2009. dec. 12.

A sütifestő



Az előző bejegyzés a gyakorlatban:
Wayne Thiebaud a sütifestő.
Modern királyfi-történet

Sütiket festeni nem volt mindig népszerű. Nincs katartikus ereje, örök mondanivalója, befutó témája, bombabiztos kidolgozása. "Csak" olaj és vászon... mégcsak nem is ehető. A galériások is megmondhatják. Meg is tették. " Mr. Thiebaud, maga nem Picasso." Elhajtották, kinevették. Jónevűek. És a kevésbé jónevűek. A jószándékúak. És a rosszak is. Thiebaud mégsem hagyta abba.
Mint a népmesékben a legkisebb királyfi történeteiben... Egy valaki ott a sor végén, mikor már minden remény elmúlt, mégis adott neki esélyt... Mindez van már vagy 40 éve...

Azóta? Egy Thiebaud kép 1,7 m USD. Igen, millió. Ha netán pénzben mérnénk a sikert, akkor az úgy tűnik, megérkezett.
De Thiebaud-t nem nagyon hatja meg. Ő csak festi a sütiket, meg amihez kedve van. És ezt mondja "Gőzöm sincs, mi a művészet."

A tanulság? Ha netalán neked is van "sütid", akkor ne hagyd abba. Folytasd.
(Folytasd, mert akkor lehet akár sütnivalód is. :-)

2009. dec. 3.

Műanyag mesék 3.- Nem vagyok elég jó?

Művészettel foglalkozó és/vagy érzékeny emberek örök kérdése "Nem vagyok elég jó?"
Akkor merül fel a kérdés, amikor nem a megfelelő embernek mutatod meg az alkotásaidat, ötleteidet, gyerekeidet. Amikor letörik a lelkesedésedet és örömödet: egy jól irányzott, jó szándékú, máskor akaratlan mondattal a földbe taposnak.
kép: forrása
Na, ekkor mi van? Mit teszel? Hogy állsz föl? Fölállsz egyáltalán?


Földhöz vágod az ecsetet, és levonod a következtetést, nem vagyok elég jó? Elkönyveled tehetségtelenségnek?

Furcsa módon ez a kérdés nem köthető gyakorlathoz. Mindegy, hogy két napja vagy két évtizede vagy alkotó. Mindegy, hogy tudod-e a szakmai fortélyokat. Mindegy, hogy hány sikeres kiállítás, hány sikeres könyv áll mögötted. Mindegy, hogy talán egyetlen eladott alkotásod sincs. Mindegy, hogy egyetlen támogatód vagy rajongód sincs. Mindegy. A kérdés ugyanúgy megtalál. Nem vagyok elég jó? (Haladók még ki is egészítik: "És mikor leszek?")

Az igazság: Nem számít. Amikor a megfelelő emberekhez eljut az alkotás, akkor értékessé válik. Mindig. Azok (maradnak) a művészek, akik nem hagyják abba az alkotást.

a művészek egy idő után akár még immunissá is válhatnak mások véleménye iránt. (Jó hír.) Alkotnak tovább. Megértik, hogy mindenkinek joga van véleményt formálni, akár még szembe is mondani. Megértik, hogy nem számít a diploma, a hatalmi pozíció és a kritikus jószándéka sem. És alkotnak tovább. Ismerik a jószándékról és a pokolról szóló bölcsességet. Alkotnak akkor is, ha nem minden alkotás műremek. Alkotnak, mert valami belülről hajtja őket. Mert ez a belső hajtóerő fontosabb, mint bármilyen külső vélemény. Alkotnak, mert alkotás nélkül nem lehetnek boldogok.

Mint a madarak az erdőben. Azért dalolnak ők is, mert belülről valami hajtja őket. Szerintem te sem hallottál még rigót keseregni, hogy "vajon elég jó vagyok?" Igaz, hogy a varjú sem kritizálja a rigó énekét...

Alkoss tovább! Neked is több művészetre van szükséged! A világnak is!


2009. nov. 22.

Műanyag mesék 2.- A művészek alkoholisták, mentálisan sérült emberek vagy másképpen defektesek?

2. számú műanyag mese: A művészek őrültek. Túl sokat isznak. Veszélyesek és szeszélyesek, akár még saját testrészüket is képesek levágni, felforgatók.

A tény pedig: Vannak normális emberek, akik szintén művészek. Nem kell megőrülnöd ahhoz, hogy művész legyél.

Igen, vannak művészek, akik normális párkapcsolatban élnek, normális-értelmes gyerekeket nevelnek, jóban vannak a szomszédokkal. Egészséges megoldásokat tudnak találni az életükben vagy művészetükben felmerülő megoldatlanságokra. Tökéletesek? Á, dehogy. Normálisak.

Az a helyzet, hogy egy-két igazi ütős sztori, ami így lerombolta a művészekről alkotott képet. Mindenki tud Van Gogh fül-levágós-sztorijáról. De hogy mit is festett? Ő volt a napraforgós ember? Olyan erős ez a sztori, hogy egy mostani bulvárlapot hónapokig eltartana. Vagy ott van a másik "őrült" Csontváry. Őrültként vonult a művészettörténetbe, mondván, hogy aki hangokat hall, eleve nem lehet normális. Aki hangokat hall, az gyanús, és könnyen rásütik az őrült jelzőt. Pedig érdemes elolvasni az önéletírását, hogy hogyan lett ő patikusból festő. Mostani szemmel (21. század, menedzseriskolák, életpálya-tervezés , élethosszig tartó tanulás...) olvasva is egy gondosan megtervezett, mondhatni patikamérlegen kimért pálya. Tanulságos.

Érdekesek vagyunk. Imádjuk a szaftos történeteket. -Mondjuk addig, amíg nem velünk történik. - Csak mindezt összekötni a művészettel, sőt eggyé tenni vele háát... kissé vaskos tévedés.

Az egyszer biztos, hogy aki művész és alkotással foglalkozik- legyen bármi is a szakterülete-, szükségszerűen erős kapcsolatban igyekszik lenni a Forrásával. Tudhatod te is: hiszen onnan jön minden inspiráció, minden válasz. És amikor jön, amikor alkotsz, akkor szárnyalsz. Újat, gyönyörűt, nagyszerűt. Ha elég erős ez a kapcsolat, akkor nem igazán hat rád semiféle kritika, semmiféle befolyásolás. Egyszerűen ami megalkotódni kívánkozik, annak meg kell születnie.
De a kapcsolat időnként akadozik. Elhagy a múzsa. Ekkor jönnek létre a torzszülöttek. Megszületnek "hibásak". UfO-k. Befejezetlen vagy inkább befejezhetetlen alkotások. Netalán koraszülöttek. Vagy súlyos terheket cipelők.
Valahol mélyen tudod, hogy hiába belőled jönnek, rájuk nézni sem bírsz, nem látod meg az értéket bennük. De ha te még meg is küzdesz magaddal, de majd mások mit szólnak...
Na ekkor dől el, hogy művész-nem-művész, mit csinálsz? Amikor a saját alkotásod torzszülött, akkor mit teszel?
Túl sokat iszol? Vagy erőszakoskodsz magaddal netán másokkal? Talán felforgatsz?

