2009. márc. 26.

A tökéletlenség dícsérete

Egy pillanatra vagy inkább egy pillanat alatt megértettem a tökéletlenség tökéletességét.
Micsodaaa...?! - ezt mondta (micsoda hülyeség ez, hát nincs jobb dolgod, mint ezen gondolkozni?)- és nagyjából ezt gondolta, akivel eddig megosztottam.

Jól van. Figyelj. Szerintem nagyon is logikus.

A tökéletlenség működteti a világot. Ez az, amiből a mozgató ereje származik, ami rávesz minket, hogy változtassunk.
Elvégre mindenki jobb akar lenni vagy jobb világot akar megvalósítani. Persze a megvalósítás módjában nem biztos, hogy egyet értünk: az egyik szerint a legjobb döntés (jobb világ lesz tőle), ha például kiírt pár embert. A másik szerint nem. Az egyik szerint így a világ nem jó, át kell szabni, meg kell szerelni-akár a benne élőkkel együtt. A másik szerint nem. Vagy nem így. Hogy a másik miben és mennyire gondolkodik másként, az persze sokban árnyalja a dolgokat. De valójában mindkettőjüket a "tökéletessé-tevés" vágya hajtja, űzi előre. Az egyiket afelé mozdítja, hogy a világot átszabja ÍGY, a másikat afelé, hogy átszabja ÚGY. Ha elég sokan vagyunk, elég sokfélévé- elég színessé válik a világ. Viszont elég háborússá is.

Pedig a fizikából is tudjuk, hogy minden rendszer egyensúlyra törekszik. Magától.
Akkor valami itt nincs rendben? Akkor miért is nem áll be az egyensúly?
Rendszernek felfogva a testünket, lelkünket, a családunkat... a Földet...
Ha tényleg az egyensúlyra törekszik. Mi az, ami nem engedi?

Úgy tűnik éppen ebben rejlik a tökéletessége: mert a tökéletlenség, ami működteti. Ez a bibliai történet kígyója, aki/ami elindítja és azóta is fenntartja a látszólag tökéletlenséget.
Ez ad lehetőséget arra, hogy megéljük a tökéletlenség különböző formáit (mindannyian különbözőképpen vagyunk tökéletlenek...), és a gyógyulásáét, ami pontosan az ellentéte vagy kiegyenlítése mindennek.
(Ja, ja, ez nem veszi el annak a fájdalmát, amit megél tőle az ember- aláírom, némelyik igen nagy pofon...)

Ha már ennyire tökéletes-tökéletlen ez a világ, akkor nem lenne értelmesebb a háborúskodás helyett megállni, és gyönyörködni benne?
Annyi mindennel és mindenkivel háborúzunk: a férjünkkel/feleségünkkel, a gyerekünkkel, a szomszéddal, a főnökünkkel... de a leges-leginkább saját magunkkal.

***

Illusztrációként itt van egy képem, a beköszönő képnek a testvére (ez is mixed media vagyis vegyes technikával készült). Minden irányból megközelítve tökéletlen...
És tökéletesen tudok benne gyönyörködni.

Nincsenek megjegyzések: