borulnak a fák, és ami éneklésre készteti a madarakat.

Varázslatos pillanat.

Aki egyszer megélte, azóta is azt keresi.
Pedig nem kell messzire menni érte. Ott van minden szívdobbanásban. 
Ott van minden elfogadásban.

Most őszintén? Te nem arra vágysz a szíved mélyén, hogy a környezetedben elfogadjanak úgy, ahogy vagy? 

És mi lenne, ha te is elfogadnád magadat, ha saját magaddal kezdenéd ezt az elfogadást? 
Ha legalább saját magaddal nem kellene küzdeni? 



2010. okt. 18.

Országlenyomat

Ezt a hétvégét ismét Brandon Bays-zel töltöttem -ha régebben olvasod ezt a blogot, ismerheted a történetet: terapeutaságom rendes "karbantartásaként" szokott ez zajlani. És a mostani hétvégével kapcsolatban egy nagyon érdekes dolgot szeretnék megosztani veled. Úgy hívjuk, országlenyomat.

Megfigyelhető, hogy TheJourney (Belső utazás) világában, ami most 38 országot jelent, minden országnak megvan a maga "lenyomata". Amitől egy kicsit mások az emberek, a felfogásuk. És érdekes, mert van egy országra jellemző visszatérő probléma is. Az ország egyes lakói lehetnek kivételek, mégis megfigyelhető  egy-egy olyan minta, ami úgy tűnik, mintha a levegővel szívnának be az emberek. Érdekes megfigyelni, ahogyan Európán átívelnek a problémák hasonlóságai. Az egyik ilyen -osztrák minta, de mint szomszédok, minekünk is jutott belőle bőven... - a maradj kicsi mintája.
Mit is jelent ez?
Maradj jelentéktelen, észrevétlen! Ha nagyobb lennél, kinőnél a többi közül, akkor húzd össze magadat... férj bele egy képzeletbeli dobozba. Levágják a szárnyadat, nem repülhetsz, nem mutathatod meg a valódi ragyogásodat! Mintha a ragyogásodat egy lámpaernyő árnyékolná le folyton.

Igen, az osztrákok tárták fel ezt a mintát saját magukról. Én pedig részese voltam a "szabadulásuknak", és én magam is átéltem ennek a lényegét. 
Óriási szabadság. Óriási a különbség. 
És minél több idő telt el azóta, annál inkább rájövök: nálunk is hasonlóképpen működik. Hű, de még mennyire! Mi magyarok sem vagyunk különbek, hiába beszélünk más nyelvet.  Összeköt a közös történelem is. Mi is szenvedői voltunk- vagyunk ilyen mintáknak. Megörököltük? Megtanultuk? Aki nagyobbra kíván nőni, levágják, leütik, kiütik, büntetést kap, vagy húzzon el az országból? Túlélési stratégiává fejlesztettük? Ó, rengeteg formája létezik... mindegyik csak a lámpaernyő egy megjelenési formája.

De mi vagyunk azok, akik levehetik a lámpaernyőket. Egyenként. És gyönyörű ragyogásunkat kapjuk vissza. Osztrákok és magyarok. És a többiek is. Hatalmas élmény. 
Kívánom, hogy legyen részed benne: értsd, érthesd meg, miről beszélek, mert akkor te magad is visszakaptad a saját ragyogásodat. És nem kell több lámpaernyő... 
Sem egyenként. Sem országonként. 



2010. okt. 11.

A régi skatulyák felülírása

Rég nem látott emberekkel találkozni izgalmas kihívás.
Az akkori időből élnek bennünk emlékek, amelyek szerint valamilyennek tartjuk az illetőket. Beskatulyáztuk őket az agyunkban lévő szisztéma szerint: tanár, diák, szülő, okos, buta, életrevaló, unalmas, dögös, nyávogós, béna... stb.
(Arról most nem beszélnék, hogy az emlékezet csalóka is tud lenni- a valósághoz képest igencsak szelektál. 
Na és a fantázia gyönyörűen ki tudja tölteni a hiányzó darabokat.)

Ha naponta találkozunk valakivel, akkor a napi változás nem akkora, hogy azt könnyedén ne tudnánk kezelni. Vagyis... többnyire azért így van.
De amikor rég nem látott ismerőssel találkozunk, akkor a változás összeadódva jelentős, időnként döbbenetesen nagy. Gyerekeket tudnak ezzel a világ végére kergetni a felnőttek: Jaj, mekkorát nőttél!

És amikor rég nem látott felnőttekkel találkozunk? 
A változás legalább ugyanakkora. Méterben, kilóban, fogakban, dioptriában, ... fölfelé és lefelé is. 
Számolunk. Rögzítünk. Azért, hogy keressük a stabil pontokat.

Stabil pontoknak nevezem, valójában az emlékeink sarokpontjaihoz akarjuk igazítani a másikat.  Pedig tudjuk, hogy az emlékek igen könnyen megcsalnak minket. 
Még akkor is keresünk elvárásokat, ha nincsen "mihez képest".  Keresünk valamit, amivel mérni lehetne a változást. Gyártunk legalább egy új skatulyát az agyunkban, ha már a régit nem lehet felülírni. 


Az egész arról szól, hogy szeretnénk biztonságban tudni magunkat. Vagyis tudni azt, hogy a másik -aki láthatóan megváltozott - vajon a barátunk, az ellenségünk? Meg lehet benne bízni, vagy innentől kezdve utálni kell? 

Én pedig most itt:
arra hívlak és bátorítalak, hogy nézz egy kicsit túl a skatulyákon. Ha mered meglátni a másikban azt, akivé vált, lehet, hogy meglepődsz.
Minden tinédzser erre vágyik, -hogy végre ne a 5-7-10 évvel ezelőtti gyereket lásd benne.
És minden felnőtt is erre vágyik-, ha már kinőtte a  korábbi skatulyát... lehet, hogy nem is fért bele soha...

De hogyan vegye ki a TE fejedből?
Hát sehogy. Érted ugye. A megoldás nálad van.

2010. okt. 8.

Meska vita... magammal és Magammal

Új vagyok a Meskán. Sokat hezitáltam, hogy ott van a helyem vagy sem, be tudok-e, akarok-e versenybe szállni... Egyáltalán mit jelent a verseny -nekem. Kivel versenyzem?
Nem a gőg beszélt belőlem és a hezitálásomból, hanem az, hogy egyszerűen nem tisztázódott le bennem, mit is gondoljak. Kavarogtak bennem a pro és kontra gondolatok. Parázs viták zajlanak ott árképzésről, másolásról, profizmusról, hobbizásról. Nem biztos, hogy segítenek... nekem. Ide álljak, oda álljak? Ennek is van igazsága, annak is van... De hol az enyém?

Egyáltalán mit jelent a verseny -számomra... Kivel versenyzem? Árakkal, emberekkel, mennyiséggel? Mit jelent a siker-számomra? Boldog lennék-e azzal, ha rákapnának egy termékemre, és abból tucatjával "gyárthatnék"? Vagy megőrülnék tőle? Boldog lennék-e azzal, ha naponta x terméket eladnék? Vagy megőrülnék, hogy gyártani kellene egy következőt, ugyanolyat? Vagy inkább szeretnék új dolgokat kipróbálni? Mi az egészséges? - számomra. 

Eltelt pár nap, hetek is talán. És nem tettem sok mindent fizikai síkon...
A kérdések csak gyűltek.
És a jó hír, hogy ha már meg tudom fogalmazni őket, akkor már félúton vagyok a megoldáshoz. Azóta megérkeztek a válaszok.

Itt megosztok most veled egy csokrot a számomra megkönnyebbülést hozó gondolatokból:

-Ugyanaz történik ebben a virtuális boltban, mint ami történik a fizikai piacokon. Ha félelem , irigység, aggodalmaskodás van, akkor az produkál vitákat, sértődéseket, mindazt, amit megtapasztalsz. Ennyiben ez nem különleges, nem más. 
Mi vesz rá egy embert, hogy egy cipőre elköltsön 50000 Ft-ot, amikor megvehetne egy cipőt 5000-ért is? Szerinted nem tudja, hogy lehet venni 5000-ért is?
-Hááát... gondolom azért, mert értéket tulajdonít neki.
-Igen. Lehet, hogy az az érték nem fizikailag mérhető, beazonosítható
Másrészt meg legtöbbször van mérhető minőségbeli különbség. Amikor te minőségi anyagból, értékesebb, tartósabb terméket készítesz. És akkor felmerül, hogy a tiéd jobb. 
Akkor erre a dologra egyféle válasz a márkaépítésnek nevezett folyamat. 
És ahogy elindítod, jönnek az ötletek, illesszünk hozzá státuszt.
Minél több nemlétezőt kívánsz hozzáadni, annál több járulékos erőfeszítésedbe kerül. Ennek ára van, hogy elhitesd a képet, amit elhitetni akarsz. És minél többen játsszák ezt a játékot, annál nagyobb a verseny. 

Talán segíthet az is, ha eljátszol a gondolattal: ha az interneten keresel például szállást, és te a Bed&Breakfast kategóriában vásárolsz, akkor zárjon be és sírjon minden luxusszálloda? Vagy fordítva? Pedig csak pár kattintásra vannak egymástól... nem?
A virtuális térben ugyanúgy áramolnak az emberek, mint a város utcáin. Itt a saját vágyaik mentén járják a virtuális utcákat.

Számomra olyan volt, mintha egy sötét felhő került volna le rólam.
...lehet, hogy az az érték nem fizikailag mérhető és beazonosítható...
és ...áramolnak, mint az utcán... :-)

2010. okt. 6.

Ajánlom magamat

Ajánlom, mert addig-addig rendezgettem itt a blogpolcokat, hogy csak rájöttem, kinőttem én ezt a virtuális teret. Szerencsére a blogtérben még egy szobát pikk-pakk hozzátold az ember a meglévőhöz. Éppen ezért  gyorsan el is költöztettem az alkotásaimat ide a galériába.
Bizony! Gyere nézz be hozzám! Kicsomagolok ám gyorsan,  és felfedem, hogy mi minden került ki a kezeim és az ecseteim alól az utóbbi időben.

2010. okt. 5.

Mire jó a kombinálás és mire nem...

A kombinálást arra találja ki az elme, hogy kitöltse a réseket. 
Valahol mélyen belül van bennünk valami egészre, teljességre törekvő vágy. Nem véletlenül szeretnénk egész-ségesek lenni, megérteni a világot, az emberek működését.  ez egy nagyon tiszta, mondhatnánk egyszerű vágy. 
Hogy nem mindenkiből látszik ki? 
Hát igen. 
Ezt a tiszta vágyat elég rendesen eltorzítja a világ hatása. Nevezzük így összefoglalóan: a világ hatása. Más lelkekkel, lényekkel kommunikálunk, elme szinten. Rengeteg ötlet és lehetőség merül fel. Ez hatással van ránk. (Cserébe mi is hatással vagyunk ám.)  Hitrendszereket osztanak meg velünk, tanítanak, ítélkeznek felettünk és mások felett. (Cserébe mi is velük és felettük.) 

És mindez összeadódva a mi eredeti tiszta vágyunkkal érdekes mixtúrát hoz létre.
A kombinálásunkkal az ismeretlen faktorokat próbáljuk kitölteni. Azért, mert akkor végre megnyugodhatnánk, lenne egy elfogadható magyarázat az éppen aktuális problémánkra.
Igen ám,  a kombinálás minden esetben kitaláció.
Minden esetben. Különben nem lenne rá szükség.

És éppen ezért távol esik a valóságtól. Minél több benne a kitalált elem, annál inkább. És valahol mélyen érezzük ennek a tévedését, hazugságát. És ez feszültséget okoz. Azért csinálnánk, hogy nyugalomra találjunk... erre mi történik... még több feszültség keletkezik.
Szóval erre jó a kombinálás. 

Nyerhetünk vele 
-színes, szélesvásznú történeteket- a fejünkben,
-újabb feszültséget, stresszt, szorongást
-időtöltést
-hosszabb távon például gyengülő immunrendszert, betegségek sorát

És elveszíthetjük
-a valóság alapját
-a nyugalmunkat, a békét
-a tiszta gondolkodást
-a valódi életet

Szólj, ha kihagytam valamit :-)

A kombinálás választható. Nem kimért büntetés. És nem kell depresszióba esni tőle, csak azért mert folyton feszültség van bennünk... A megoldás sokkal egyszerűbb...

2010. okt. 1.

Most kombinálsz

Nem szeretem, ha rajtakapnak valami olyasmin, ami nem hoz különösebb jót az életembe. Ilyen a kombinálás.
A történet a következő: Könyv készül. Segítséggel. Akik segítenek nekem, a Teljesség megnyilvánulásai. És érdekes/egyszerű módját választottam annak, hogy minél precízebb legyen a segítség, amit kapok tőlük -felveszem a hangjukat. Igen ám, csak a technika tréfás ügy. Ugyanis hiába teszem a mikrofont a lehető legközelebb, érdekes módon a felvételen alig hallható valami- emberfüllel... Azzal együtt, hogy  a mikrofon 3 méterről még az óra ketyegését is felveszi, és más emberi hangot pedig tökéletesen és hangosan felvesz...  Érdekes.

Bosszantó. Frusztráló. Mert nem akarom elveszíteni az értékes segítség szavait.... 
És emberi aggyal mit teszek? Kombinálok.
Biztosan zavarja valaki az adást. Sőt még arra is vetemedek, hogy feltételezzem a beszélgetőpartnereim szándékosságát... 
Erre szelíden csak annyit mondanak: Most kombinálsz.

Rajtakaptak. 

Ha igaz kívánok maradni, akkor bevallom. 

És ebben a beismerésben lehetőségem van rá, hogy új nézőpontból értsek meg valamit.
Azzal kezdődik az új nézőpont, hogy hajlandó vagyok otthagyni a régit... vagy azt mondom, lehet, hogy van más... Hadd derüljön ki...

Tudod mi a kombinálás?
Az elme tevékenysége arra, hogy kitöltse a réseket. Mindazt amit nem ért, nem ismer, vagy fel nem tud fogni. A részletekből (néhány rendelkezésre álló információból) nagy fantáziával kialakít egy történetet. Feltételezésekből legyárt egy komplett "mozit". 
 Igaz, hogy ennek semmi köze a valósághoz, de sok esetben nincs senki, aki rászólna, hogy most kombinálsz.