Nincs ez másképp az élet többi területein sem. Kidobod, megoldod. Új szemmel, friss erővel indulsz, újat alkotsz. Nem is hívjuk őrült-művész szindrómának. Tudjuk, hogy nincs ilyen. Találsz egészségesebb, teljesebb megoldást? Előrébb visz téged vagy benne dagonyázol?
(Vannak akik egyszerűen csak bizniszből -mert benne ragadni naaaggyooon szörnyű ám- inkább maradnak a dagonyázásban. Művésznek hívják magukat. Ehhez elkél egy kis alkohol is. Furcsa ruhákba öltöznek. Furcsa dolgokat tesznek. Furcsa partikra járnak. Jó sztori. Akár még híressé is tesz. )

A többség, aki talál egészséges megoldást, kevesebb figyelmet kap. A többség egyszerűen kihajítja a selejtet, még ha az 2 köbmétert tesz is ki, és újat alkot.
Az ütős sztorikra vágyóknak unalmas. A művészek többsége egyszerű és normális ember, aki éppenséggel festeni kíván vagy formázni. A fából inkább szobrot, míg mások általában gerendát látnak bele. Az agyagból tálat, míg mások többnyire téglát csinálnak belőle. Inkább zenélnek, míg mások focimeccset néznek. Vagy könyvet írnak. Csak úgy egyszerűen. Normálisan. Művészek.





2009. nov. 17.

Műanyag mesék- avagy mítoszok a művészekről 1.

Műanyag meséknek neveztem el őket. Olyan mítoszok ezek, amelyeket sok idő óta hurcolunk magunkkal. Az alkotóelemek talán veszélytelenek, vagy annak látszanak. Megörököljük őket. Jó szándékú, kedves vagy kedvetlen emberektől tanuljuk őket. Az ártalmatlan alapanyagok összekotyvasztásából mérgező mű-anyag keletkezik. A művészetről, az alkotásról, az életről szóló mérgező anyagok. Visszatartanak minket örömtől, alkotástól, művészettől. A mérgezés mindaddig hat, amíg ki nem hajigáljuk őket az életünkből.
Összegyűjtöttem párat, és örömmel veszem, ha csatlakozol a kihajigáláshoz.

1. számú műanyag mese: "Művésznek születni kell" vagy más változatban "Tehetségesnek születni kell."

A tény pedig: Ahhoz, hogy művész lehess, először meg kell születni. :-) Senki sem születik művésznek, ahogy senki sem a születésétől fogva tud zongorázni.

Lássuk csak miért: Senki sem születik úgy, hogy tudna zongorázni. Senki sem születik úgy, hogy tudna szobrot faragni. Ezek képességek vagy készségek, amelyek fejleszthetők, tanulhatók, gyakorolhatók. Olyan dolgok, amelyek az egyik embernek könnyebben mennek, a másiknak nem. Vannak vonzódásaink. Egyéni útjaink. Az egyiknek zene, a másiknak kő-papír-anyag... Vannak emberek, akik a képesség vagy készség fejlesztését lenyűgözőnek tartják. Mások nem. Vannak gyors tanulók. Mások pedig lassúak. Vagy egyáltalán nem hat rájuk semmiféle "fejlesztés". Mégis ott van a művészethez való vonzódás.

Vajon mitől lesz valaki művész?
Sok éve teszem fel ezt a kérdést magamnak is és másoknak is... (van is rá pár válaszom :-) nemsokára megosztom veled)

Én például nagyon szerettem a rajzolást, a színeket. És halálosan untam a modellrajzolásokat. Ettől lélekölőbbet nem nagyon lehetett számomra kitalálni. Különösen, ha három hónapig ugyanazt az öregasszonyt kell rajzolni... Tiltakozik a belsőm. Nem ezt akarja kifejezni! Színeket kíván. Új embereket. Inspirációt. Örömöt.

Valami belülről kívánja kifejezni magát. Nyughatatlan vagyok, míg ezt nem teheti meg. Szerencsés esetben könnyű és egyszerű (vagy inkább gyors?) megtalálni hozzá a formát, amelyen keresztül kifejezhetővé válik. Nem annyira szerencsés esetben, sokféle médium kipróbálása szükséges. Vagy talán a médium feltalálása is hozzátartozik a folyamathoz? Időnként igen.

A titok? Csináld, amit szeretsz. Szeresd amit csinálsz. Merd megváltoztatni, ha valami nem szerethető. Merj hangszert váltani, merj anyagot váltani.
Csak abban lehetsz jó, amibe beleszerettél. Csak abban lelheted örömöd, amibe beleszerettél. Merj kísérletezni! Mit is veszíthetnél?

Minden művész útja más. Mégis van valami, ami közös: az a belső nyughatatlanság, ami kifejezni kívánja magát. Ami arra késztet, hogy kezedbe vedd az ecsetet, a hangszert. Ami szárnyalni kíván. Hagyd, hogy tehesse. Enélkül nem tudsz boldog lenni. Hiszen a művész már megszületett. A többi gyakorlás kérdése.

2009. nov. 12.

Az igazság a szíved közepén

Talán veled is előfordult már az, hogy egy hirtelen pillanatban, mint a villámcsapás, megértettél valamit. Lehet, hogy életed nagy problémájára láttál rá egy szent pillanat alatt. Lehet, hogy évek óta újra és újra játszott játszmára, vagy életed egyik szereplőjére. Megértetted, és már soha nem tudtál újra ugyanúgy nézni arra a "sztorira", arra a személyre. Valami teljesen megváltozott.

Gondoltál már arra, hogy honnan jön ez a megértés?
1 napja, 1 éve, 10 éve ... x éve hurcolod a problémát. Küzdöttél ellene. Le kellett győzni. Nem ment. Újra és újra előállt. Lehet, hogy már untad is nagyon .
És egyszer csak ott van az a szent pillanat. Amikor lelepleződik a játszma, a szereplő. És marad a valóság. Könnyű. Egyszerű. Nincs benne küzdelem. Mégis minden tökéletesen érthető.

Hogy honnan jön? Hol volt eddig? És tényleg ilyen egyszerű?

Itt egy lehetséges válasz:
Gangaji szavai ezek, fogadd szeretettel a fordítást!

Az egyszerű megnyílás pillanatában azt tapasztalod,
hogy bármi is az, amivel küzdöttél, nincs már ott.
Az igaz megnyílás feltárja, hogy amivel küzdöttél-
a probléma, a mumus, a sérülés- tulajdonképpen nemlétező.


A sztorit nem maga a megnyílás alakítja át, hanem a megnyílás
feltárja, hogy a sztori valójában nemlétező.
Az egyetlen dolog, ami a
sztorit fenntartja, az az ellenállás: a megnyílásnak való ellenállás.


És ami marad- amikor az, amitől féltünk vagy küzdöttünk eltűnik-, maga a Létezés nyitottsága, az igazság a szíved közepén.

2009. nov. 2.

Másnak lenni?

Szerencsés, aki a mai világban él. Soha nem látott mennyiségben vesznek körül minket történetek, amelyekből kedvünk szerint válogathatunk.
Ezek közül jópárat igyekszünk megmutatni a gyerekeinknek is. Valahogy így (is) adódik tovább mindaz, amit fontosnak tartunk.

Érdekes, hogy a meséink nagy-nagy elfogadásra tanítanak. Emlékszel a róka és a gólya történetére. Amikor az egyik a másikat ebédre hívja?
Vagy a sasra, aki a baromfiudvarban nevelkedett, és azt hitte, ő is csak egy baromfi?

Én most ráakadtam egy hasonló történetre. Eszkimó mese. A feldolgozása pedig csodálatos. (Homok-animáció)
Szerintem nem lehet elégszer elmondani: nem kell másnak lenned, mint aki vagy. Jó vagy úgy.
De hadd mondja el helyettem ez a történet:

2009. nov. 1.

Megszólhatsz... virágot az élőnek

Amikor megkérdezek embereket, miért is mennek ki a temetőbe, a leggyakoribb válasz ez:
"Megszólnak, ha nem teszem."

