2014. nov. 17.

Igazság

"azért kerülöm a konfliktusokat, hogy nehogy sérüljön az a kép, amit építek magamnak önmagamról"

mondta egy nagyon kedves ismerősöm, egy tisztázó beszélgetés alkalmával.
Nincs is mit hozzá tenni.


***
Lehet, hogy nem tetszetős, mégis egy új lehetőséget nyit ki. Új lehetőséget arra, hogy önmagammal bánjak.

A kérdés, hogy vajon meddig akarom azt a képet 'dédelgetni' önmagamról?
Vagy mi történne, ha hagynám, hogy leomoljon rólam az a kép?
Lehet, hogy abbahagynám a 'kép-mutatást'?

Akkor ki lennék?

2014. szept. 11.

Hogyan érezd magad cefetül? Biztos recept.

100 %-ig biztos tipp. 

Magunk közt csak így hívjuk: keselyűzés.

Olyan még nem fordult elő, hogy ettől jobban érezné magát bárki is.

A következő a receptje:
Vegyél valamit/valakit, amivel/akivel nem vagy megelégedve. Könnyebb esetben valami olyasmit, amihez nincsen semmi közöd, és nem is lesz soha. Nehezebb esetben valami olyasmit, amihez van vagy lehetne közöd, ha hajlandó lennél valójában foglalkozni vele.  Haladók saját magukat, az élő húst is választhatják...

Bármit is választottál ez a recept: A megoldás vagy feldolgozás helyett kezdjél belecsipkedni! Minél nagyobbat, annál jobb. Marcangold szét! Csámcsogd addig, amíg cafatjaira szétesik!
Legdurvább esetben saját magadat marcangolod - és az élő húsban vájkálsz. Ez aztán a haladó keselyűzés... A természetben élő keselyűk is jöhetnek tanulni hozzád, mert ők az élőtől elkullognak.

Fúj! Borzasztó, igaz?

Akkor miért csinálja bárki is?
Milyen jó származik belőle? Jól fog lakni  tőle, vagy egyszerűen csak a vérszagra vágyik?

Nem tudom a választ. Azt viszont látom, hogy a "keselyűzés milyen gyakori. Annyira, hogy a résztvevők úgy csinálják, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Szétköpködik a cafatokat.

Hát  szeretném mondani, nem az.  És ne is legyen az. Természettől fogva nem erre vágyik senki. Ahogy gyilkosnak sem születik senki. Tanult dolog.

Talán még időben szólok. Bízom benne, hogy akkor, amikor még abba tudod hagyni. Mert az a baj a keselyűzéssel, hogy minél többet gyakorolod, annál profibb leszel benne, és egy idő után azt hiszed, hogy nincs is más válsztásod. Ha pedig hivatalossá teszik a keselyűzést, akkor még inkább elhiszed, hogy ennek így kell lennie. Még a legjobb kifogás is felmerül benned, a keselyűknek is vannak gyerekei,  és fel kell nevelni őket...

Nincs egészséges keselyűzés.
Ha te csinálod, állj meg, hagyd abba! Hagyd abba azt is, hogy azt nézegeted és hallgatod, mások hogyan keselyűznek. Miért lennél hozzá közönség?
Lehet, hogy ki kell dobnod pár újságot, tévét, szomszédot? Elkerülni a munkahelyi étkezdét?
Messzire vivő választások lehetnek.

És a legfontosabb, hagyd abba, ha magadat marcangolod!
Addig, amíg magadat bántod, semmilyen értelmes megoldást nem tudsz találni arra, ami/aki eredetileg bántott vagy elégedetlenné tett.
És kiállhatsz magadért is: állj, élő vagyok, ne csipkedjetek szét, vigyétek a hullákat!

***

Ha csak a keselyűzéssel töltött energia felét az értelmes megoldások megtalálására fordítanánk, akkor hol tarthatnánk?

2014. jún. 20.