***

Vagy ha mégis volna, akkor az/ő megtorlásban részesül.
Ugyan nem szorulnak védelemre a lények, akik szembesítenek vele, hogy kombinálsz... mégis szeretném megvédeni és megbecsülésben részesíteni őket: lehetőséget hoznak, hogy egy tévedésből felébredj. Nekem jó volt. (még akkor is, ha nem tetszettem magamnak...)

Anélkül, hogy feltételezésből indulnék ki, talán neked is jó lenne...


2010. szept. 29.

Önbizalomépítő

Én nem tudom, hogy te mennyi időt és energiát feccölsz bele, hogy megfelelj másoknak. 
A múltban elég sokat tettem. Elfoglaltság. Stratégia, túlélés.
Mindaddig, amíg ki nem derítettem, hogy miről is szól ez a játék:
Arról, hogy ÉN NEM HISZEK MAGAMBAN, ezért mindenfélét kitalálok, hogy legalább mások higgyenek bennem. Elég drámai, de jó belőle kiszabadulni. 
Akkor a legdrámaibb, amikor van EGY ember ebből a majd 7 milliárdból, akinek különösen meg kell felelni. Az összes többi mondhat amit akar, de az az egy... Ha ő egyszer azt mondaná, hogy elég jó vagyok, vagy hogy szeretetreméltó...

Most őszintén?
Ha az az egy ember azt mondaná, akkor elhinnéd?

***
Ez jut eszembe, amikor valaki 10 éve csinál profi szinten valamit és még mindig szabadkozik, hogy ő nem ért hozzá...
Mert ha bevallaná, hogy tudja, szereti, élvezi, még azt is kockáztatná, hogy nagyképűnek fogják tartani. Ez pedig Magyarországon büntetendő, meg- és el- kell ítélni: "Az a nagyarcú, aztán mire vág föl?"
És ezt elkerülvén, inkább alulbecsüli magát az ember, vagy nem mutatja meg, amit tudna, vagy inkább oda sem dugja az orrát, ahol megmutathatná. Sőt még egy betegséget is lehet köríteni az egész köré: úgy hívják, depresszió. Takarózónak borzasztó... újabb lenyomásnak azonban megteszi.
Mert nem hagyja kibontakozni az emberből azt a dolgot, ami kikívánkozna. Kikívánkozna pedig... és  visszafogja. Lenyomja. Ez rengeteg energiát igényel. Mármint visszafogni azt, ami amúgy kikívánkozna... Csoda, hogy veszettül vacakul érzi magát tőle?

Ilyen indokkal a szülő nem dicséri meg a gyerekét.... nehogy elbízza magát.
Vagy túldicséri, mert még emlékszik, hogy gyerekként őt nem dicsérték... és most be kell pótolni...
Ilyen indíttatásból a szerelmesek nem mondják ki egymásnak, "szeretlek"... mert a másik majd jól visszaél vele. Vagy a testvérek nem beszélnek egymással... mert a másik két szóval több dicséretet kapott...
és igen, patikamérlegen kell mérni, mert nem jut ám belőle csak úgy bármennyi...
Ezért bizniszelni kell a dicsérettel, igaz szóval... nehogy nagyobbnak, különlegesnek, beképzeltnek nézzenek a többiek. 
És ha mégis megtörténne, hogy meglátják a nagyságot -mert egy pillanatra mégiscsak meglátták az igaz valót-, akkor gyorsan szégyenkezni kell miatta.

És így lesz az önbizalom-probléma gyorsan terjedő vírus. 
Pedig ahogy a szóban benne is van, önmagadban kellene keresni a bizalmat.
Te tudsz bízni magadban? 
Először is.
Mert ha nem, akkor érdemes lenne kibékülnöd MAGADDAL.

Mert egy pillanatra amikor kilátszott az álarcok alól az igazi valód...
hát az gyönyörű, ragyogó, különleges és nagy... igen nagy... nem is látom a határát. Azt szeretném látni benned és belőled "cserébe"  én is az igazi valómat mutatom neked.

2010. szept. 27.

Megoldhatatlan probléma?

Ha bármikor egy pillanatig is elhitted, hogy van egy nehéz vagy megoldhatatlan problémád, akkor neked készült ez a film:


2010. szept. 25.

Isteni terv

Kérdés:
-Van-e isteni terv? Vagy nincs? A tapasztalatom szerint nincsen isteni terv, nincsen előre elhatározottság. Viszont annyi helyről hallom és olvasom, hogy van... feltételezem, hogy ők sem hazudnak. És itt van ez az ellentmondás, amivel nem tudok mit kezdeni.
Válasz:
-Tudod  a választ.
-Én úgy találom, hogy nincsen terv, nem kell semminek megfelelni. És azok akik hisznek egy tervben... akkor az honnan jön?
-Mire jó egy terv?
-Gondolom, egy irányt ad. Valahonnan valahová eljutni...
-És az mire jó?
-???
-Biztonságot ad.
-Ha van terv, lehet kit okolni. Meg lehet tenni a felelősnek. És akkor nem kell felelősséget vállalni...
A terv a szabadság vége. 
Ne keverd össze azt a tervet, amit te hozol létre azzal, amit kivetítesz, hogy más hozta létre.
Mindenkinek van választása, vágya, szándéka. És ami az egyéni választásokból összeadódik, kialakul, úgy tűnik, hogy egy közös tervvé áll össze. De ez nem létrehozott. És ennek nincs ereje feletted.
-Nincs ereje felettem? Ezt hogy érted?
-Minden pillanatban választhatod, hogy csatlakozol ehhez a külső tervnek tűnő sodorhoz vagy nem.
-Érted?
-Igen.

2010. szept. 22.

Csapda a szeretetről

Nagy lecke. Nem lehet erőből szeretni.

Kérdés: Ami a szeretetből születik, az minden valódi?
(Hiszen azt már tudom, hogy a félelem eltűnik, "nem valódi". Kiderül ez minden alkalommal, amikor megvizsgáljuk akár a félelmet, akár a félelem szülte teremtményeket...
És ami valódi, az boldogságot hoz,
ami pedig nem valódi, abba pedig elég rendesen bele lehet gabalyodni... félelmek hegyei...)

Válasz: Igen. Csak vedd észre, hogy van itt egy csapda:
Az, hogy kényszerítsd magadat, hogy  állandóan figyelj, hogy csak szeretetből akarj teremteni.
Kényszeríteni magadat, hogy szeress... Erőből szeress?

Ami könnyű, ami felszabadul belőled, ami jön, amit nem kell mérlegelni, az valódi. Fel sem merül a kérdés, hogy valódi-e.
Szeretgesd meg magadat! Jó vagy!

Köszönet a válaszért Tér és Időnek. Sajnos nem tudom belinkelni. :-))

2010. szept. 19.

Bárcsak megtettem volna...

Megtettem volna, megtehettem volna...

