2010. okt. 11.

A régi skatulyák felülírása

Rég nem látott emberekkel találkozni izgalmas kihívás.
Az akkori időből élnek bennünk emlékek, amelyek szerint valamilyennek tartjuk az illetőket. Beskatulyáztuk őket az agyunkban lévő szisztéma szerint: tanár, diák, szülő, okos, buta, életrevaló, unalmas, dögös, nyávogós, béna... stb.
(Arról most nem beszélnék, hogy az emlékezet csalóka is tud lenni- a valósághoz képest igencsak szelektál. 
Na és a fantázia gyönyörűen ki tudja tölteni a hiányzó darabokat.)

Ha naponta találkozunk valakivel, akkor a napi változás nem akkora, hogy azt könnyedén ne tudnánk kezelni. Vagyis... többnyire azért így van.
De amikor rég nem látott ismerőssel találkozunk, akkor a változás összeadódva jelentős, időnként döbbenetesen nagy. Gyerekeket tudnak ezzel a világ végére kergetni a felnőttek: Jaj, mekkorát nőttél!

És amikor rég nem látott felnőttekkel találkozunk? 
A változás legalább ugyanakkora. Méterben, kilóban, fogakban, dioptriában, ... fölfelé és lefelé is. 
Számolunk. Rögzítünk. Azért, hogy keressük a stabil pontokat.

Stabil pontoknak nevezem, valójában az emlékeink sarokpontjaihoz akarjuk igazítani a másikat.  Pedig tudjuk, hogy az emlékek igen könnyen megcsalnak minket. 
Még akkor is keresünk elvárásokat, ha nincsen "mihez képest".  Keresünk valamit, amivel mérni lehetne a változást. Gyártunk legalább egy új skatulyát az agyunkban, ha már a régit nem lehet felülírni. 


Az egész arról szól, hogy szeretnénk biztonságban tudni magunkat. Vagyis tudni azt, hogy a másik -aki láthatóan megváltozott - vajon a barátunk, az ellenségünk? Meg lehet benne bízni, vagy innentől kezdve utálni kell? 

Én pedig most itt:
arra hívlak és bátorítalak, hogy nézz egy kicsit túl a skatulyákon. Ha mered meglátni a másikban azt, akivé vált, lehet, hogy meglepődsz.
Minden tinédzser erre vágyik, -hogy végre ne a 5-7-10 évvel ezelőtti gyereket lásd benne.
És minden felnőtt is erre vágyik-, ha már kinőtte a  korábbi skatulyát... lehet, hogy nem is fért bele soha...

De hogyan vegye ki a TE fejedből?
Hát sehogy. Érted ugye. A megoldás nálad van.

2 megjegyzés:

norono írta...

Köszönöm, pláne a "tinédzseres" részt, bizony meg kell tanulnom már nem kisgyerekként kezelni kamasz fiamat!

ildiko koltai írta...

Nemrég találtam rá első szerelmemre 30 év után. Ezalatt 2x láttuk egymást futólag, de utoljára legalább 15 éve.Szinte fájt az idő múlásának észlelése.Viszont kellemesen csalódtam, hozzám hasonló értékrendet képvisel. Meg is lepődtünk rajta.