Hogyan lettem kíváncsi óvodás? - avagy a szenvedésről


Úgy találom, túlértékelem a szenvedést.*

Néhány éve eldöntöttem, hogy nem akarok szenvedni, mert hogy minek is... nem találok rá értelmes indokot, minek folytassam, tehát leálltam vele. És itt jön a csavar: Nem akarom azt sem, hogy mások szenvedjenek. (Mintha lenne hatalmam mások fölött, igaz?)
Tehát, kérlek, te se szenvedj, mert neked is legalább olyan jót akarok, mint magamnak, igaz? És ha mégis szenvednél, attól olyan, de olyan dühös leszek... vagyis tulajdonképpen ÉN fogok szenvedni a te szenvedésedtől. És ez feldühít.
Szóval megteszek bármit, hogy eltűnjön a világból a szenvedés. 
És mint jó terapeutának, erre még eszközeim is vannak, jópárat fel is tudok kínálni neked.  Nemes, csodálatos feladat, igaz? Ha gyógyítással és segítéssel foglalkozol, te is tudnál jó sokat mesélni erről...

És mi az igazság?
-Hát az, hogy a saját magam szenvedését ÉN tudom letenni... (igazából bármikor). És ezzel így van mindenki más is. 
-Miután nincs hatalmam senki más fölött... nem áll hatalmamban elvenni tőled a szenvedést. Te magad  lehetsz az, aki megáll vele. Csak tudd, hogy szabadon játszhatod akár még a szenvedést is.
-Egy Belső utazás vagy bármelyik más terápia csak egy lehetőség, hogy ráláss a saját szenvedésedre, és nem garancia arra, hogy  megállsz vele, vagy hogy soha nem kezded újra. 
-Tehát minden jól van. A másik szenvedése nem kell, hogy nekem szenvedést okozzon, még ha én magam azt is szeretném, hogy ő ne szenvedjen tovább... 
Tulajdonképpen olyanná válok, mint egy kíváncsi óvodás: nahát, milyen messzire lehet/kell még elmenni ahhoz, hogy valaki abbahagyja a szenvedést? 
Mert egyszer te magad is rájössz erre, és nem kívánsz többet szenvedni.


*A szenvedés a számomra nem azt jelenti, hogy ez vagy az történik az életben, hanem a hozzá kapcsolt gondolatokat és érzéseket. 
Például, ha megfigyeled, nem tisztán a halál vagy a veszteség vagy a fájdalom okoz szenvedést, az olyan, amilyen... hanem a hozzá kapcsolt gondolatok és abból adódó érzések... 
Sokszor el is mondják az emberek: meghalt a szerettem, nem érzek mást, csak nagy-nagy hiányt, és tulajdonképpen nem is fáj...
De bűntudatom van miatta, mert most nekem siratnom kellene, vagy gyászolnom. (Na az a bűntudat... az már a szenvedés része.) 

2014. máj. 24.

Ki vagyok én?

Az életünk leglényegesebb kérdése.
Aki valaha részt vett belső utazáson, pontosan tudja majd értékelni ezt az előadást.
Aki nem, annak pedig egyszerűen az élvezet kedvéért...
Szeretettel ajánlom:


2014. márc. 26.

Buddha, Jézus és a többiek megoldásai a hétköznapi életre?

Könyvtárnyi irodalamat tudsz találni róla, ha mások értelmezésére és magyarázatára vágysz a Mesterekről. 
És a kérdésed - az elme kérdése - olyan, mintha kellene utat találni,  vagy valamit beteljesíteni - és  valójában nincs ilyen. Ezt érdemes tisztázni. 

Akiket említesz Jézus, Buddha, a játék során valami teljesen újat hoztak be a játékba: olyan új gondolatot, ami előtte nem volt, vagy nem volt hangsúlyos. 
Amikor valami nagyon mást hozol be a rendszerbe, akkor  újrarendeződnek az erőviszonyok, az emberek egy része közelít hozzá, más része távolodik, rendeződik, alakul, és ezek az új viszonyok is hatással vannak egymásra.  A feszültség, a kontraszt életet hoz. 

Nem az a funkciója Jézusnak, Buddhának, amit az elme rávetít - nem azért jöttek, hogy kijelöljék a célt.
Hanem egy lelanyhult, betokosodott közegbe hoztak egy impulzust. A jézusi példának még ennyi év távlatában is van hatása...  megfigyelheted, hogy még mindig képesek harcolni érte, vitatkozni róla. Több ezer év távlatában még mindig hullámokat vet.