A 5 legfontosabb kívánság, amit a halálos ágyukon sorolnak föl az emberek, amikor azt kérdezik tőlük, hogy vajon mit sajnálnak a legjobban, hogy nem tették meg, vagy mit tennének másként. Azokat az embereket kérdezték, akik tudatában voltak, hogy az életüknek mindjárt vége, és rátekinthettek az életükre.
A lista nem olyan hosszú, mint amire számítanánk...
Tulajdonképpen elég rövid:

1. Bárcsak lett volna bátorságom, hogy ne mások elvárása szerint éljek, hanem a saját életemet éljem.

2. Nem kellett volna annyit dolgoznom!

3. Bárcsak kimutattam volna az érzéseimet!

4. Többet törődhettem volna a barátaimmal!

5. Bárcsak megengedtem volna, hogy boldogabb legyek! 

 Az élet választás. Gyakran akkor ébrednek rá az emberek, amikor már majdnem vége. Régi minták és elvárások szerint éltek, fenntartottak hazugságokat, mert meg kellett felelni valakinek ...mennyi küzdelem...  A félelem a változástól, ami arra késztet, hogy fenntartsunk egy boldogtalan életet. 
... és amikor majdnem vége, hiányzik a nevetés, a vidámság, és mindaz, ami igazán fontos... 

Ha van még egy kis időd, akkor a mi életünk nem arról szólhat, hogy "bárcsak és ... volna", hanem arról, hogy megtehetném... megteszem.

Mit is? 
Neked mi a fontos?
Tedd meg most!


•••
A magam részéről elférne még egy kis játék és könnyedség az életemben. Hogy ne vegyek annyi mindent komolyan...

Azt hiszem olvasok egy kis Agyból Buddhát... :-))

2010. szept. 15.

Belső utazás és a félelem

"Mozicsatornám" új filmje a félelemről szól. Volt már itt szó félelmekről. Azt hiszem, ez is egy olyan téma, amely mindannyiunkat érint.
Vajon elég jó vagyok-e (egy álláshoz, egy partnerhez, anyának, szeretőnek, gyereknek... stb)
Vajon megérdemlem-e, hogy jobb legyen az életem? Sikeres leszek-e benne?
Vajon meggyógyulok-e? És nem jön-e vissza az a kórság?
Lesz-e elégendő egészség, bőség, idő?
És még a halálfélelem szóba sem került...

Ha bármelyik kérdés is ismerősnek hangzik, gyanús, hogy te is tudod mit jelent a félni. Ami önmagában nem is baj. Csak amikor meggátol abban, hogy megtegyél valamit, amit szeretnél... hát akkor... kiderül, hogy nem egy egészséges dolog.


2010. szept. 12.

Eredet-moziajánló

Egészen viccesnek találom, hogy az utóbbi blogbejegyzéseken végignézve már hívhatnánk mozicsatornának is ezt a blogot... Ahhoz képest még viccesebb, hogy nem is olyan rég még a tévét szapultam. Az még mindig áll.:-))

És most a változatosság kedvéért egy mozit szeretnék ajánlani.

 
( Photo credit:  moksha.hu)
 Eredet

Ha kívánnál felébredni. Hollywood kitett magáért. Nem mint film, ami miatt annyira nyerő, hanem az üzenet miatt.
Jó, jó, de miből is kellene felébredni? 
Álomból. És melyikből? Kinek az álmából? És mi legyen azzal, aki nem akar felébredni, mert önkéntesen elfelejtette a hazavezető utat?

Összefoglalom:
ez a film megtanít, az elme hatalmas erejére ÉS használatára

1. praktikus tudni, hogy honnan tudod, amikor álomban vagy
2. praktikus tudni, hogy kinek a játékában (álmában) vagy
3. minél mélyebbre jutsz az álmodban, annál nehezebb onnan visszatérni
4. minél több időt töltesz az álomban, annál valóságosabbnak hiszed
5. a bűntudat elkísér minden világba
6. bármennyire sok energiát öntesz az álomba, bármilyen igaznak tűnő világot teremtesz, mindig van valami, ami miatt kiderül, hogy nem valódi
7. ha történik valami az egyik világban, az hatással van a többire is
8. mindig van segítség, hogy visszatérj a valóságba

És ha ez a film nagyon is hasonlít az életünkre, az nem a fantázia szegénysége miatt van.

Óriási film, ajánlom. 
Hatalmas segítség lenne mindenkinek, aki bele van szorulva egy élethelyzetbe, egy rögeszmébe, egy kapcsolatba.

Egy hiányzik belőle:  a megbocsátás. De nyilván ez már túl sok lett volna Hollywood számára.


2010. szept. 11.

Miért nem gyógyulunk? Lelki vírusírtás

Dr. Bruce Lipton filmjének második része, aki tudományos szempontból magyarázza el, amit a Belső utazásban nap mint nap élünk és használunk: ha valami nem gyógyul meg bennünk, akkor érdemes feltárni a tudatalatti programját. Az első részt itt nézheted meg.

Mit is jelent ez hétköznapi nyelven?

Történt velünk valami a múltban -lehet, hogy jelentéktelennek tartjuk akár, vagy nem is emlékszünk rá-, amikor egy nemkívánatos program ült belénk, és még mindig működik.
Lelki vírusok? Hívhatjuk így is őket. Mindaddig működnek, amíg ki nem húzzuk onnan gyökerestül.

Éppen azért, mert napi szinten foglalkozom a témával, nagy öröm számomra, hogy ilyen könnyen érthető formában, mégis szakszerűen meséli el Dr. Lipton mindennek a folyamatát.

2010. szept. 9.

A gyógyulásról új szemmel

Ajánlom mindenkinek Dr. Bruce Lipton filmjét, amelyben a gyógyulást új szemmel mutatja be - most készült el a magyar felirat. Ez idáig az első rész van kész. De folyt. köv.

Gyógyulás. Ugye milyen sok minden fonódik köré?
Ha nem történt meg veled, akkor...
Lehet, hogy csak nem jó helyen kerested a megoldást?

És hogy kellő hangsúlyt kapjon az a rész, amikor a dogmáról beszél, ide ki is írom:
DOGMA: vallásos meggyőződésen és nem tudományos tényen alapuló igazság.

Tehát, ha kapsz például egy "halálos ítéletet" az orvosodtól, jobb, ha így értelmezed: ez egy dogma. Ebben a pillanatban az orvosod nem hisz a gyógyulásodban, és elképzelhető, hogy nem lát neked megfelelő megoldást. Ez még nem jelenti azt, hogy nincs is.





Ez a picike film pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ne becsüljük le a természet adta gyógyulási képességünket. És ne is feledkezzünk el róla!!!


Dr Bruce Lipton könyve  most már magyar fordításban is olvasható. Érdemes.

2010. szept. 6.

És mi legyen a kamerafrásszal?

Az apró lépések technikája nem mindig működik. Például akkor sem, amikor az ember előjön a videokamera mögül és kiáll ország-világ elé. Nem lehet csak egy lépést ide egy lépést oda, mert akkor se itt, se ott nem vagyok.

A videózás tanulsága?
Ez a két korábbi videó arra tanított, hogy ne sokat tököljünk, ugrás az ismeretlenbe.
Annyira fel voltam spannolva, hogy elfelejtettem a kamerafrászt és minden mást is, elragadt a játék heve. Igen, ám de amikor komoly munkáról van szó, akkor nem olyan egyszerű az.

Beállítottunk egy "stúdiót". Világítás, állvány, szép virág és a háttérből a csúnya konnektort is kitakartuk. És? És... felvétel indul...

És nagy csend.
Nekifutunk még egyszer... kétszer... háromszor... semmi. Semmi nem működik belőle. Aki a kamera előtt van, mintha csirkecsontot nyelt volna... keresztbe.