Éppen ezért megszólhatsz, felháborodhatsz, de én nem megyek.
Ugyanis nekem több sebből is vérzik ez az ünnep:

1. Először is el kellene hinnem, hogy van valaki, aki az elhunyt szerettemből maradt, "aki" ugye ott van (ott lakik?) a temetőben. Jó esetben, már csak a pora kerül oda.
Ha elhinném, akkor talán meg kellene változtatnom pár dolgot e szerint: mert kaphatna a szerettem a vasárnapi csirkecombból, meg ugye megmutatnám neki a frissen kötött pulóveremet is. Aztán kicsit lelkiismeret-furdalásom volna - legalábbis legkésőbb a fagy beálltával-, hogy az én szerettem mégiscsak a temetőben dekkol...

És ha nem hiszem, akkor marad az, hogy a kövek gyönyörű és drága virágokat kapnak.
Néha még villanyoszlop is kap belőle.
Szép szokás. Ebben a kultúrában kérem, megbecsülik a köveket. Nem baj, ha a gyerek lyukas cipőben jár, sok a halott, kell a virágra... (ezt a példát korábban egy előadásban hallottam, mesének hittem, és most, hogy élőben is találkozom vele, elámulok)- nem kell messzire menni, innen a szomszéd utcából való történet.

2. El is jutottunk a lényeghez: nehéz nem észrevenni a virágosok örömét. De ezen könnyen túl is lendülök, mert személy szerint imádom ezeket a virágokat, meg a többit is. Például szívesen látnám, ha minden hétvégén ekkora csokrokkal rohangálnának az emberek, hogy a saját vázájukat töltsék meg. Vagy megajándékozzák egymást.

4. Csendben nézegetem a pár napos őrületet. A rádióból gyászzene szól, negyed óránként emlékeztetnek, hogy milyen híresség halt meg ebben az évben. Akkor már inkább kutyaséta. Ott visz el az út, a temető mellett, tudod nem a főúton, hanem csak a mellékúton , nem fog az aszfaltot kapni sose. Nem is kell, a mezőre vezet. Hát majdnem a fejünkre szórják a gondos hozzátartozók a lekaszabolt leveleket. A kuka... ja... messze van. Drága virág, mécses, áhítat, kegyelet. ?

3. De ami ebben az évben kiverte számomra a biztosítékot, az ez: a temetkezési bizniszben érdekeltek konferenciája. (!) Minden évben egy-egy téma körül forog, ebben az évben a turizmus. (Jó, nem?) Nem viccelek! Járj utána, tényleg. Tényleg. Hogyan is tudnák rávenni az embereket, hogy minél nagyobb létszámban temetőbe járjanak? A válasz: Turistacsoportok
formájában. Temetőmarketing.
Lehet, hogy fekete humor, de nem tudok most jobbat: a túl sok halott annyira mégsem jó biznisz, hiszen az élők fizetnek. Tehát jöjjenek az élők.

Szerintem is jöjjenek az élők. Az édesanyámmal megegyeztem, hogy inkább életében kapjon tőlem virágot. A temetőbe nem fogok járni. Azt mondja, rendben. Azt mondja, nem kíván a temetőben lakni. :-) Én sem.

Szerintem kapjanak virágot az élők.

Amúgy pedig szívesen emlékezem a szeretteimre, amikor a kedvenc ételüket főzöm, az általuk oltott gyümölcsfáról majszolom a termést, a kezük munkáját terítem az asztalra, a kedvenc történetüket mesélem, vagy előveszem az emlékkönyvet, amibe beleírtak, vagy csak egyszerűen minden nélkül eszembe jutnak.

2009. okt. 15.

Feltétlenül szeret

Gyereket szeretni könnyű. Általában minél kisebb, annál inkább. Belenézel a szemébe, és elolvadsz a gyönyörűségtől, nem lehet nem észrevenni a Fényt, ami átsugárzik rajta. Igaz?
Nem tud beszélni, mégis mindent elmond. Csuda.
Nem várod el tőle, hogy verset szavaljon, hogy telefonáljon neked naponta kétszer, igazából nem vársz tőle semmit- Csak a lényéért szereted. Azért, mert ő az, aki. Nem akarsz hozzátenni, sem elvenni belőle. Pont jó. Úgy ahogy van. Feltétel nélkül. Szereted.

Aztán telik az idő. Zajlik az élet. Egyre több az elvárás. Hiszen így normális. Normális?! Mindenki ezt csinálja? És már csak akkor szereted a gyerekedet, ha felhív téged, ha ezt vagy azt teljesíti. Elszavalja a verset, leteszi a nyelvvizsgát, karriert csinál és fát vág, ha szükséged van rá. Bizniszelsz. Hová lett a "feltétel nélkül"-ből a NÉLKÜL?
Talán beporosodott. Az elvárások felülírják. És ahogy eltűnik a NÉLKÜL, úgy halványodik a szeretet. Marad az elvárás. Patikamérlegen a telefon, a hangsúly, a karrier.

Vagy lehet szeretni feltétel nélkül egy gyereket? Akkor is ha felnőtt? Kell-e megküzdenie, megdolgoznia a szeretetedért? Meglátod-e még azt a Fényt, ami most is ott ragyog a szemében, hiába nőtt a test nagyot. Emlékszel? Pont jó. Úgy, ahogy van.
És ha a saját gyerekedet tudod szeretni -hát persze, hiszen nem nehéz, sosem volt az, akkor vajon arra is van esély, hogy adj a feltétel nélküli szeretetedből valaki más gyerekének is.

Talán az ő szemében is meglátod a Fényt.

2009. szept. 16.

És ha új életet kezdhetnél?

Ahogy az élet fonalát gombolyítod, talán eszedbe jutott, hogy mi lenne, ha újraszületnél ezen a bolygón egy másik testben. Akarnál-e a következő önmagadnak üzenetet küldeni, hogy mi a fontos, mi a nem fontos? Talán levághatna pár fölösleges kört, kikerülhetne pár hülyeséget, hamarabb megérthetne dolgokat?
Persze tuuudooom... Mi van ha nem beszélnénk azonos nyelvet, még a földrész sem volna ugyanaz, no meg ha jégkorszak volna... stb. Jó, jó.
Csak a játék kedvéért, a vicc kedvéért itt az én üzenetem:

Tudd, hogy egy csodálatos lény vagy. Emlékezz rá honnan jössz: sokkal több vagy ennél a fizikai testnél. Abból az egészből csak egy részedet hoztad ide. Ez a fizikai test arra való, hogy ezt a nyaralást (amit földi életnek hívnak), minél teljesebben megélhesd. Különleges érzékelőrendszere van. Szériatartozék 5 db, de tetszés szerint tovább bővíthető. Legyen bennük örömöd, hiszen ezért jöttél ide.

Az emberi testen keresztül bármi lehetsz, bármit megtehetsz, megélhetsz, kipróbálhatsz. Gyorsan tanul és jól programozható. Onnan tudod, hogy jó programokat futtatsz, hogy örömöt, bőséget, harmóniát élsz meg. De miután szabadon programozhatod, ezeknek az ellenkezőjét is bármikor megélheted. Ne kend másra, végülis a te játékod.
Ha nem kívánt eredményeket kapsz (félelem, aggódás, kétségbeesés, harag, depresszió... betegség, egyéb hibaüzenetek, hiányok, stb), akkor a test vagy

1. összeszedett mindenféle külső programot
2. nem adtál neki megfelelő programot
3. régi elavult programokat futtat

Minden esetben érdemes a régi programokat frissíteni, hibajavító programokkal felülírni. Ilyenkor nagyon gyorsan, akár azonnali is lehet a gyógyulás. Ideális esetben az összes programot te adod a testnek, ekkor érzed a legjobban magadat benne.
Minél hamarabb helyreállítod a hibás programokat, az Egészre való rácstalakozással, annál gyorsabb a harmónia visszállása. És te örömöt, békét, egészséget érzékelsz. Rácstlakozás bármikor lehetséges, amikor csak szükségét érzed. Az érzés, az egyik legfontosabb jelzőberendezésed, becsüld meg. Mindig igazat jelez, nem lehet átverni. Tanuld meg a használatát.

