2009. máj. 29.

A mag

Nem szeretem az amerikai csillogó-mázas 'hogyan-csináljunk-könnyen-gyorsan-nagy-üzletet' és a 'hogyan-váljunk-3-perc-alatt-kiváló-emberré' történeteket. Azt meg kiváltképp nem kedvelem, amikor ezeket e-mailben kapom. És bármennyire nem kedvelem őket, ez a történet pontosan a fenti kategóriákba illik bele, mégis ezzel együtt is megérintett.
Ezért most megosztom veled. Így szól:

Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat.

Ezt mondta nekik: "Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit." A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta: "Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató."

Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.

Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.

Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.

Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt.

Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit.

Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban. "Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek" - mondta a vezérigazgató. "Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak."

Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta: "A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!"

Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét.
A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette: "Íme az új vezérigazgatótok!"

"Jimnek hívják." Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.
"Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató?" - mormogták a többiek.

A vezérigazgató akkor azt mondta: "Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből.

Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!"

Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok.
Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.
Ha alázatot vettek el, nagyszerűséget arattok.
Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok.
Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok.
Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok.
Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok.
Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok később learatni.
"Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek."

Ami engem megérintett: megmondani azt, ami van. Úgy, ahogy van. Akkor, amikor van. Szépítés nélkül. Akkor is ha tétje van. (tényleg, mikor is nincs tétje?)
Kihívás? Igen az. Mindannyiunknak az.

És téged? Megérintett?

2009. máj. 28.

Kutyasimogató

Délelőtt 11-kor kutyát simogatni csak úgy... Ülök a bejárati lépcsőn, milyen puha is ez bunda, álmos ábrázat...ez a kutya
mennyit bír aludni...
Micsoda luxus.

Eszembe jut, amikor még 10-11 évesen az orvostól baktattam hazafelé. Recept, gyógyszer, tessék hazamenni, sok folyadék, pihenés... tudod hogy van ez. És nem volt elég nekem, hogy beteg voltam, még azzal szekáltam magam, hogy "tessék, hétköznap 11 óra, ilyenkor minden rendes ember iskolában van vagy dolgozik, valami hasznosat csinál".

Ez a hasznosság kérdés időről-időre visszatér hozzám. Egyre kevesebb ereje van... mondhatnám azt is, ma már semmi. Minél kevesebb ereje van a hasznosságnak, annál nagyobb a hála, ami kitölti a helyét. (Az univerzum kitölti a rendelkezésre álló teret, ugye...)

Amikor hétvégén dolgozom- előfordul gyakorta-, akkor hétköznapra esik a szabadnap. Látom, ahogyan az emberek sietősen jönnek-mennek, mint a hangyák, fontos dolgaikat intézve-cipelve. És innen nézve még nagyobbá válik a kontraszt: kutyát simogatni, csak úgy?!

***

Eszembe jut az is, hogy vannak emberek, akik a kis állatoknak hamarabb megnyitják a szívüket, mint az embereknek. Olyan sokat csalódtak már az emberekben. olyan sok volt a biznisz szeretet címszóval felülírva, hogy már inkább el nem hisznek semmit. És egy kis állat, aki nem kérdezi meg, hogy miért és meddig, miért nem és nem lehetne inkább...
Milyen egyszerű is szeretni. puha bunda, csillogó szem. Nem kér semmit, és mindent ad cserébe...
Hétköznapi mester. Kutyu-Li mester :-)
Tudod, divatja van a keleti tanoknak...

2009. máj. 26.

Önbizalom= ráébredni saját nagyszerűségedre

Ha van, vagy volt pici gyereked, akkor tudod, hogy milyen könnyű ráébredni a kis lénye tökéletességére. Elegendő csak belenézni a szemébe: te is tudod, ő is tudja... és a tökéletesség felismeri magát... ez a pillanat maga a csoda.

Hát valahogy így kezdődik, mindannyiunkkal.
Igen, te is ilyen tökéletes vagy. Csak aztán valahogy ... elfelejtődik.