És átmentünk a kis lazulós helyiségembe, mondjuk így: műhelyembe. Nyikorgós szék, nulla világítás, a nap is rossz felől süt. Üres képkeret a háttérben. Semmi sem jó.

Inkább választottuk ezt a tökéletesen hibás filmet, ami kikerült a kezeink közül. Altair innen is megköszönöm a szakmai és jogos kritikát.
Nekünk mégis minden jó lett, mert természetessé vált a hang és a történet. És több mint 20 perből vágtuk össze a végleges változatot. Filmként nem lenne díjnyertes. Semmi sem elég profi benne.
De tudod mit, aggódjon emiatt más. :-) Én letettem az aggódást.


Ajánlom mindenkinek -terápának is-, aki csak a családi ebédek kényszer-házivideóit élte meg eddig, vagy hihetetlen helyeken kellett pózolnia, hogy leszakadt a dereka benne, és a videón halálosan úúú...tálta a kényszeredett és karótnyelt beszélgetéseket.

Lehet ezt is, kérem szépen, új szemmel nézni.
A videózás jó móka!!!
Azóta is azon töröm a fejem, hogyan legyen ennek a mókának folytatása.

Mert lesz, az biztos!

2010. szept. 3.

Belső utazás és aggódás

Igen a videózás. Bizony van a videózásnak komoly eredménye is, mégpedig itt láthatod alább.
Aki nem ismerné őt, fogadja szeretettel Makay György belső utazás terapeuta kis filmjét.

Terveink szerint van még téma bőven, amit szeretnénk feldolgozni.
Minden esetre az első darab itt látható, az aggódásról.
Azt hiszem, hogy manapság, amikor a gazdasági válság már mindennapos szitokszóként épült az életünkbe, nagyon is aktuális ez a téma: az aggódás.

Miután a filmkészítés erősen a komfortzónából való kilépés mindkettőnknek, nagyon örülnék neki, ha véleményekkel bombáznátok minket a filmmel kapcsolatban - miután megnéztétek, hogy például átment-e a mondanivaló, milyen a tartalom, lehet-e hallani a zenét a végén... nem túl rövid, nem túl hosszú, stb.

És ha érdekel bárkit, akkor majd elmesélem, hogy hogy kell berendezni egy stúdiót, és nem használni fel belőle semmit...


2010. aug. 31.

És a NYERTES...

Megvan a nyertes. Nagy szélben, de sikerült.
A vízállás is nagyon magas volt, és tocsogtunk a patak szélén a sárban.
Annyira izgultam, mert egy videót készítettünk a sorsolásról. V I D E Ó T!!
Az első videóm. Segítséggel. Akkor is... szóval megvan. Zenés is... majdnem táncos is. Szerintem egy játék sorsolásához illő vidámsággal. Mindenki, aki részt vett a játékban és belinkelte magát ide, a sorszámával játszott.




Fel van töltve már a YouTube-ra, a címe is élő, csak még a YouTube rendszere gondolkodik, hogy mikortól lesz elérhető. Pár perctől pár óráig tarthat. Semmit nem tudok tenni azon túl, hogy a körmömet rágom le tövig. (Borzasztó...)
És ott van benne a nyertes neve. A végén. Hogy is árulhatnám el?

Nagyon örülök és köszönöm, hogy játszottatok velem. Olyan gyönyörűséges mozaikokat készítettetek, hogy minden eddigit felülmúlt. Sírtam és nevettem, és megérintette a szívemet mindegyik.
Dehogy volt itt zsűrizés! Esélytelen lett volna a zsűri. Mindegyik egyedi és különleges. Sokat dolgoztatok ám vele! Én is, köszönetképpen ezzel a filmmel.
Nagy ölelés mindenkinek!

És Gratulálok a NYERTESnek, megkereslek a blogodon is, amint elérhetővé válik a film.

Ki nyer ma?

Igen, igen. A játék lezárult.
Ha nem játszottál, nem nyerhetsz. :-(
Nagyon izgulok, mert igen nagy szél van odakint. A rádió szerint viharos.
És a sorsolás? Remélem, nem fújja el a szél.
Hogy miért?

Derüljön ki később, ugyanis most készülnek a képek róla. Csak azért jelentkeztem be, mert semmi sincs elfelejtve.:-))

21 versenyző.

Tényleg izgulok.

2010. aug. 29.

Versenyszellem és blogtalálkozó

Tudjátok miért nehéz kilépni a komfortzónából?

Mert azonnal ott találjuk a "való világban" a versenyt. Ahol el kell taposni a másikat. Földbe kell döngölni. Megszüntetni, mert elviszi előlem a vásárlót, a profitot, és én miből fogok élni.
A kreatív "való világban" sincs ez másképp. Aki vett már részt vásárokon, tele van indulatos történetekkel. Jogosakkal és jogtalanokkal. Fájdalmasakkal és keserűekkel.

És a virtuális blogvilág érdekes helyszín. Ott mindenki pontosan ugyanolyan kattintásnyira van a másiktól. Nem lehet kitakarni a kirakatot. Nincsen jobb hely, több helypénz. Összefogással, nyitottsággal többre megy itt bárki. Furcsa világ, mert itt van hely bőven. Nem számít, hogy egy olvasód van vagy ezer. Van elég. Mindenből.
Aki letette magáról a versenyszellem paráját, új világba csöppen. Emberi világba. Örülünk egymásnak. Micsoda megkönnyebbülés.

Észrevetted? Ez jön át a személyes találkozón is. Csak már annyira el vagyunk szokva tőle, hogy el se merjük hinni.
És éppen ezért csak óvatosan... kis lépésekkel merünk...
Észrevetted? Aki nem jött el, hiányoltuk.
Nem racionális a "való világ" versenyszellemében. Ott örülnünk kellett volna, dörzsölnünk a tenyerünkket... mégsem ez történt.
Mindenkit vártunk, mint a család tagját, amikor összegyűlünk az ünnepi asztalhoz.
Szívből kíváncsiak vagyunk például arra, hogy milyen az alkotásod élőben, mit gondolsz a világról élőben, és egyáltalán...

Kedves kreatív blogger és kreatív-blogger olvasó. Ha nem jöttél, mert csak 3 napja van blogod, vagy csak 5 olvasód van, vagy te csak havonta egy bejegyzést írsz, vagy... vagy... vagy valami miatt azt hitted, hogy itt is meg kell felelni valaminek, akkor tudd, hogy vártunk. Őszintén. Szeretettel.

Nem azért írom, hogy szabadkozz, vagy rossz érzést keltsek benned. Csak azért, hogy tudd, ez
egy új világ.
Ki tudja hová visz?
Hiszen még egyikünk sem próbálta.
Csak azt tudjuk, hogy ez jó.

2010. aug. 28.

Kreatív-blogger lélek


Furcsa szerzet a kreatív blogger. Gyöngyös, varrós, állatos, virágos, festős, hímzős, üveges... hadd ne soroljam végig. Kívülről.

Kíváncsi is és félénk is, és örömteli is, és "jajmitszólnak" belülről.

Kíváncsiság és félelem. Kettősség. Melyik oldódik hamarabb?

Aki kreatívkodásra adta a fejét valaha is, tudja, hogy milyen könnyű kritikát kapni.
"Ó, de ronda. Nem elég jó, nem elég ügyes, nem elég ötletes. Jaj, pont úgy néz ki, mint az xy-é"
Jószándékú, ám semmi jót nem hozó kritikák. Megkapta már családtagtól, baráttól, vásárlótól. Megtanulta, hogy jobb csendben lenni, visszatérni az alkotáshoz. Az anyag jó barát.
Az sosem kritizál.