Viszont ha a kibillient harmóniát nem akarod rendezni, akkor a játékeszközöd (test) gyengülő teljesítménnyel reagál. Fogy az ereje. Fogy a fénye, veszít a ragyogásából, és tovább betegszik. Ilyenkor vannak részek, amelyek felmondják a szolgálatot. Ezeket a részeket erre szakosodott emberek kémiai szerekkel stimulálják, "életben" tartják, vagy ha mégsem, akkor kivágják. Végső esetben teljes elemkimerülés esetén az egész test használhatatlanná válik. Ilyenkor a használhatatlanná vált test eljesen lekapcsolódik a hálózatról, úgy hívjuk halál. Ekkor teljes mértékben eggyé válsz az Egészeddel, amelyből jöttél.

Tudd azt is, hogy ahhoz, hogy az Egésszel eggyé válj, nem szükséges meghalni. Vannak más módszerek is.

Örömteli játékot, jó szórakozást!

2009. aug. 31.

Nevettél már ma?

Ha nem, akkor itt a nagy alkalom, hogy megvidámodjon kicsit a napod.
Szerintem ezen a héten úgyis szükség lesz egy kis vidámság-tartalékra...
Jó mulatást!

2009. aug. 25.

Élve boncolás - avagy az Igazság ereje


























(a kép forrása: http://www.filmkultura.hu/regi/2007/articles/films/images/sztorno/03sztorno.jpg)

Kovács Patrícia színésznőt Élve boncolják. Jó, jó, de ez miért érdekes?
Hiszen ezidáig ez "csak" egy bulvárhír...

Nem is a bulvárrésze keltette fel az érdeklődésemet, hanem egy valódi, nem meg- vagy eljátszott, hanem igazi terápia:
Egy színházi előadás kapcsán beszélt az életéről, a hazugságokról, amelyek egy időben uralták az életét; és arról is, hogy hogyan sikerült szabadulni a hazugságoktól.

Itt meghallgathatod a rádióinterjút. (A 2009. 08.22-i adás 4. részét- kb a 7. percnél kezdődik vele az interjú. Sajnos nem tudom ide bemásolni...)

Maga a színházi előadás is izglamas,- habár többen maradtunk le róla, mint ahányan láthatták- de mégsem ezért írom ezt a bejegyzést. Hanem azért, mert elmeséli, hogy három barátnője egy éjszaka alatt hogyan "gyógyította" ki a krónikus hazudozásból. Az igazság gyógyító erejéről szól a történet: három nagyszerű emberről, akik nem hagyták elsüllyedni a társukat, hanem szembesítették a hazugságokkal...

Katarzis.

Másnaptól nem volt szükséges újabb világokat kitalálni.
Minden tiszteletem Kovács Patríciáé és a barátnőké. Patríciáé duplán, mert ráadásul ezt a nyilvánosság előtt is hajlandó elmesélni....

2009. aug. 16.

Kő-vakáció

Néha az egyik dologból következik egy másik. Fölveszel egy kavicsot az úton. Eszedbe jut egy gyerekkori barátod. és hogy mi lehet vele. Milyen messzire sodorta az élet. A kavicsot is. Vajon ő honnan jön?
A zsebedben őrizgeted, mígnem társakat talál magának. Egy kis csipke, egy furcsa szemre emlékeztető valami, újabb lyukas kavics. Talált kincs. Vajon volt már ember kezében ez a kavics? Vagy te vagy az első élő ember, akit millió év óta meglátott? Hány év alatt lett benne ekkora lyuk? És vajon fáj egy kavicsnak szétmállani? (Nem-nem, a központi idegrendszer és egyéb tanultságok azért előfurakodnak a fejedből...)
Na jó, de amikor szétmállik, hová lesz a kristály-szelleme?

Néha egy ilyen elmélkedés alkotáshoz vezet. Vezetik a kezedet, rakod egymásra az anyagot-agyagot, ragasztod, fested, dísztíted. Csoda születik. És a kő mesél.

Máskor visszaadod a Természetnek, hogy viselje tovább ő a gondját, neked már olyan sok minden húzza a zsebedet. És vele mennek a társai. Döntöttél. Nem mesélnek többet. Elviszi őket a víz, a folyó, a szél.

Sosem volt a tiéd, csak pár napot veled töltött. Kő-vakáció.

2009. aug. 7.

Szép szó

Azt figyeltem meg, hogy a legnagyobb sebeket nem a fizikai sérülések okozzák. Azok begyógyulnak pár nap alatt. (Itt kell megjegyeznem, ha egy olyan kapcsolatban élsz, ahol a fizikai sérülések értsd: bántalmazás kettőnél többször előfordul, akkor kérj segítséget, és lépj ki belőle!)
Hanem azok a sérülések a legnagyobbak, amelyeket a lelkünkön ejtenek a SZAVAK. Több évig sem gyógyulnak. Még 20 év múlva is fájnak. Ugye, hogy igazat beszélek?
Ezek a szavak az alkalmatlanságunkról, az értéktelenségünkről, a meg nem felelésünkről szólnak. Arra akarnak rávenni minket, hogy bizonyítsuk be, hogy megérdemeljük, hogy hasznosak vagyunk. Sokszor évekig próbálkozunk vele. Reménytelenül. Mindig az jön ki a végén, hogy nem férünk bele abba az öntőmintába, amit mások alkottak meg nekünk...

Hát itt az igazság: Mindannyian beleszülettünk egy családba, egy társadalomba, egy értékrendbe. Ahogy a szüleink is. És a nagyszüleink is. Ezek az értékrendek és hitrendszerek anélkül adódnak tovább, hogy megvizsgálnánk az igazságtartalmukat. ... most már több ezer éve. Háborúzás, kritizálás, a másik mindenáron való "megjavítása"... Erről szól a történelmünk egyéni és kollektív szinten.

Kétségtelen, hogy elfogadni valamit, amit másoknak igaznak hisznek, kényelmes dolog. Nézz körül a világban. Ez a kényelem ide vezet. Kényelmes, csak éppen korlátoz. Kényelmes, csak fáj. Kényelmes, csak éppen beteggé tesz. Kényelmes, csak éppen...
Neked tetszik?

Ha nem, akkor érdemes azon a szinten megváltoztatni, ahol a leghatékonyabb. Kigyomlálni a hibás hitrendszeret/hazugságot/tévedést/félreteremtést, és behelyettesíteni az igazsággal. Egyszerűen nincs más igaz gyógyulás.

A szép szó ereje gyógyít.
Tudom. Látom.

Mi az igazság?

Az, hogy soha el nem múló szabad létező vagy. Örömből jöttél ide a Földre, hogy élményeket, tapasztalatokat gyűjts be, szabad akaratod szerint. És a szabadság azt is jelenti, hogy azt akkor élheted meg, ha nem igázod le a társadat, nem használod ki, meghagyod őt is a szabadságában: ő is lehessen az, aki akar lenni. Hiszen te is erre vágysz, (igaz?) hogy az lehess, aki valójában vagy: ne kelljen visszafojtanod, visszafognod magad, szabadon megélhesd magad.

Akkor érdemes a szavakat arra hasznláni, hogy visszaadják a szabadságot: a sajátodat és a másokét is. Begyógyíthatod velük a sebeket. Az igaz szó, szép szó.

