2014. márc. 26.

Buddha, Jézus és a többiek megoldásai a hétköznapi életre?

Könyvtárnyi irodalamat tudsz találni róla, ha mások értelmezésére és magyarázatára vágysz a Mesterekről. 
És a kérdésed - az elme kérdése - olyan, mintha kellene utat találni,  vagy valamit beteljesíteni - és  valójában nincs ilyen. Ezt érdemes tisztázni. 

Akiket említesz Jézus, Buddha, a játék során valami teljesen újat hoztak be a játékba: olyan új gondolatot, ami előtte nem volt, vagy nem volt hangsúlyos. 
Amikor valami nagyon mást hozol be a rendszerbe, akkor  újrarendeződnek az erőviszonyok, az emberek egy része közelít hozzá, más része távolodik, rendeződik, alakul, és ezek az új viszonyok is hatással vannak egymásra.  A feszültség, a kontraszt életet hoz. 

Nem az a funkciója Jézusnak, Buddhának, amit az elme rávetít - nem azért jöttek, hogy kijelöljék a célt.
Hanem egy lelanyhult, betokosodott közegbe hoztak egy impulzust. A jézusi példának még ennyi év távlatában is van hatása...  megfigyelheted, hogy még mindig képesek harcolni érte, vitatkozni róla. Több ezer év távlatában még mindig hullámokat vet.

Ez érthető. Sőt, nagyon is érthem. 
De csak van valami hétköznapi életben használható, mondjuk tanítás... amit  meg lehetne tanulni tőlük?

Ha maradunk a jézusi példánál... Nagyon leegyszerűsítve a történetét: Jézusban megjelent egy felismerés, amit igaznak élt meg. Megosztotta mindenkivel, aki hajlandó volt meghallgatni, mert ettől érezte magát jól. És amikor megtámadták érte őt, szóban vagy tettben, akkor szenvedett tőle. 
Az igazság, amit megélt (Én és az Isten EGYEK vagyunk), az tette lehetetlenné számára, hogy harcoljon a saját igazáért. Hiszen önmaga ellen harcolt volna, önmagát kínozta volna. 

Ez érthető... de miért hagyta, hogy kínozzák a testét? 
Önmaga ellen harcolt volna. És ez nem volt számára lehetőség, a felismerés, az igazság, amit élt, lehetetlenné tette a számára.
Egyszerre érezte a test szenvedését, és tudta, hogy több, mint ez a test , tudta, hogy EGY MINDENNEL - ezért hagyta magát elfogni.
Nem volt mi ellen harcolnia. 

Ez egy nagyon furcsa, az akkori hozzáállásban szélsőséges, lehetetlen viselkedés. 
Még ma is veti a hullámokat. 

Még ma sem könnyű megérteni, igaz? 

Az, hogy az Isten szikrája bennem van - tévedés!
Az ego lestoppolja magának, hogy 'bennem van Isten szikrája', és Isten nevében elkezd téríteni, büntetni, és más dolgokat...
Isten nem szikrákra szétesett, hanem EGY. 

Köszönöm. Akkor a magam életére levonva a tapasztalatokat:
1. Nem kell Jézusnak, Buddhának lennem. Ők nem egy elérendő cél. 
2. Az a dolgom, hogy igaz legyek önmagamhoz, a magam felismeréseihez.
És az Önmagam az nem egyenlő az egóval... az csak a tévedés része.
3. És ha igaz vagyok önmagamhoz, (bármennyire is nem szeretném) fog kelteni konfliktust. 
Lesz, aki nem ért meg, lesz aki ellenséges lesz velem.  És ez fáj nekem. 
De mégsem tudok mást választani, mert  amikor igaz vagyok önmagamhoz, lehetetlen, hogy mást válasszak, mert Önmagamat tagadnám meg. 
(Ezáltal Istent, a Létezést... na de ez már a haladóknak szóló megértés...)



2014. márc. 20.

Hazugságkalauz

Mi az egészséges hozzáállás a hazugsághoz? Amikor tudom, hogy valaki a szemembe hazudik, mit tegyek?

Amikor hazugsággal találkozol, az a másiknak a pillanatnyi reakciója: valami készteti őt arra, hogy megvédje magát, ne akarjon csalódást okozni, vagy pedig a saját magának is átírja a múltat. Ez a pillanatnyi reakció, olyan, mint amikor fölelmeli valaki a hangját, vagy megüti a másikat. 