A blog pedig egy kedves lehetőség, hogy a csigaházból előbújva megmutatkozzék az alkotó és alkotása. Biztonságos terület. Csendes táptalaja az alkotó kibontakozásnak.
Tényleg tetszik?
Tényleg megveszik?
Lassú önbizalomépülés. Olvasók, kommentek, új lehetőségek. Új megvalósítás, új üzleti ideák. Valami működik piciben, kicsiben, nagyobban, nagyban. Folyamatos inspiráció.
És a "kritikus tömeget" elhagyva szárnyalás.

És itt egy személyes találkozó. Találkozó hasonszőrűekkel. Alkotókkal, blogokkal piciben, kicsiben, nagyobban, nagyban.
Kilépés a komfortzónából. Személyes találkozás.
"Mit szólnak? Merjem-e bemutatni magamat? És a munkáimat?
Á, inkább csak eljövök. Megnézem mi van itt. Ott hátul a sarokban megbújok.
Kritizálnak vajon? Elfogadnak? Ellopják az ötletemet? Kíváncsiak rám? Vagy nem?
Megoszthatók-e a tapasztalatok, a sikerek, a kudarcok?"

És persze ott vannak a mindenre nyitottak, a gyakorlottak, az üzleti gondolkodók és profik is. Stabilan, határozottan, erőnek teljében.
És a két véglet között ott van minden hang.

Óvatos lépegetés.
Első találkozó.
80 ember, akiben a kíváncsiság erősebb a félelemnél.

Szép találkozó. Lélekgyógyító.
Szárnypróbálgató.

Több hasonlóság van bennünk, mint gondolnád. Gyöngyös, varrós, állatos, virágos, festős, hímzős, üveges... kívülről.

Csuda érzékeny lélek mindahány ... belülről.

•••
És hozott nekem csere-berét ez a nap. Nézd csak meg, nagyon büszke vagyok rá.
Finom munka, ó nagyon! Ha tehetném, meg is illatoltatnám veled, ugyanis levendula van beletöltve. Lehet irigykedni, de ezt bizony én kaptam. :-) Évi műhelyéből. Köszönet érte.





2010. aug. 27.

I. Kreatív Blogtalálkozó

Szeretettel várunk:

Holnap találkozhatunk személyesen is, ha te is ott leszel- mert én igen.
Látod, készülök nagyon.

Helyszín Budapest XVIII. kerület Városház u. 1-3
Rózsa Művelődési Ház
8.30-tól... ameddig ott vagyunk
Belépő 500.- Forint.

2010. aug. 25.

Lélektorzulás?

Agyból Buddha blogbejegyzésén merengtem. A személyiségtorzításról ír a maga... háát mondjuk... direkt módján. Én pedig tovább vittem a témát, a lélek torzításáról szeretnék beszélgetni veled. Szerinted hogyan ismerhető fel, ha valakinek torz a lelke?

Mondjuk úgy, hogy örömét leli a gyilkolásban, véres jelenetekben? Vagy abban, hogy ezeket végignézi? Ez? Mondjuk ez torznak számít?





Photo Credit: Network.hu

Emlékszel arra, hogy Kínában hogyan torzították el a lábat? Tudod, amikor nem hagyták megnőni. Gyereklábat akartak felnőtt embereknek. Kerestem neked képet róla.


Szörnyű, igaz?
És tudod hogy ment?
Mindig egy kicsit szorítottak. Egyszerűen nem volt rá tér és idő, hogy egészségesen fejlődjön. Egy idő után már sem a láb, sem a láb tulajdonosa nem is emlékezett rá, hogy milyen a természetes járás. Fájdalmas. Még nézni is.
Ugye, az a kérdés, hogy ki az a hülye, aki ilyet tesz magával, vagy a másikkal?

Szerintem így vagyunk mi is a tévézéssel.
A statisztikák szerint egy magyar ember átlagosan 4,5 órát néz tévét- naponta.
Ennek jó része: gyilkolós, tudatosan feltupírozott konfliktusos, bugyuta, félelemkeltő.

Ha megnézel egy ilyen műsort, rossz érzések kerítenek hatalmukba. Egy kicsit szorít. Emlékszel?

Ahogy növekszik a gyerek/a felnőtt, egyre többet és többet kap belőle. Mindig egy kicsit jobban szorít. Egy idő után már észre sem veszi, milyen torzzá vált -nem a teste, hanem- a lelke. A brutalitás napi szinten elfogadott. Halottak, megcsonkolt emberek, balesetek, üldözések, átverések, erőszak, szexuális visszaélések. Először csak napi 1 órában. Aztán az adag felkúszik napi x-re.
Egy idő után ki emlékszik már rá, hogy milyen nyugodtan aludni?


Ha szeretnéd, hogy egy eldeformált láb egészséges lehessen, mit teszel?
Első lépés: megszünteted a szorítást. Kidobod a cipőt. És megtanítod a lábadat egészségessé válni. Elkezded használni. Jársz vele. Igen, időbe telik, el van szokva tőle.

És ha szeretenéd, hogy a lelked egészséges legyen?
Kidobod a tévét? Megtanul a lelked egészségessé lenni. Elkezded használni. Igen, beletelik egy kis időbe. El van szokva tőle.

A felszabaduló időben:
-együtt lehetsz a gyerekeddel
-megtanulhatsz egy nyelvet
-verset írhatsz
-megjavíthatod a leszakadt függönyt
-kifestheted a szobádat
-megtanulhatsz egy új szakmát
-meditálhatsz
-helyreállíthatod az egészséged
-sportolhatsz
-beszélgethetsz élő emberekkel
-...

soroljam?


Persze, tudom. Te nem nézel ilyen filmeket. Te csak a Natural Geografic-os meg a kutyás családi mozikat nézed. És egy-két halott egy héten, meg egy kis izgalmas üldözés, az nem fáj...

Vagy mégis?
Én nem tudhatom.
Helyetted.

•••
Nem, nem gondolom, hogy a tévé ördögtől való.

A férjem szerint a téma, és az ahogyan feldolgoztam nem olyan, hogy megjegyzésekkel bombáznának majd az olvasóim.
Én nem tudom. Kíváncsi vagyok.

2010. aug. 23.

Játék, még beszállhatsz!

Ha most jöttél haza a nyaralásból és éppen elborítana az a százezer blogbejegyzés, amivel elmaradásban vagy, akkor itt egy kedves emlékeztető:

Nem késtél le semmiről, itt aug. 30-ig tart a játék.

A nyeremény egy szíved választása szerinti selyemsál.
Nézz körül az eddigi összeállítások között.
Érdemes, mert csodálatosak.
Mert megérintenek.

Fantasztikusak a játékostársaid összeállításai. Jó társaságba kerülsz. :-)
Csatlakozz te is!

2010. aug. 21.