2009. aug. 1.

Az ember kutyája...

...mindenfélét kitalál, hogy kibírja a meleget. Ha a kutyaházban nincs légkondi (márpedig nincs, nincs az még az emberházban se...), akkor az ember kutyája a bokor alján tölti a napot. Bebújik még a föld alá is akár (értsd: 3 kutya méretű lyukat a virágoskertben) csakhogy hűvös legyen.

De ha ez sem működik, akkor a legvégső menedék ez a szerencsétlen csíkos levelű fű. Itt aztán biztosan hideg lehet.

Idáig jutottunk.
Kánikula van.
Publish Post

2009. júl. 27.

Fordított-történet...kép nélkül

Ezt a történetet most fordítottam, és nagy szeretettel osztom meg veled. A linken megtalálod az eredetijét. És ha valamilyen módon megérintett, ráismertél valamire belőle, netalán megértést hozott... akkor ne habozz megosztani velünk. Kellemes mesét!

Micheal Sharp: Példabeszéd a Teremről

Képzeld el egy pillanatra, hogy mindannyian egy hatalmas teremben ülünk. Ennek a szobának vannak ajtói, ablakai, és pont olyan, mint bármelyik másik terem, azzal a kivétellel, hogy itt fagyasztó hideg van. Tényleg annyira hideg van, hogy mindenki, aki a teremben van, több réteg ruhát visel: sapkát, kesztyűt, kabátot, hogy elszigetelje magát a metsző hidegtől.

Úgy hogy ott vagyunk összebújva a hideg ellen a fagyos teremben, kiéhezve a melegségre.

Senki sem tudja, mióta vagyunk ebben a teremben. Csak azt tudjuk, nagyon régóta. De hirtelen- egy örökkévalóságnak tűnő idő után-, egyikünk a sokaságból felnéz.

És észreveszi, hogy itt van a hátán egy szerkezet, és egy zsinórral van a hátához erősítve. Egy perc hezitálás után meghúzza a zsinórt, és finom zümmögés kezd áradni belőle. Semmi sem történik egy percig vagy kettőig, úgyhogy visszaül a többiek közé a hideg elől.

Ameddig ő felállt, hogy a szerkezetet és a zsinórt vizsgálgassa, néhány ember észrevette, a tevékenységét, és ők is felálltak és figyelték. Ahogy nézték, hogy mit is csinál, maguk is észrevették a szerkezetet a hátukra erősítve, és a zsinórt is, de nem húzták meg a zsinórt.

Helyette inkább nézték a lányt, ahogyan meghúzza a saját zsinórját. Figyeltek, hogy megbizonyosadjanak róla, semmilyen kár nem származik ebből. Figyelték, ahogyan a lány visszaül. Semmi sem történt, így a többiek azonnal el is vesztették az érdeklődésüket, és visszaültek a metsző hidegbe.

Egy pár perc múlva a lány, aki meghúzta a zsinórt, észrevett valamit. Valami megváltozozott körülötte a levegőben. „Mi ez itt?”-gondolta. És aztán észrevette: a levegő gyorsan melegedni kezdett körülötte. Már nem látszódott a lehellete, és a teste is kezdte kényelmetlenül érezni magát az extra rétegeg ruházat alatt. Hátrafnyújtogatta a nyakát, hogy lássa a szerkezetet, és azonnal rájött, hogy ez valamiféle fűtőberendezés lehet. Csodálkozott, ahogy körülnézett és kiderült, mindenkin van egy ilyen szerkezet.

Hihetetlen- csodálkozott- vajon miért nem látta eddig senki ezt a szerkezetet, és miért nem húzták meg a zsinórt? Talán túlságosan el voltak foglalva a hideggel, és egyszerűen csak nem láttak túl a fagyos lehelleten meg a ruhára fagyott jégen? Talán egyszerűen azt hitték, nem lehetséges másfajta létezés? Nem számít. Néhány perc múlva határozottan kényelmetlenül érezte magát, és egy kis izgalommal kezdte levenni a ruháit, rétegről rétegre, ahogy egyre melegedett körülötte a levegő.

A körülötte lévő emberek azonnal felpillantottak és észrevették az izgatottságát. Mi több, a legközelebb lévők a hőmérsékletváltozást is észrevették. Ahogy kiderült, a fűtőszerkezet a lány hátán olyan hatékony, hogy már néhány méterre is érezhető a hatása.

Az emberek észrevették.

Az emberek melegedtek.

Az emberek kényelmetlenül melegnek érezték.

Megkérdezték a lányt, mi történik, és ő mesélt a fűtőberendezésről, ami a hátukon van. Azt javasolta, hogy kapcsolják be, akkor még jobban fel tud majd melegedni a szoba. Azt is javasolta, hogy kezdjék levenni a ruháikat, mert ha a fűtés működik, nagyon gyorsan kényelmetlen lesz a sok réteg anyag alatt.

Néhányan a lány szomszédai közül –de nem mindenki- megfogadták a tanácsot, és meghúzták a zsinórokat. Eltelt egy pár perc, és a levegő hőmérséklete emelkedett pár fokot, és kezdték levenni a ruháikat.

Most már egy buboréknyi izgatottság van a szobában. Még néhány ember (most, kicsit távolabb a központtól) felnézett, hogy megtudja, mitől az izgalom. Még a sarkokban lévők közül is páran fölálltak látva a nyüzsgést, és nyújtogatták a nyakukat, hogy halljanak és lássanak. Zsongás járta át a szobát, nényányan itt is, ott is felálltak- talán azok, akik a legjobban bírták a hideget- felálltak, hogy megtudják, mi történik. A körülöttük lévőket kérdezték, de többség annyira fagyott volt, hogy már nem aggódott, és annyira elkeseredett, hogy nem is érdekelte már semmi. Mégis voltak emberek, akik beszéltek, és a szó terjedt. Beszéltek valami meleg levegőről és fűtőberendezésről.

Néhányan arról is beszéltek, hogy az emberek leveszik a ruháikat, de a szkeptikusok kinevették ezt a lehetőséget. Azonban a bátrabbak, és akik már belefáradtak a hidegbe, és akik a szóbeszédben is bíztak, és akik látták, hogy a kis embercsoportok hogyan kezdenek táncolni a melegben, addig nyújtózkodtak hátra, amíg meglátták a zsinórt és a szerkezetet a hátukon. Az izgalom egyre emelkedett, és ők meghúzgálták a zsinórokat, a levegő pedig melegedett körülöttük.

Kezdett kényelmetlenné válni a meleg, és levetették a ruháikat.

Most, ahogy megállunk, és körbepillantunk a szobában: sugárzó meleg- és jéghideg- szigetecskéket láthatunk. Itt és ott, mint a pöttyök ebben a hatalmas egydekkel teli teremben: az emberek kezdik észrevenni, hogy a metsző hideg nem valami olyan, amivel muszáj együttélni. Egyre többen értik meg, hogy minden fűtésre szükség van, hogy meleg legyen és az is maradjon.

Először csak pár ember itt és ott. A kalandozóbbak, meg azok, akik belefáradtak a hidegbe, és akik egy új világra vágyakoznak- ők húzták meg a zsinórokat először. Hát persze, hogy beszélnek. Felhívják a figyemet a zsinórokra. Izgatottan magyaráznak: „Nézd, nincs szükség olyan sok ruhára!” De a legtöbben annyira el vannak foglalva azzal, hogy melegen tartsák magukat, nem foglalkoznak velük. „Őrültek- gondolják ők- ezek itt mind halálra fognak fagyni!”