Azért hazudunk,
-mert nem akarjuk bántani a másikat/ nem akarunk fájdalmat okozni
-mert félünk a büntetéstől
-mert fenyegetve vagyunk
-mert kellemetlen lenne igazat mondani
-mert nem érdekli a másikat az igazság
-mert mindenki mást ezt teszi
-mert nem tudjuk, hogyan kellene megmondani az igazat
-mert "kegyes"-nek tartjuk, ez a működési modellünk
-mert csak

A hazugságok jó része nem előre eltervezett, nem előre eldöntött félrevezetés, hanem a tudatalattiból származó reakciót. Jó, ha tudod, hogy mindig találsz egy érzést, egy hitet, egy programot a felszín alatt, ami erre készteti az illetőt.
Tehát felfoghatod az egészet egy tünetnek: a lény állapotának a tünete, a jelzése, hogy nincs harmóniában, hogy nem igaz Önmagához. 

És ha a hazugságot magadra veszed, mert pl. neked mondták... - akkor te vagy az, aki tovább görgeted, és szenvedést generálsz belőle (saját magadnak) a saját gondolataid és rögzültségeid szerint. 

Vegyünk egy példát: megkérdezel valakit, hogy "hogy van?" - azt mondja jól, de minden érzékszerved szerint egyáltalán nincs jól.
Teremthetsz belőle szenvedést, hogy az illető hazudott neked. 
Ugye különböző mértékben érint, ha más-más ember hazudik neked. Ha az anyád mondja, jobban érint, mint amikor a postás mondja ugyanezt: "Jól."
És jó ha tudod, hogy abban a pillanatban volt valami oka rá, hogy önmagának akarta megtartani az információt, amit elferdít vagy nem oszt meg. 

A hazugság és az elhallgatás egy általánosan elfogadott védekezési reakció: gyakran a bizonytalanság, a gyengeség, a vágyak eltakarására szolgál.

A hitek, a remények, a bizakodás is mind a hazugság kategória, ha szigorúan veszed. És mennyivel szegényebb lenne nélkülük az élet. 
Vagy vegyük a placebo-t. Biztosan ismersz beszámolókat arról, hogy a placebo hogyan gyógyított meg embereket. A hazugság az eredményét tekintve gyógyulást hozott. Akkor a hazugság most rossz? Vagy nem?

Van olyan, hogy te magad is rövidre zársz valamit, nem mész bele vitába, ráhagyod a másikra... Lehet, hogy félsz?

A hazugság egy érzelmi ok miatt indukált reakció.
És a szándékos félrevezetés nem tartozik ide!!! 
A szándékos félrevezetés elfogadhatatlan, az támadás, az pusztítani akar. Ott nincs helye a kegyelemnek: ott a helyes döntés a védekezés. 

Nem mindig egyszerű igazat mondani. Vannak helyzetek, amelyek igazán nehezek.
"Miben bízhatok? Mit remélhetek?" - kérdezik az orvost. És az orvos mond erre egy statisztikát, ilyen-olyan százalékokat. Ha úgy vesszük, nem igaz, amit állít, hiszen átlagokról beszél.
Nem ad reményt, hitet, bizakodást, és nem támogatja azt, hogy a félelme ellen muníciót szerezzen az illető.
Nehéz helyzet. 
Ezért állítanak az emberek értékrendet, modellt, hogy az énképük bizonyos helyzetekben hogyan működjön: ahhoz szeretnének hűek lenni. 
És ezzel együtt is nehéz.

Előfordulnak ferdítések, vágyak által átszínezett vetítések, nagyotmondás, szebb fényben feltüntetés.
Például külön tanítják azt, hogy az életrajz és interjú helyzetben hogyan domborítson ki bizonyos dolgokat valaki, és hogyan bagatellizáljon másokat...

Minél stresszeltebb egy helyzet, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nem történik megnyílás, csak képmutatással, vetítéssel találkozol. A hazugságok általában nem személyesek, nem a személyedet kívánják támadni.
Csak vedd észre -ha az igazságra vagy kíváncsi -, hogy a presszió nem segíti a megnyílást.
Amikor nincs presszió, hanem támogató, elfogadó helyzetet tudsz teremteni, akkor a hazugság majd belülről válik világossá: feltárulnak a tévedések, a megoldatlanságok, és az is, ha valaki el van veszve a gondolatainak az erdejében. Sokat segít az igazság kiderítésében, ha kész vagy úgy fogadni a hazugságot, ahogy van - egy rétegként, álarcként, nézzünk mögé. Úgy fogadod, ahogy van, tehát nem várod el, hogy neked csak igazat  mondjanak, vagy hogy szépen beszéljenek veled.