Férfi ügyek

Férfiügyek
"Nem sírtam már 40 éve"

Ez volt az a mondat, ami kibukott az egyik kliensemből, amikor elengedte mélyen eltemetett lelki problémáját.
És bárcsak át tudnám adni neked azt a megkönnyebbülést, és gyermeki ártatlanságot, amellyel ezt mondta. Üzletember. Rengeteg döntéssel, felelősséggel, családdal. Az működteti, hogy mindent jól csináljon, helyt álljon. Egy-egy őszinte és igaz pillanat- ami ebben az utazásban is megtörtént-, amikor erre rálátunk, megváltoztatja az élethez való hozzáállást. Bárcsak belenézhetnél a szemébe, hogy megláthasd azt a valódi erőt, amit megtalált. Igazi változás veszi kezdetét. Belülről jövő.

Mennyi ki nem sírt, el nem mondott teher.
Ezek a férfi ügyek.

Férfi ügyek, amelyek erőről, küzdelemről, védelemről, megfelelésről, felelősségről, terhekről szólnak. És az érzésekről is. Arról, hogy vajon szabad-e kifejezni, és hogyan... Vajon nem leszek-e ettől sebezhető?
És akkor hogyan védjem meg a családomat?
És tulajdonképpen hol van az én helyem ebben a világban?
És arról is szólnak ezek a férfi ügyek, hogy ezek a kételyek, erőtlenségek, bizonytalanságok bizony megjelennek testi tünetek formájában is. Kinek így, kinek úgy. Attól függően, ki hová "pakolja" a megoldatlanságokat.

Az apropót , hogy írjak erről, ez a csodálatos utazás adta.
Igen, van megoldás.
Beszéljünk róla.
Van megoldás.
Több információ itt.

2010. aug. 17.

A kreativitás forrása

A kreativitás forrása? Annyit merengtem már rajta, hogy honnan jön az a sok kép, és ötlet, ami megvalósul a művészek keze által. Felfoghatatlanul sok kép születik akár egy nap is az egész világon. Én csak parányi-pici szeletét próbálom követni néhány blogon keresztül, mégis ámulatba ejt.
-Van aki, mint egy vízvezeték, rá van kötve a kreativitás forrására, csak meg kell nyitnia a csapot.
-Van akinek széles sugárban ömlenek az ötletek, -van aki időnként vízhiányban szenved.
-És ott vannak azok is, akik mintha lekapcsolódtak volna az áramlásról, kiszáradva köhécsel a csapjuk, mikor megnyitják. Aztán, mikor visszakapcsolódnak, az első rozsdás csöppek után minden a helyére áll.

Milyen érdekes világ ez. Mennyi kép.
Vajon honnan jönnek?


Emlékszel az előző bejegyzésre?
Ha a hullámnak az óceán, a sugárnak a nap
vajon a képeknek... mi?

2010. aug. 16.

Az illúzió természete

"A hullámok nem különülnek el az óceántól
A sugarak nem különülnek el a Naptól.
Te nem különülsz el a Létezés-Tudatosság-Örömétől."
részlet Narayana: Az illúzió teremtése c. verséből


A hullámok minden problémája abból származik, ha a hullámok elhiszik, és úgy hiszik, hogy önállóan léteznek,
és a sugaraké abból, ha a úgy hiszik, és elhiszik, hogy nap nélkül is sugároznak.

És a tiéd abból, amikor úgy hiszed, és elhiszed, hogy el vagy szigetelve a Létezés-Tudatosság-Örömétől, a Forrásodtól.

A hullámok problémamentesek,
a sugarak problémamentesek.
És te?

2010. aug. 14.

Új blogger, szervusz!

Photo Credit: Agyból Buddha
Amikor elindítottam a Lélek.Fényesítőt, nagyon nem voltam tisztában azzal, hogy mi is az a blogvilág. Csak azt tudtam, hogy van itt bennem valami, aminek a megosztásához felületet keresek.
Lassan építkező műfaj lett ez a számomra. És jól meglepődtem, amikor a "csigatempóm" egy két lépéssel gyorsabb lett. Új barátokra leltem, kedves lelkes olvasókra, és egyszer-egyszer bekkukantó látogatókra is.
Ma már tudom, hogy milyen jól jön egy kezdő bloggernek minden segítség. Sőt, ma már azt is, hogy a nem kezdőnek is jól jön. :-)

Fogadjátok és olvassátok szeretettel: Agyból Buddha -t! Jó mulatást hozzá!

2010. aug. 11.

Na, játszol? A játék nyereménye

selyemsál
Olyan nyereménnyel szeretném meglepni a szerencsést a résztvevők közül, aminek én magam is örülnék.
Én pedig a selymek nagy rajongója vagyok. Talán nézegettél is már az általam festettekből itt.

Készítettem egy pár 'hétköznapokra-mindennapokra' szánt sálat finom színösszeállításokkal.
Azért szeretem ezeket a gyűrt fazonokat, mert a mindennapos rohanásban begyűrhető és újra fölvehető bármikor, vasalni nem kell. Hurrá, ugye?

Tehát a nyertes, akit aug 31-én sorsolok ki- ezekből a sálakból választhat egyet. Na, játszol már? :-) Ha több mozaikkal indulsz, többszöröződik az esélyed.

Ha nem vagy ismerős a kézzel festett sálak között, hadd "fényezzem" őket egy picit. Bár nem szorulnak rá, mert pont a fényük, amire ki szeretnék térni:
Ezek a sálak nem 'vasalós hobbifestékkel készültek', hanem azzal, amit a profik is használnak. Kicsit bonyolultabb a fixálás technológiája, ezért kevesebben ismerik, még kevesebben használják. Ezzel a festékkel megmarad az anyag esése, fénye, és a színek gyönyörűen kijönnek, "élnek". Talán a fotókon is átjön, hogy nem sznobságból érdemes ezt a festéket alkalmazni.

Itt alább egy sál kibontva...
Neked melyik szín jönne jól?

Legyen ez kedvcsináló, nyár ide és szabadság oda...

Szeretettel üdvözöllek.

2010. aug. 10.

A művész keze- játék

Az egyszerűtől a bonyolultig...

1. nowhere to run, 2. Amber - Original Mixed Media Art Abstract Collage Tree Painting by Sascalia, 3. Work with silk paper..old., 4. Cityscape III

Azon merengtem a minap, hogy milyen csodálatos is, ahogyan formálódik, változik a kézben, a kéz által az anyag. Természetesen a színesség bűvölt el most is. Valószínűleg nem is csodálkozol rajta, ha olvastad a korábbi bejegyzésemet a színekkel való viszonyomról... Na igen. Vannak dolgok, amelyek nem változnak.
Vagy mégis. Attól, hogy kézbe vesszük őket. Megfaragjuk, átszínezzük, belelátunk formát, képet. Összeépítjük, ráragasztjuk, felvarrjuk. Mennyi-mennyi lehetőség a művészi kifejezésre. Izgalmas, érdekes, csodálatos.

Most ebben a játékban arra hívlak- és nagy öröm, ha csatlakozol-, hogy olyan mozaikot állíts össze, amelyben a művész keze nyomán formálódó anyagot mutatod meg. Kérlek, azt is írd meg, hogy mi az, ami megfogott benne. Lehetsz ez a művész te magad, vagy valaki más, akinek a munkája megfogott.