Egy darabig- úgy tűnik- nem sok minden történik. Többen és többen kapcsolódnak be, de a tömeghez képest, mint csepp a tengerben. Azonban a fűtés hatékony. Hatékonyabb, mint kezdetben hittük. Egy bizonyos pont után, nemcsak a helyi hőmérsékletet érinti. Amikor elég berendezés van bekapcsolva, és elég sokáig működik már, akkor egy Változás történik. A helyi meleg-szigetecskék az egész szobára hatással vannak, és a környező hőmérséklet lassacskán emelkedni kezd. Amint ez a Változás megtörténik, mindenki érzékeli a melegedést, akármennyire is hozzáedződött a hideghez, bármennyire is szorosan összebújt a többiekkel a hideg szél ellen.

Egy bizonyos pont után senki sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy mi történik.

Ennél a pontnál véletlenszerű helyszínekről néznek fel az egész teremből, hogy kiderüljön mi is történik. Százak, és aztán ezrek felismerik a maréknyi, egykor fagyott honfitársak izgatott tevékenységét. Kissé zavartan kérdezősködnek: „Mi történik itt?”

És a válasz: „Van fűtés! Van meleg! Pár percbe telik. Csak húzd meg a zsinórt!”

Látják az izgalmat, érzik a meleget, és most felizzik az izgatottság, a terem-lakók hullámokban meghúzzák a zsinórokat. Nem is vetik le a rétegeket. Még mielőtt meghúznák a zsinórokat, érzik a meleget, és kényelmetlen a sok ruha alatt lenni.

Természetesen, most hogy sokan bekapcsolódtak, a hőmérséklet emelkedése már nem hajszálnyi. A hőmérő néhány percenként egy fokot emelkedik, és következményeként a diszkomfort-érzet is gyorsan nő. Ennél a pontál, amint látjuk az emberek hullámait, ahogyan talpra ugrálnak, bekapcsolják a fűtést, lehámozzák a ruhákat - megpillantjuk a problémát is.

Félelem hullámzik az összegyűltek között. Sokan -akiknek az eddigi összes tapasztalata az volt, hogy össze kell bújni a hideg ellen-, teljesen meg vannak rémülve. A terem gyorsan melegszik, és emberek olyan gyorsan vetkőznek, hogy zavarodottá válnak, mintha részegek lennének. Kérdések hullámoznak át az agyakon. Emberek körös-körül mindenütt figyelnek, mosolyognak, vetkőznek. Néhányan már elértek odáig, hogy teljesen meztelenek, és így tiszta örömmel és szabadon ugrálnak.
„Mi folyik itt?” –kérdezik mások. A terem meleg, a ruházat vastag, szó szerint kezdenek megsülni alatta.

Ez válság, de a jelenlévők kezelni tudják. Sokan már elérték a Változást, és már értik a folyamatot: segítséget nyújtanak, magyaráznak, nyugtatnak, mosolyognak, válaszolnak.

Már olyan sokan vannak lengén öltözve, hogy van elég segítség, van elég bíztatás.
A legtöbb ember válaszol.
A legtöbb nekikezd a vetkőzésnek.

Néhányan még bekapcsolják a fűtést, de már annyi fűtőszerkezet megy, hogy ennél a pontnál mindegy, hogy az újak bekapcsolnak vagy sem. Valójában már párat le is beszélnek a bekapcsolásról. A hőmérséklet a tökéletes 28 fok.

A Változás megtörtént, nincs szükség több melegre.

De vannak még problémás területek.
Néhány maroknyi ember nem tud mit kezdeni a változás sebessségével.
Gyorsan fel kellene fogniuk az információt, de nem tudják. Ők csak őrjöngő táncot és mosolygó embereket látnak. Ők csak meztelen embereket látnak és a furcsa érzeteket érzékelnek.

És nem tudják feldogozni a fájdalmat.

Néhányan megőrülnek.
Néhányan kiabálnak, míg mások teljes pánikban vannak, bekattannak, és ordítva rohannak ki a teremből.
Mások nyugodtan reagálnak és bíztatnak.
Akiket meg lehet fékezni, azokat gyengéden lefogják, amíg megnyugszanak.
Majd elmagyarázzák nekik az új valóságot, és gyengéden lesegítik a ruháikat. Akiket nem lehet megfékezni, vagy túl hevesen csapkodnak, azokat magukra hagyják addig, amíg kimerülnek az erőszaktartalékaik.
Amikor elcsendesedtek, ellátják őket.
Akik túl hamar „kirohantak”, azok elvesztek, de csak időszakosan.
Tulajdonképpen ruha nélkül visszatérnek, és minden rendben van.

Milyen gyorsan zajlik a feldolgozás?

Mennyi fog bepánikolni?

Hányat kell majd lefogni?

Hányan „rohannak ki” a teremből?

Nehéz megmondani. Attól függ, mennyien lesznek aktívak és inaktívak a teremben.
Csak emlékezz, nincs itt ismeretlen.
Nincs véletlen.
Rajtad múlik és a döntéseden.
Ha az elsők között vagy, nyúlj vissza és segítsd a többit.
Ha az vagy, aki a ruhák alatt maradt, nyúlj ki, és fogadd el a segítséget.
Bízz bennünk.
Nincs mitől félni.
Új valóság vár, csak nyújtsd ki a kezed.
Michael Sharp vagyok.
Üdvözöllek itthon.

2009. júl. 22.

Nem kapsz extra jutalmat a szenvedésért!

Ha te is olyan vagy mint én-mármint, hogy szereted jól csinálni a dolgokat... mit jól, inkább tökéletesen-, akkor tudod miről beszélek. Ahogy az ember jobban és jobban kívánja tenni a dolgát, bizony belefut ebbe a szenvedős történetbe.

Például abba, hogy hatalmas energiával és erőlködéssel próbálkozunk azzal, hogy megváltoztassuk magunkat vagy a világot. Néhányan mindkettővel megpróbálkoznak. Hűű, ez még súlyosabb... Észrevetted, hogy minél több erőfeszítéssel dolgozunk a jobbításon, az annál több szenvedéshez vezet?

Szerinted van értelme a szenvedésnek?

Szerintem semmi.

Persze erre amúgy akkor szoktam rájönni, amikor ismét túl vagyok egy ilyen jobbítsunk-a-világon-és-magunkon rohamon. NEM MEGY. Ilyenkor rájövök, hogy mit is kívánok tenni: átalakítani magamat és a környezetemet a saját szájam íze szerint. Nyilván abból indulok ki, hogy majd én tudom, hogy mi a jó, mi a rossz.... sőt tovább megyek, még azt is elhiszem, hogy másnak is megmondhatom. Rosszabb esetben mégcsak nem is mondom meg, hanem csak elvárom tőle. Elvárom tőle, hogyan viselkedjen, mit mondjon, mit ne mondjon... Elvárom magamtól, aztán a világtól is.

Mi az eredménye? Se én nem tudom teljesíteni az elvárásomat, se a világ... Háát... ez elég gáz. Úgy tűnik, ez tökéletes recept a szenvedéshez.
De mire jó?




2009. júl. 11.

Nyaralós kincs-elmélkedés

Nézegetve az embereket, és magamat...Mennyi bőrönd. Gurul, feszül, tolakszik, szétesik. Kis táska, nagy táska, strandtáska. Cipeljük magunkkal, mint a csigák a házat. A hűtőszekrény miért nem fér bele?