Ez érthető. Sőt, nagyon is érthem. 
De csak van valami hétköznapi életben használható, mondjuk tanítás... amit  meg lehetne tanulni tőlük?

Ha maradunk a jézusi példánál... Nagyon leegyszerűsítve a történetét: Jézusban megjelent egy felismerés, amit igaznak élt meg. Megosztotta mindenkivel, aki hajlandó volt meghallgatni, mert ettől érezte magát jól. És amikor megtámadták érte őt, szóban vagy tettben, akkor szenvedett tőle. 
Az igazság, amit megélt (Én és az Isten EGYEK vagyunk), az tette lehetetlenné számára, hogy harcoljon a saját igazáért. Hiszen önmaga ellen harcolt volna, önmagát kínozta volna. 

Ez érthető... de miért hagyta, hogy kínozzák a testét? 
Önmaga ellen harcolt volna. És ez nem volt számára lehetőség, a felismerés, az igazság, amit élt, lehetetlenné tette a számára.
Egyszerre érezte a test szenvedését, és tudta, hogy több, mint ez a test , tudta, hogy EGY MINDENNEL - ezért hagyta magát elfogni.
Nem volt mi ellen harcolnia. 

Ez egy nagyon furcsa, az akkori hozzáállásban szélsőséges, lehetetlen viselkedés. 
Még ma is veti a hullámokat. 

Még ma sem könnyű megérteni, igaz? 

Az, hogy az Isten szikrája bennem van - tévedés!
Az ego lestoppolja magának, hogy 'bennem van Isten szikrája', és Isten nevében elkezd téríteni, büntetni, és más dolgokat...
Isten nem szikrákra szétesett, hanem EGY. 

Köszönöm. Akkor a magam életére levonva a tapasztalatokat:
1. Nem kell Jézusnak, Buddhának lennem. Ők nem egy elérendő cél. 
2. Az a dolgom, hogy igaz legyek önmagamhoz, a magam felismeréseihez.
És az Önmagam az nem egyenlő az egóval... az csak a tévedés része.
3. És ha igaz vagyok önmagamhoz, (bármennyire is nem szeretném) fog kelteni konfliktust. 
Lesz, aki nem ért meg, lesz aki ellenséges lesz velem.  És ez fáj nekem. 
De mégsem tudok mást választani, mert  amikor igaz vagyok önmagamhoz, lehetetlen, hogy mást válasszak, mert Önmagamat tagadnám meg. 
(Ezáltal Istent, a Létezést... na de ez már a haladóknak szóló megértés...)



2014. márc. 20.

Hazugságkalauz

Mi az egészséges hozzáállás a hazugsághoz? Amikor tudom, hogy valaki a szemembe hazudik, mit tegyek?

Amikor hazugsággal találkozol, az a másiknak a pillanatnyi reakciója: valami készteti őt arra, hogy megvédje magát, ne akarjon csalódást okozni, vagy pedig a saját magának is átírja a múltat. Ez a pillanatnyi reakció, olyan, mint amikor fölelmeli valaki a hangját, vagy megüti a másikat. 

Azért hazudunk,
-mert nem akarjuk bántani a másikat/ nem akarunk fájdalmat okozni
-mert félünk a büntetéstől
-mert fenyegetve vagyunk
-mert kellemetlen lenne igazat mondani
-mert nem érdekli a másikat az igazság
-mert mindenki mást ezt teszi
-mert nem tudjuk, hogyan kellene megmondani az igazat
-mert "kegyes"-nek tartjuk, ez a működési modellünk
-mert csak

A hazugságok jó része nem előre eltervezett, nem előre eldöntött félrevezetés, hanem a tudatalattiból származó reakciót. Jó, ha tudod, hogy mindig találsz egy érzést, egy hitet, egy programot a felszín alatt, ami erre készteti az illetőt.
Tehát felfoghatod az egészet egy tünetnek: a lény állapotának a tünete, a jelzése, hogy nincs harmóniában, hogy nem igaz Önmagához. 