Ezzel a programmal elkészítheted a saját válogatásodat (természetesen, ha másik programmal dolgozol, az is tökéletes). Mentsd el a válogatást a blogodba vagy a Flickr-be.
Írd ide alább
-a nevedet és a blogbejegyzésed (nem a teljes blog) elérhetőségét
-vagy ha blog nélküli vagy, akkor tedd közzé a Flickr-en a mozaikodat, és úgy írd ide be alább a
nevedet és a mozaikod elérhetőségét.
Vagyis belinkeled magad ide ebbe a blogba. :-)

(Sajnos Mr Linky még mindig nem tud magyarul)

Mister Linky's Magical Widgets -- Auto-Linky widget will appear right here!
This preview will disappear when the widget is displayed on your site.
For best results, use HTML mode to edit this section of the post.



Kérlek, jelezd a blogbejegyzésedben azt is, hogy a többiek válogatásai itt találhatók összegyűjtve.

És hogy a szokásos jótékony hatásokon túl még izgalmasabb legyen a játék: legyen határideje,
aug. 30 és a végén a résztvevők között kisorsolt ajándék... is, de ez derüljön ki holnap.

2010. aug. 8.

Az alkotóhéten készült...

Hölgyeim és uraim!
Colette kívánságára bemutatkozik egy mixed media alkotás.
Papír alapon, akril, olaj pasztell és tinta felhasználásával készült.
A mű különlegessége a Hokata tudományával készült papírdomborítás, ami olyannyira elbűvölte a művészt, hogy több helyen is "muszáj" volt felhasználnia.
Felhívom a figyelmet, hogy két arcot is fel lehet fedezni a képen.
Judit szerint a "Lélek feketéi" címet kellene kapnia.
A művész még hezitál.
Ezidáig a kép cím nélkül.
A domborítás azóta is bűvöl.
:-)

Ízelítő a többiek alkotásaiból itt és itt is.

2010. aug. 6.

"Te blogot írsz?!"

Kéretik ezt a mondatot úgy hangsúlyozni, mint amikor arra derül fény, hogy egy nagy késsel meggyilkoltam az anyámat.
Szóval ezt kaptam - a mellé járó szörnyülködő arckifejezés kíséretében -egy kedves rég nem látott ismerőstől a "hogyvagyjólvagynaésagyerekek" mellé. "A blog az olyan ráérő 'körömreszelgetősöknek' való."

És ez még mind semmi! Mert nemcsak blogot írok, olvasok is, és vannak eddig még sosem látott blogbarátaim a világ minden szegletében... és vannak közöttük most már személyesen is megismertek, akikkel nagy öröm találkozni...
és miután bennem szorult a blogírók "védőbeszéde", pár gondolatot ebből itt osztanék meg veled:

A blogolás egy nagyon modern műfaj. A számomra a minőségi magazinokat, szakkönyveket, napilapokat, verses köteteket, néha még az egyetemi előadásokat is egyesítő műfaj. Szerintem manapság minden magára adó újságírónak kötelező műfajának kellene lennie. Egy új világ indult útjára a blogokkal. Foglalkozásilag blogger-nek hívják, aki műveli.
Szerintem átalakítja a médiafogyasztási szokásainkat, az üzleti életet. Közvetlen kapcsolat az olvasókkal. Személyes és oda- vissza kapcsolat. Nem látjuk előre, hogy hová vezet majd, ahogyan 10-15 évvel ezelőtt az internetről se tudtuk, hogy mekkora szerepe lesz az életünkben.
És minthogy igen keveset tudunk még róla, a kezdeti lépésekben vagyunk, elég rövidlátó vélemény az a 'körömreszelgetős'.
És nagy szeretettel bemutatnám például ennek a blognak az olvasóit is, akik nyitottak és elfogadóak, akik közül sokakat a saját blogjaikon keresztül ismerek: értékes, izgalmas gondolatokkal, élettel, sok-sok gyerekkel és kevés szabadon felhasználható idővel.

Ó, dehogy szorulok én/szorulunk mi védőbeszédre! Mi csak éljük tovább az életünket, itt a virtuális térben is, időnként összefutva, találkozva, örülve egymásnak. És kívánjuk neked "Te blogot írsz?!"-ismerős, hogy legyen egy körömreszelésnyi időd beleolvasni bármelyikünk blogjába.

Szerintem meg fogsz lepődni.

2010. aug. 5.

Előítélet, utóítélet...kifogás...

Nagy a baj. Nagy a baj akkor, ha az előítéleteken múlik valami - utólag is. Vagy nevezzük utóítéletnek? Vagy inkább kifogásnak? Nyafogásnak?

Nem a kifogással van a baj, hanem azzal, hogy megoszt minket. Megoszt minket 'ilyenekre' és 'olyanokra'.

Az édesapám szerint nem jó az a munka, amihez farral állnak hozzá. A kifogás is valami hasonló. Elmennék én, megcsinálnám, jó lenne, DE...

Hogy mennyi ilyen "DE..."-t kaptam az elmúlt napokban alkotóhéttel, munkával és mással kapcsolatban is... Komolyan felmerült bennem, hogy ezt a szót, hogy "DE..." kitépem a szótár lapjaiból. Vajon milyen élet lenne, lehetne a "DE..." nélkül?

Elmennék én... Jó, akkor hogyan is tud megvalósulni?
Megcsinálnám... Jó, akkor mit tegyek hozzá?
Jó lenne... Akkor, merre is induljak tovább, hogy bekövetkezzen?

Akkor nem kellene annyit magyarázkodni. Se magunknak, se a többieknek. Kevesebb ellentmondás lenne a nyelvtan szerint... és a gyakorlatban is.
Akkor simán meg lehetne mondani, ha valamit nem akarunk megcsinálni, valahová nem akarunk elmenni. Nem azzal foglalkoznánk, hogy a másikat ne bántsuk meg, és milyen kegyes hazugságot agyaljunk ki, hanem azzal, hogy magunkhoz legyünk őszinték. És ha magunkhoz őszinték vagyunk...

hű, az egy új világ kapuja...

Egy sokkal egyszerűbb, ésszerűbb, igazabb világ kapuja.
Mennyi energia szabadulna föl! Amit használhatnánk az örömünkre...

Tényleg. Tényleg, csak ennyin múlna?

2010. aug. 3.

Alkotóhét örömökkel 2.



Kép-
telenség leírni, milyen öröm csak úgy szabadon alkotni! Anélkül, hogy azt kellene lesni, hogy mit szól hozzá bárki is... csak úgy. Nem kell, hogy jó helyen legyen az árnyék, pontos legyen az arány, színhelyesre fesd a formát... összekuszálhatsz és rendet tarthatsz kedved szerint.
Nincs senki, aki kritikával illetné. Szabadon kísérletezhetsz.
Viszont ami van: bátorítás, tovább gondolni való ötlet, lélekben való erősödés. Kiderül, hogy mi működik, mi nem.
Hogy kidobható, ami végképp elromlott. Vagy feldarabolható?
És mennyi mentő ötlet van egy elromlott "paca" kompozícióba építésére. És milyen értékessé válik minden elkészült mű.
Annyi... de annyi ötlet és megoldás. Bőség. Gazdagság. Áramlás. Flow.




Fél százalék... mármint ami látható abból a sok-sok változásból, ami történt velünk és bennünk.
Láthatsz belőle ízelítőt Colette, Hokata és Andi bejegyzéseiben is.
Fél százalék...
abból a sok mindenből, ami le-kép-eződött bennem és általam.


Festett kísérletek.
Más téma, más technika, más kidolgozás.
Örömteli kísérletek.