Gondolkoztál már rajta, hogy utazás címén tulajdonképpen szennyes ruhákat szállítunk. Legalábbis visszafelé. (50% )
Van amikor odafelé is. (Ömlött már ki a sampon a vízzárró neszeszerből, megmutava, hogy nincs olyan textil, amelyik ne szívna fel belőle egy kicsit... és a bőrönd belső borítása egy hétig habzik... akkor ez már plusz 30-50%)
A világ repülőinek, vonatainak és autóinak a nyaraló-csomag-szállítókapacitását legalább 50 %-ban a szennyes ruhák töltik ki.
Szerintem ez vicces. Ennyi világlátott pólót és gatyát...
Sőt, ha van szerencséd repülőzni, akkor esélyed van arra is, hogy valaki más szennyeséhez juss hozzá: mondjuk egy elcserélt fekete bőrönd formájában...

Szerinted olcsóbb lenne 50%-kal mondjuk a repülőjegy, ha megígérnénk, hogy nem hozzuk haza a szennyest? Nem hinnék el...

***
Csak bele kell lendülni ebbe nyaralós elmélkedésbe... Ott van ugye még a tengerparti homok, az üvegbezárt tengervíz, kagyló és egyéb talált kincs "utaztatása". Jó, jó ez inkább költöztetés... De az is mennyi helyet foglal...
***
Kinek nincs ilyen nyaralós kincse...
Ha van kedved megmutatni, örömmel veszem. És én itt járok elöl a jó példával, íme, itt van fönt...


2009. júl. 8.

Élve vagy halva értékesebb?

Koszorút az élőnek!!! Nekem jobban tetszene. Én -már ha választhatnék, ugye-, hogy mikor legyek híres, életemben vagy halálomban... háát, önző módon az előbbit választanám.
Ahány koszorút tettek már elhalt emberek és eszmék sírjára, abból kijönne már egy új világ. Bár a férjem szerint hülyeségeket beszélek: hiszen éppen az előző (innen a második) bejegyzésben dobtam le magamról a virtuális koszorút... akkor miről is dumálok, kérdezi. Talán igaza is van.

Furcsa egy világban élünk. Végigéhezheti egy művész az életét, levághatja még a fülét is kétségbeesésében, "a világ" közönyösen végignézi. A festményei akkor is ugyanakkora méretűek, ugyanolyan festékkel készültek és a mondanivalójuk sem változott. Ma mégis milliókat érnek. És tucatnyi embert jól tartanak: művészettörténészek hada, galériatulajdonosok és üzletemberek, gyűjtők, biztosítók, biztonsági szakemberek és klímagyártók élnek meg belőle. Hát nem furcsa egy világ?

De nem kell 100 évet visszamenni az időben. Hiszen itt a friss példa: Michael Jackson. Tessék mondani, eddig is ilyen nagymenő volt, nem csak arról szóltak a hírek már évek óta, hogy milyen botrányokba keveredett az amúgy leáldozóban lévő csillag? Szó sem volt művészetről, csak arcfehérítésről és orrműtétekről. Most pedig, hogy meghalt- felragyogott a biznisz. Soha nem látott népszerűség, eladási adatok... ja, és igen, azért sajnáljuk... meg a kegyelet.

Mondd, nem furcsa a világ? Mintha csak a díszletek változtak volna, nem?

2009. júl. 5.

Kreatív vasárnap- Futó kaland

Új barátra tettem szert. Macintoshnak hívják.
Miután számomra olyannyira ismeretlen volt a létezése (tudod.. egyszerű vidéki versenyző :-)) ezért nagy csodálkozással vettem tudomásul, hogy LÉTEZIK egyáltalán. Naháát és naháát! Micsoda világ van az Ablakokon túl.

Itt üldögéltek a gépemen (mezei egyszerű PC, semmi turbó, csak a legbutább programok) az én színes világomról, mármint a munkáimról készült fotók. Várták, hogy majd egyszer csak lesz belőlük valami portfolióféle-kedvcsináló-kiállításmeghívó-vagy-kitudjamicsoda.

Tessék itt az első bemutatkozás.
Ez az új ismeretség igazi csodát tett velük. Engem pedig nagyon lelkesít. Izgalmasnak találom. Egyszerűen lenyűgöz. Hát ki legyen szerelmes beléjük, ha én nem? :-) Öntömjénezés ide vagy oda (amúgy ez a szó irtóra tetszik nekem, ez majd még megérne egy misét...), tehát öntömjénezés ide vagy oda, itt a barátságunk eredménye.

Remélem találkozunk még, lesz ebből igazi barátság nemcsak egyéjszakás futó Mac-kaland.

2009. júl. 3.

Népszerűség-mentesítő bejegyzés

Hát elért engem is! Eddig nem nagyon értettem. Mos, hogy elért, belegondoltam. Felfogtam... remélem... Pihentem rá egy pár napot, de csak nem tudok akarok szó nélkül továbbmenni. Az egyik felem örül.
Azt mondja, milyen kedvesség ez. Bevettetek a csapatba. De jó!! Micsoda öröm!!
Mint amikor kapok egy szál virágot, gyönyörű.

A másik felem szkeptikus. Azt mondja: ez az a marketingfogás, amelyen átlátok. Ez a lánclevelek blogosított változata. Bocs, de a lánclevelek nálam a kukában végződnek. Bocs, de ez is. És én pont ennek a virágnak a virágporára vagyok allergiás???
***
Úgyhogy pár nap rápihenés után a következőt találtam ki, mindkét felem megelégedésére: Szívesen írok arról a témáról/blogról/személyről ami/aki megérintett így vagy úgy.
Krisztinka, köszönöm a lehetőséget, rávettél arra- a kedvességen túl-, hogy ezt meg is fogalmazzam: olyan határozott és megingathatatlan véleményt formáltam, hogy csak na...
Ja, ja. Nekem az is teszik, amikor valami felajánlás is van a dologban, valami kedvességet lehet nyerni. Például itt van ugye a mogyorós csokoládé... vagy a lyukas... no meg a kerek is... Ezt nem lehetne valahogy belekombinálni a dologba? De igazit!

***
Szóval, aki még nem találta volna ki:
Díjat kaptam.

2009. júl. 1.

Ateista tanítás

Jó kiindulás. Viszonylag rikán találkozom a terápiák során ateistákkal. Legtöbb embernek van valamilyen elképzelése és hite Istenről.
Aki ateistának vallja magát, nem igazán ad esélyt magának belső utazásra... mert nem összeegyeztethető a hitrendszerével. Azért is ritkán derül ki az ateizmus, mert nem is firtatjuk amúgy a hit vagy nem hit kérdéseit.

A tegnapi utazóm nyíltan ateistának vallotta magát. Ez se jó, se rossz, csak éppen EZ VAN.
Ez az utazás szempontjából nem hátrány, sem nem előny.
Amiért ezt a bejegyzést írom, az a saját rácsodálkozásom, mennyire igazi ez a kiindulás.
"Tudom, hogy vannak sötét foltok, amelyekre nincs magyarázat. Viszont én ezt nem akartam kitölteni semmivel. Istennel sem."-mondta ő.

Nekem ez tetszik. Végre itt egy ember, aki meri azt mondani, hogy addig nem hiszem el, amíg nincs róla tapasztalatom.
És ez a kiindulás megengedi azt, hogy az Isten megtapasztalását ne szennyezze majd be sem másoknak a hite, sem régi családi történetek, sem maga a történelem. És így nem is kell felülírni a mások történeteiből táplálkozó torzításokat sem. Hát nem egyszerű?

Szerintem érdemes lenne ilyen ateista-hozzáállással kezelni a gyerekeinket, a párunkat, a szüleinket, és az összes kapcsolatunkat: "Tudom, hogy vannak sötét foltok, amelyekre most nem tudom a választ. Viszont nem akarom kitölteni se feltételezésekkel, se általánosságokkal, se hülyeségekkel."

***

Szerinted kevesebbet háborúznánk egymással?

2009. jún. 28.

Kreatív vasárnap. Mersz?