És ha a hazugságot magadra veszed, mert pl. neked mondták... - akkor te vagy az, aki tovább görgeted, és szenvedést generálsz belőle (saját magadnak) a saját gondolataid és rögzültségeid szerint. 

Vegyünk egy példát: megkérdezel valakit, hogy "hogy van?" - azt mondja jól, de minden érzékszerved szerint egyáltalán nincs jól.
Teremthetsz belőle szenvedést, hogy az illető hazudott neked. 
Ugye különböző mértékben érint, ha más-más ember hazudik neked. Ha az anyád mondja, jobban érint, mint amikor a postás mondja ugyanezt: "Jól."
És jó ha tudod, hogy abban a pillanatban volt valami oka rá, hogy önmagának akarta megtartani az információt, amit elferdít vagy nem oszt meg. 

A hazugság és az elhallgatás egy általánosan elfogadott védekezési reakció: gyakran a bizonytalanság, a gyengeség, a vágyak eltakarására szolgál.

A hitek, a remények, a bizakodás is mind a hazugság kategória, ha szigorúan veszed. És mennyivel szegényebb lenne nélkülük az élet. 
Vagy vegyük a placebo-t. Biztosan ismersz beszámolókat arról, hogy a placebo hogyan gyógyított meg embereket. A hazugság az eredményét tekintve gyógyulást hozott. Akkor a hazugság most rossz? Vagy nem?

Van olyan, hogy te magad is rövidre zársz valamit, nem mész bele vitába, ráhagyod a másikra... Lehet, hogy félsz?

A hazugság egy érzelmi ok miatt indukált reakció.
És a szándékos félrevezetés nem tartozik ide!!! 
A szándékos félrevezetés elfogadhatatlan, az támadás, az pusztítani akar. Ott nincs helye a kegyelemnek: ott a helyes döntés a védekezés. 

Nem mindig egyszerű igazat mondani. Vannak helyzetek, amelyek igazán nehezek.
"Miben bízhatok? Mit remélhetek?" - kérdezik az orvost. És az orvos mond erre egy statisztikát, ilyen-olyan százalékokat. Ha úgy vesszük, nem igaz, amit állít, hiszen átlagokról beszél.
Nem ad reményt, hitet, bizakodást, és nem támogatja azt, hogy a félelme ellen muníciót szerezzen az illető.
Nehéz helyzet. 
Ezért állítanak az emberek értékrendet, modellt, hogy az énképük bizonyos helyzetekben hogyan működjön: ahhoz szeretnének hűek lenni. 
És ezzel együtt is nehéz.

Előfordulnak ferdítések, vágyak által átszínezett vetítések, nagyotmondás, szebb fényben feltüntetés.
Például külön tanítják azt, hogy az életrajz és interjú helyzetben hogyan domborítson ki bizonyos dolgokat valaki, és hogyan bagatellizáljon másokat...

Minél stresszeltebb egy helyzet, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nem történik megnyílás, csak képmutatással, vetítéssel találkozol. A hazugságok általában nem személyesek, nem a személyedet kívánják támadni.
Csak vedd észre -ha az igazságra vagy kíváncsi -, hogy a presszió nem segíti a megnyílást.
Amikor nincs presszió, hanem támogató, elfogadó helyzetet tudsz teremteni, akkor a hazugság majd belülről válik világossá: feltárulnak a tévedések, a megoldatlanságok, és az is, ha valaki el van veszve a gondolatainak az erdejében. Sokat segít az igazság kiderítésében, ha kész vagy úgy fogadni a hazugságot, ahogy van - egy rétegként, álarcként, nézzünk mögé. Úgy fogadod, ahogy van, tehát nem várod el, hogy neked csak igazat  mondjanak, vagy hogy szépen beszéljenek veled.



2014. febr. 17.

Jaj, jaj, nem tudok dönteni...

kő papír olló
"Nem tudok dönteni. Sosem tudok dönteni. Biztos az önbizalmammal van a baj..."

Amikor valaki ezt mondja nekem, hatalmas kacagásban török ki. Szerintem,  te is csatlakozol hozzám mindjárt, ha elolvasod, hogy miért. És hidd el, hogy nem rajtad nevetek, hanem a kijelentéseden, annak az abszurditásásán. 