Na, velem is ez történt. Elfelejtettem... Pár napja olyan feszültséggel ébretem reggelente, aminek nincs oka. Vagyis inkább magyaráztam magamnak, hogy ennek nincs is oka. Feszültség? Ez mindennapos... mondhatod. Hááát lehet. De talán mégsem az, amikor az ember vádliját mint a beton-görcsből kell kimasszírozgatni. A harmadik napon azért be kellett látnom, hogy én itt valamit nagyon elkerülök. (Az az alapfilozófiám, hogy
-1.a test a lélek barométere
-2.
nem kell megvárni, míg teljesen kikészül)
Teszik vagy sem, segítségre szorulok.

Nem tetszett. Minden fontos csinálnivalót bevetettem, hogy csakhogy ne kelljen foglalkozni vele.
Hiába a teljes eszköztáram, a hatékony problémamegoldó eszközeim... magamat most nem tudom megműteni.

És most, hogy túl vagyok rajta (ja,ja belső utazás) megcsináltam, megtettem.
Annyira hihetetlen: még mindig talált rajtam fogást, még mindig elhittem azt, hogy nem vagyok elég jó, és meg kell felelnem valaki elvárásainak. Még mindig, buta, régi programok működtek... És vége! WOouWw! Milyen megkönnyebbülés!!!
És tudod, mi volt a "nyomógomb"? Tudod, az a valami, ami lehet egy mondat, egy grimasz, a másiknak éppen az az egy hangsúlya... amitől berándul az ember gyomra. Szóval azt mondta nekem valaki, hogy 'ne gúnyolódjak' vele. És ennyi.
Innen nézve piszlicsáré (jól írom, ezt a szót?). Onnan nézve meg beton-görcs...

Szóval a tanulság? MEGKÖNNYEBBÜLÉS. Ráismerni a valódi ragyogásomra. Nem történik más, csak szétválogatódik az igazi a hamistól. Óriási kontraszt.
Ajánlom mindenkinek.

2009. máj. 22.

Nevettél már ma?

Ha még nem, akkor itt a lehetőség!
(és kapcsold be a hangszórót is...)

2009. máj. 19.

Áldás

A hétvégét a Belső utazás tanfolyamon töltöttem -segítőként. Most először tartotta a hétvégi tanfolyamot Andrási Éva. Személyesen nekem, ez a hétvége olyan volt, mintha egy friss forrás ömlene bele egy megállapodott tóba. Új, friss energia: olyan jól esett. Annyi minden gyógyult meg bennem (is) ez alatt a hétvége alatt.

Egyszerűen az a szó jutott eszembe -amikor részese lettem a hétvégének-, hogy áldás.

Ezt a szót már ízlelgetem egy ideje. Először 2 éve találkoztam vele, amikor egy Transzformáció játékban begyűjtöttem rengeteg áldás lapocskát. A játékban - érdekes módon megkönnyíti, lerövidíti a saját és/vagy mások nehéz sorsát egy-egy ilyen lapocska. Utána még sokat gondolkoztam rajta, hogy az életben mit is jelent az áldás. Valahogy nem nagyon értettem. Azt láttam, hogy ez valami jó dolog, mégsem értettem belőle sokat.

És most, amikor -sok idő után újra, így a tanfolyamon is -részese lettem annak a folyamatnak, hogy mások nehéz sorsából egy rövidebb, kivezető utat mutassak... hát, egyrészt repesett a szívem, másrészt ez a szó zakatolt újra és újra: áldás. Azt tenni, amire az ember született, az áldás. Nagy szavak? Dehogy is, meg sem közelítik az élményt...

Az egész hétvége arról szólt, hogy kinyíljon a résztvevők szíve, mint itt ez a rózsa. Észrevétlenül. Finoman. Ahogyan a napsütés megcsiklandozza a virágszirmokat, azok pedig csak bomlanak kifelé. És ahogyan ez történik a szívünkkel is... az maga a csoda. Ebben pedig segítséget nyújtani- hát ez valóban áldás. Ez a szó, most számomra új tartalommal töltődött fel.

Szeretettel üdvözöllek, ha részt vettél a tanfolyamon, és találkoztunk, mert akkor tudod, miről beszélek... :-)

2009. máj. 10.

Mit csinálsz jól? Isteni megoldás... mindenre.

Tessék jó képet vágni!!!


A Klubrádióban elcsíptem egy műsorrészletet. Arról szólt, hogy pályázatot írtak ki arról, milyen legyen a jövő iskolája. Az egyik pályázatot író iskola csapata a következőképpen oldotta meg a feladatot (szabad fordításomban valahogy így néz ki):



-Leültünk, és összegyűjtöttük, hogy mit szeretünk, mitől működik jól, az amit csinálunk.

