2012. márc. 22.

A tudás illúziója

Régen foglalkoztat a tudás kérdése. Ki és mit tud, és az mennyire megbízható. Olyannyira elmerültem a témában, hogy még a szakdolgozatomat is ebből írtam, 'A tudás nem elég' címmel. Akkor még hittem benne, hogy a több tudással  meg lehet 'javítani' a világot. Vagyis azt gondoltam, hogy ha többet tudnánk, ha több embernek lenne hozzáférése a tudáshoz, tanuláshoz, ha értelmes dolgokat tanulnánk és tanítanánk, akkor egy jobb világban élnénk. 
Ugye, milyen szép?
Úgy hittem, hogy vannak emberek, akik tudják, hogy mi a jó. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy megtaláljuk őket, megtanuljuk tőlük, tovább vigyük. És minden jó. 
Elég egyszerű recept a világ megjavulására.

Csak nem vettem figyelembe azt, hogy a tudást annyi mindenre lehet használni.  Elnyomásra például.  Kihasználásra. A körülöttünk lévők kontrollálására. Félre lehet magyarázni. Félre lehet érteni.

Akkor most jó az a tudás?

A szeretet nevében gyilkolászni lehet.
A szabadság nevében harcolni.
Soroljam tovább?

Szóval nem a tudás a megoldás. Pontosabban a tudás illúzió.
Ugyanis ha bevallanánk, hogy csak találgatunk, ha nem bújnánk a valószínűségek biztonságot adó százalékai mögé, akkor kiderülne, hogy
milyen sebezhetőek vagyunk. Nem tudjuk, mit hoz a holnap. És hová visz. 
És ez megijeszt.
Ragaszkodnunk a tudásunkból adódó kimenetelhez. Mert kiderülne, hogy valójában nem tudjuk.

Könyveket bújunk. Szakértőket alkalmazunk. Jósokhoz fordulunk: professzinálisan szervezettekhez, vagy kristálygömbből,  netán kártyából jósolókhoz. Annyira tudni akarjuk. 
Mert megijeszt, ha nem tudjuk.
De miért is annyira ijesztő a 'nem tudás'?

Ha nem tudjuk, akkor nyitottan figyelünk minden lehetőséget.
Ha nem tudjuk, akkor hajlandók vagyunk megismerkedni bármi újjal, hiszen nem vagyunk semmilyen sínen.
Ha nem tudjuk, akkor letehetjük a 'világ megjavításának' a felelősségét magunkról.
Ha nem tudjuk, akkor új megoldások születhetnek.
Ha nem tudjuk, akkor nem kell a múlt béklyóit cipelnünk, a jövő terhét pedig magunkra sem vesszük.

És végre a jelenben élünk. 
Megéljük, ami van.  Úgy, ahogy van.
Nem azzal foglalkozunk, hogy minek kellene lennie. 
Nem halmozunk több feldolgozatlanságot magunk elé... alá... mögé... 

2012. márc. 13.

Ha elveszted a munkád...

...akkor még mindig készíthetsz cipőt a polipoknak -javasolja az egyik,  amúgy nagyon is komoly számítógépes program vicces kedvű készítője. Ezzel a videoval támasztja alá az ötletét. Nem, nem a VOSZ gombaszedős ötletével szeretnék konkurálni. De ha a polipok kisétálnak a vízből, akkor a cipő sem lehet akkora hülyeség...  
Szerintem te is nézd meg, óriási. 

És ha megnézted, akkor megbeszélhetnénk pár dolgot. Nem a cipős dolgot. 



Tehát egy polip kisétál a vízből, a szárazföldre, kihoz egy rákocskát, és visszasétál.
Biológiából egyest kapnék, de nem tudom, hogyan lélegzik a polip a szárazföldön.
Vagy vesz egy nagy levegőt/vizet, és fut vele? Belemerül a levegőbe, mint a gyöngyhalászok a vízbe?
És egyáltalán miért hozza ki a rákocskát?
Ja igen, úgy tűnik, ez a polip nem az utolsó útjára indult.

Remek rejtvény.
Akinek van megfejtése, ide vele.

2012. márc. 6.

Még hogy a gyerekek nem szeretik a zöldeket?

Mármint megenni.
Ha te is így hiszed, akkor ajánlom neked ezt a filmet.
Annyira kedves, és rávilágít, hogy mi tanítunk meg a gyerekeinknek
jó szokást és rosszat.
Jó mulatást!
Köszönet Golubkának érte.


Green Kids from Ziggy Meilus on Vimeo.

2012. márc. 2.

Sokoldalúság


Szerintem mindannyian azok vagyunk. Vagyis lennénk. 

Van egy ismerősöm, akiből "ömlenek a versek", mióta helyre tette magában a "ki vagyok?"
kérdést. Pontosabban levakarta magáról a szemetet, a korlátozó hiteket, a félelmeket.
Amúgy vállalkozást vezet, főz, utazik. És verset ír. Sokoldalú?
Igen. Mondhatnánk így is. 

Egy másik ismerősöm anya. Önmagában is sok kreativitást kíván. Sokoldalú? Naná. Még dolgozik is mellette. Festő. Depresszióból gyógyult ki a kreativitás - festés által. 

Egy harmadik mindennel foglalkozik, mindent bütyköl. Mellesleg verset is ír. Alapvetően az őt körülvevő világot alapanyagként látja, és folyton azon töri a fejét, mit lehet létrehozni belőle. Sokoldalú? De még mennyire. Nem kötelezte el magát semmi mellett. Ha címkét kellene ráaggatni, ezermesternek hívnánk. Tévészerelő is volt, amíg a tévéket javították. Ja, mellesleg időfizikát oktat. 

Szerintem mindannyian sokoldalúak vagyunk természetünknél fogva.
Csak...
csak van néhány éve-évtizede? egy tendencia a szakososdásra, a specializálódásra. Aminek ugyan sok-sok előnye van, csak a sokoldalúságot nem kedveli. Mintha a sokoldalúság gaz lenne, amit ki kell írtani. Vagyis valahol a természetünket kell megtagadni általa. 
És ha már egy ideje tagadjuk a természetünket, vagy olyan környezetben nevelkedünk, ahol ez a norma, akkor nagy fellélegzés ráébredni a sokoldalúságunkra.

Mert meg lehet tanulni kötni egy fél délután. A többi gyakorlás kérdése. 
Meg lehet tanulni szöget beverni. A többi gyakorlás kérdése.
Meg lehet tanulni webdesign-olni, vagy narancsos kacsát sütni, vagy kerítést festeni. És ha elég sok mindennel foglakozol, egyszer csak azt mondják rád, hogy milyen sokoldalú vagy. Te pedig bután visszanézel, nem is érted. Hiszen természetes.
Mert a legtöbb dolog abból származik, hogy volt valami, amit meg akartál csinálni, ki akartál próbálni, aztán egy kicsit gyakoroltad, vagy utánajártál. Ha nem úgy sikerült, tovább izgatott, hogy egy jobb verziót csinálj, működjön. 

Szerintem mindannyian legalább annyira sokoldalúak vagyunk, mint ez a csiszolt üveg. Minden oldal másként veri vissza a fényt. Gyönyörködünk a sokoldalúságban. 

---
Ha nem kellene félni, akkor te milyen oldaladat szeretnéd megmutatni?
Ha tudnád, hogy te is  ilyen sokoldalú vagy- mint a képen-, mit próbálnál ki? Miben teljesítenéd ki magad? 
Belőled versek ömlenének? Vagy madárfestmények? Talán könyvet írnál? 

Szerinted, meddig érdemes félni?