Bebizonyítom, hogy tudsz dönteni. És a döntéseidnek semmi köze az önbizalmadhoz... :-)

Csak vegyük a mai napot... reggel van, 10 óra... jó, persze, inkább délelőtt már az a reggel...
Szóval felkeltél. Kikeltél az ágyból. Úgy döntöttél, hogy nem maradsz benne.  Eldöntötted, hogy kimész a WC-re...  igen, jó döntés, hogy nem az ágyba végzed a dolgot, igaz? 
Eldöntötted,  hogy fogat mosol... vagy nem. 
Döntesz róla, hogy akarsz-e reggelizni vagy sem. 
Felöltözöl, vagy pizsamában maradsz, esetleg... meztelenül töltöd a napod elkövetkező részét. 
Ha már felöltözöl... jó esély van rá, hogy két egyforma zoknit veszel fel, ugye? Pedig dönthetnél két különbözőről is... mondjuk egy piros és egy fekete?  
És úgy saccolom, hogy előbb veszed fel a gatyát, aztán a nadrágot... elvégre nem Supermannak öltözöl ma reggel... 

10 perc sem telt el, már 10-nél több döntést hoztál. 
Mi köze az önbizalmadhoz, hogy döntöttél a pizsamáról? A zokniról?  - SEMMI.

A legtöbb döntéseddel nem vacakolsz sokat. Megvannak azok a szempontjaid - többségében automatikusnak is mondhatod -, amelyek alapján ezt vagy azt jónak, kívánatosnak tartod.
Például jó esély van rá, hogy ha hazajössz a vásásrlásból, akkor ma is ugyanabba a lakásba fogsz bemenni - otthonnak nevezed. Pedig dönthetnél másképp is. :-) Választhatnál egy másik ajtót. Választhatnál egy másik ágyat... 

Érted már?

Naponta ezerszámra hozunk döntéseket. 
Gyerekkorod óta több millió döntést hoztál már meg. Onnantól kezdve, hogy a kék építőkockára most sárgát vagy zöldet tegyél, azon keresztül, hogy megtanulod-e az Anyám tyúkját, egészen odáig, hogy hogy kivel kívánod megosztani az ágyadat, az életedet, és ez hol is legyen. 

Észrevétlenül a döntések mesterévé váltál.
Vannak szempontjaid már most is. Kimunkáltad, hogy neked mi a jó, a kívánatos... 
És döntesz mellette... vagy nem.
Mindegyik érvényes döntés.  
Ha magad ellen döntesz, a szempontjaid ellen döntesz, akkor is érvényes a döntésed. 
Ha mások döntenek helyetted, az is érvényes döntés: azt döntötted, hogy te nem foglalkozol ezzel, döntsenek rólad/helyetted mások. 

Lehet, hogy olyan döntéseket hozol, amelyek nem jók neked? Lehet. Akkor dönts másképp. 
Lehet, hogy azt döntöd, hogy halogatod a döntéseidet, és ettől szenvedsz? Lehet. Dönthetsz másként. 
Ha nehezen döntesz? Kereshetsz más szempontokat, amelyek alapján könnyebben fogsz.  Kereshetsz más döntési stratégiákat.  Egyszerűbbeket, bonyolultabbakat... ahogy csak szeretnéd. Hiszen erről is döntesz. Rugalmasabb is lehetsz a döntéseidben. 

Például: keresek magamnak egy gyorsabb döntést, mert már nem elégít ki, hogy másfél óra alatt döntöm el, hogy ananász vagy chilli legyen a pizzámon... 
Eldönthetném... mondjuk...  kockadobással? Akár... Vagy mondhatnám, hogy 6 másodperc alatt döntök. 6...5...4...3...2...1. Ananász.

A társasjátékok, a stratégiai játélkok, és egyáltalán a játékok fanatasztikus gyakorlási lehetőséget adnak.
Ha gyakorolni szeretnéd a döntéseket, kereshetsz egy számodra kihívást jelentő játokot. És gyakorolj! Ismerkedj meg önmagaddal a játékon keresztül. 