- Majd összegyűjtöttük azt is, hogy mitől mehetne még jobban, mit szeretnénk még beletenni.


Eltelt már egy pár nap a műsor óta, mégis bennem rezeg ennek a megoldásnak az egyszerűsége.

1. Mi az, amiben jó vagy? (Amiben jó vagy, azt örömmel is csinálod, igaz?)
2. És mitől lehetne több örömöd benne?

Óriási, óriási! Végre nem a hibákra, hiányosságokra és működésképtelenségre koncentrálhatunk. Eltűnnek azok maguktól, ha nincs senki, aki fenntartsa őket.

Egy kicsit továbbgondoltam a dolgot: Isten is így teremt, nem? Tudod, amikor azt mondja, hogy "És látta Isten, hogy ez jó." Ha egyszer jó, akkor jó. Akkor nem kell változtatni rajta. A rózsa vagy az orgona illatát nem kell évente újragondolni, ez már egyszer eldőlt. Jó.
(Ajánlom a mosószergyártók figyelmébe is. Ha egyszer jó, akkor jó. Vagy az ő illataik nem bírnának ki több száz éves tesztelést, mint a rózsáé?)

2009. máj. 6.

Kell-e törekednie a művésznek a szépségre?

Törekednie nem kell. Egyszerűen belőle fakad: ez a lényege. Emlékezz, idézz fel nagy hatású művészeti alkotásokat, amelyektől meghatottságodban még a könnyed is kicsordul: a szépsége nem megfogható, nem elemezhető, egyszerűen "csak" a lényege.

Szerintem, amire a művésznek törekednie kell, hogy megtalálja saját magában a Forrást, a leglényegesebbet, amiből a Művészet és minden teretmtés fakad. Ha ebből a Forrásból ered a műve, akkor automatikusan szép is lesz, nem tud más lenni.
Minden más, ami nem szép - a művészetterápia tárgya- nem más, mint a Forrás útjában lévő akadály kifejeződése. Jó esetben, a 'nem szép' megalkotásával el is tűnik a művészből az akadály. Tehát a 'nem szép' megalkotásával fantasztikus gyógyuláshoz jutunk. Éppen ezért érdemes beletenni anyagot, időt és energiát, mert ezzel a Forráshoz vezető út tisztul ki.
Más kérdés, hogy a 'nem szép' alkotást kell-e megtartani, őrizgetni, kiállítani és évekig nézegetni?

Mint ahogy a felköhögött köpetet sem akarja senki megtartani... (bocsánat a hasonlatért) habár nagyon felszabadító és valahogy kikívánkozik, megszűntetve az akadályt.

A művész feladata tisztán tartani a Forrás útját.
Hát...pedig ez nem kicsi. Mármint a feledat. Hivatásos és nem hivatásos megmondóemberek, véleményfirkálók kéretlen kritikusok mondanak egyszerűen érthetetlen, vagy bonyolultan felfoghatatlan és mélyen ütő programokat a művésznek a művészetéről, a hozzáértéséről, rosszabb esetben magáról az életéről. Kövezik a pokolba vezető utat.
Külön káreset még, amikor a művész el is hiszi ezekből valamelyiket/mindegyiket és saját magát gyilkolja tovább. Automatán.

Hahó! Kérlek, kérlek, ne gyilkold magad tovább! A kritikust, aki a fejedben lakik elküldheted pihenni. Dolgozott már eleget. Talán már évek óta mondja a magáét, lebeszélve téged alkotásról, álmodozásról, új ötletekről és a merszről.

Láttál már kutyát kijönni a vízből?
Első dolga lerázni magáról a víz súlyos terhét. Ahogy lerázza a szidást is, a bűntudatot, a félelmet és minden zavart.
A művészlélek finom és érzékeny műszer. Már a porszemeket is megsínyli, nemcsak a durva kavicsot. Rázd le magadról. Minél hamarabb teszed, annál kevesebb kárt tesz a lelkedben.

(kép forrása:http://www.spca.bc.ca/news/images/dog-wet_300px.jpg)

Könyvajánló:
Julia Cameron: A Művész útja