Dönthetsz agyból, dönthetsz szívből. Dönthetsz mások véleménye vagy választása alapján. A vallásod, az identiásod, az időjárás, a büntetéstől való félelem alapján. A logika, a vonatmenetrend, a színek, a látvány, az érzés, a cipőméret alapján.  Soroljam még? Végtelen sora lehet a döntéseknek. Próbáld ki, neked mi válik be.

Ha engem kérdezel, akkor én a szívből döntés pártján vagyok, amiben az érzések segítenek.  A magam részéről ezt tudnám javasolni. 

A legtöbb döntésed nem élet-halál kérdés.  
A legtöbb kérdésről később  dönthetsz másként is. 
Kő-papír-olló?

Jó játékot!


2014. jan. 13.

Feszítés és lazítás, de miért fáj?

Előfordul, hogy annyira pörgeted magadat a nappali életedben, hogy még éjszaka sem tudsz pihenni. Ennek az egyik formája, amikor arra ébredsz, hogy valami fáj, és teljesen esélytelen, hogy aludj...  nyilván teljesen esélytelen, hogy aludj. 

Szóval egy kicsit (vagy nagyon) túlhúztad magadat. Túl feszülsz. 

Úgy lehet ezt felfogni, hogy a test - amikor alaphelyzetben van  -, szolgálja az elme szándékait minden rendszerével. Vagyis kiszolgálja a pörgésedet, amíg csak tudja. Az adott működést egészen addig igyekszik fenntartani, amíg csak futja a tartalékaiból, és küldi a jeleket, hogy visszapótlás szükséges.

Ha nem veszed figyelembe a jeleket, vagy felülírod azokat, a test feléli a tartalékait, és eljön a pillanat, amikor nem tudja kiszolgálni a szándékaidat, az életbenmaradást kell szolgálnia, nem engedi, hogy újabb parancsot adj neki. Ha még mindig nem hallgatsz rá, akkor egyszerűen kivon a forgalomból. 

Vagyis a feszítés után lazításnak kell jönnie. 

És ha tudatosan nem hagysz időt a lazításra, akkor a test fellázad. 
Például, amikor fájdalomban ébred a test az éjszaka közepén, érdemes észrevenni, milyen elvárással feküdtél le: "másnapra meg kell gyógyulnom, mert ezt meg azt meg kell csinálnom".  Vagyis még éjszaka sem hagysz neki békét, folytatod a pörgést... 
Nincs más esély számára, mint a fájdalom... arra talán már hajlandó vagy hallgatni... 

Szóval lazítás. Amikor ennyire túlhúztad magadat, akkor vedd figyelembe azt is, hogy a test lassabban reagál. Időre van szüksége, hogy felépítse a tartalékait, még akkor is, amikor abbahagytad az önmagad zsarolását.

Meg lehet tanulni nyaralás üzemmódba kapcsolni az otthonodban is. Sokáig aludni, sétálni, láblógázni, létezni.  A nyaralás tevékenysége - az odajutás, bőröndcipelésen kívül - sokkal inkább a létezésről szól: a nézés, a nézegetés, rácsodálkozol arra, ami körülvesz: épületek, emberek, tenger, csigák, kagylók, víz, hegy, illatok, színek, növények, ünnepek, ételek.  Nem azért vagy ott, hogy hasznos legyen, nem azért, hogy használd valamire. Hanem egyszerűen a rácsodálkozás miatt.
A mihez van kedvem? alapkérdése a nyaralásnak. 
Alkalmazhatod otthon is. 
És megkérdezheted a testedet is, mire vágyik, mire van szüksége. 

                                                ***
Tipp: Elővehetsz papírt, festékeket, színes ceruzákat, és hagyhatod, hogy megjelenjen színekben és formákban az, amit szavakká tenni nehéz. Nem kell hozzá semmilyen rajz vagy festéstudás. Olyan, mint amikor 3 évesen marokra fogtad a zsírkrétát, és elvárás nélkül rajzoltál vele. 
Ez a fenti illusztráció is egy ilyen folyamat eredménye. Nem művészeti alkotás. 
Arra szolgál, hogy tudjál kapcsolódni - önmagadhoz, a Forrásodhoz - akkor, amikor egy túlpörgetett állapotban vagy fájdalomban  képtelen vagy lazítani.