A terápia mellett elindítom a művészeti szekciót is Kreatív Vasárnap címen. És ezt a logot gyártottam hozzá. Remélem tetszik...

A kreatív energia furcsa szerzet. Tűz és víz. Szikra és láng. Aztán csöppekben érkezik, máskor eláraszt, elborít, minden mást félresöpör. És van úgy is, hogy akár egy kiszáradt kút mélyén csak a nyomait lehet megtalálni... valaha valamikor volt itt életet adó víz.

A kreatív energia változik. Örömöt hoz, szenvedélyt. Szeretnénk megszelidíteni, uralni. Mégis önálló akarata van.
Misztérium. Az biztos, hogy a kötöttséget nem tűri. Attól elakad. És amikor elakad, csak tátogunk, mint a szárazra vetett hal.

A teremtő energia változékonyságát képezi itt jellé a Hold. Teremtő erejéhez nem fér kétség. Hiába is próbálnánk uralni, jobban tesszük, ha inkább együtt működünk vele. Azt mondják, mindig csak egy oldalát mutatja felénk. Sötét éjszakákon utat mutat, máskor látszólag elhagy minket. Hagy botorkálni a koromfeketeségben.
Létra vezet hozzá, mely egy fa ágai közül kandikál ki. Emelkedettséget ad, ott a sok buborék pezseg-pezseg. Föl. Föl. Már nem Föld, még nem Ég. Bizonytalan a támaszték, ez a merészek útja.

Mersz kell hozzá, hogy az ismeretlenbe indulj. Mersz, hogy a biztos talajról elrugaszkodj. Mersz, hogy meghalld és hallgass rá. Mersz, hogy használd az erejét. Mersz, hogy megmutasd, mit teremt rajtad keresztül ez a kiismerhetetlen, csodálatos erő.

***

Mersz?
Meghívlak arra, hogy megmutasd a kreatív energia erejét. A csöppeket, a finom patakot, és az elborító áradást. Szóban, képben, alkotásban. Neked mit jelent? Mit csöpögtet, mit áraszt el, mit borít?

2009. jún. 25.

Nem várt gyerek

A hazugságos dolgot folytatva... most erős inspirációt kaptam arra, mivel is folytassuk a témát: ugyanis mostanában a klienseim sorozatban tárták fel (bizosan összebeszéltek!), hogy
1. nem várt gyerekek voltak
2. de ha igen, akkor pedig fiúnak várták őket, és ők merészeltek lánnyá lenni
ez azóta sem változott. Viszont az azóta eltelt 20-30-50-x év sok szenvedése bizony ide vezethető vissza.
Többek között a folytonos megfelelési kényszer, a tökéletességi mánia-és állandó elégedetlenség, és az anyasággal kapcsolatos problémáknak is lehet ez az oka. Saját magadat nehezen fogadod el, önbecsülési problémáid vannak? Vagy azt sem tudod, hogy milyen elfogadni magad, mert sosem próbáltad? Folyton harcban vagy magaddal?
Nagy-nagy tévedésben vagy.


És az igazság? Úgy vagy jó, ahogy vagy. Ha abbahagyod a harcot magaddal, fel is fedezheted. Az egyedi és különleges tulajdonságoknak az összességével együtt, amit te választottál, így vagy tökéletes. Nincs még egy olyan mint te. Ez adja az értékedet. 7 milliárd közül egyedi és megismételhetetlen vagy.

A gyermek, furcsa módon már a fogantatás pillanatától kezdve pontosan tisztában van vele, hogy mi történik a szüleivel. Sokan azt hiszik, hogy csak az anyával szoros a viszonya, pedig az apának is minden gondolatát ismeri. Fogja minden rezdülésüket, tudja minden örömüket és bánatukat. Azt is tudja, ha nem várják, ha nem örülnek neki. Azt is tudja, ha fiúnak várják.


Valami súlyos kulturális örökségként cipeljük még mindig magunkkal azt, hogy a fiú értékesebb. És ezt az értékesség dolgot még meg is díszitjük ilyen-olyan mintákkal: az erővel, bátorsággal, érzelmek kifejezésével kapcsolatban. Ismét tévedés.
Sok problémánk -ez is- könnyen orvosolható, ha a természet részévé gondoljuk magunkat. (A betondzsungelből nem mindig látszik, de tényleg a természet része vagyunk.) A természetben pedig nincs preferencia. Férfi-nő, fiú-lány. Mindegy. Egyszerűen: ha van egyik, akkor van másik is. Vannak olyan fajok, ahol annyira mindegy, hogy szükség szerint átalakulhat egyik a másikká. És a kan kutya pedig ugyanúgy sír, ahogy a szuka, nem azon gondolkozik, hogy egy erős férfi márpedig nem sír...

***

Ha veled esett meg ez a dolog- mármint nem vártak, vagy másneműnek vártak-, akkor használd ezt arra, hogy megértsd az életed. Ez a te problémád, neked fáj most -ne vetítsd a szülőkre. Az ő részüket oldják meg ők... Használd arra, hogy megértsd, az életedben mi működik és mi nem. Mit adott neked ez a hátrányos indulás? Miben erősített? Miben gyengített? Milyen egyediséget adott neked?
És ha sikerült megérteni, akkor pedig itt az alkalom, hogy meg is bocsásd, amit ellened vétettek. A sorrend nem felcserélhető, a tanulság szükséges...

Ha pedig veled, mint szülővel esett meg, akkor nem késő azt mondani 1-2-5-20-30-50-x év után sem a gyerekednek, persze csak ha igaz-, hogy "örülök neki, hogy te vagy a gyerekem. Tényleg nem vártalak, tényleg másnak vártalak. Nem tudtam, hogy ez fáj neked. Bocsáss meg. Szeretlek."

És mindenki élhet boldogan, amíg meg nem hal.

2009. jún. 20.

A hazugság tévedés

Jól van. Finomítsunk egy kicsit. A hazugság szóhoz gyakran hozzátapad a szándékosság és a bűntudat érzése vagy inkább feltételezése. Ha megkérdezel bárkit -megtettem jópárszor-, hogy őszinte embernek tartja-e magát, akkor a válasz: igen. Szerintem is: mondjuk így, sokszor igaz. Hiszen arra gondolunk, hogy akik hazugok, azok a szélhámosok és szándékosan akarnak becsapni: bűnözők. Hazudozók még, akiknek egy szavát sem hisszük. Ha kérdez azt sem... Igaz, ehhez kell egy-két súlyosabb tapasztalat...
Hát ilyenek nem vagyunk!!! És a legtöbbünkre tényleg igaz.

És ezzel együtt mégis sokszor van -sajnos túl sokszor-, hogy hazugságban vagyunk. Ennek megfelelően élünk (szenvedünk), és egy idő után nem értjük, miért romlottak el a dolgok. Néha még azt is megkérdőjelezzük, hogy lehetne jobb az élet... Ezeket a hazugságokat nem azért tartjuk fenn, mert ez olyan szuper; hanem azért, mert nincs jobb... vagyis ezt hisszük. Szóval nem bűnözésből, mégcsak nem is szándékosságból, hanem ilyen okokból, mint például

-elhisszük, mert el akarjuk hinni - mert egy gyönyörű, talán régen déldelgetett elképzelésünkbe pont belepasszol (vagyis nagyon egyszerűen... beszopjuk)
Jó dolog hitelt fövenni. A többiek jobbak, mint én vagyok. Nem érdemlem meg.

-örököljük -vannak olyan hazugságok, amelyek generációk óta adódnak tovább
A fiúgyerek értékesebb mint a lány. Hát ezt így kell csinálni. Már a nagyszüleim is rákosok voltak.

-mi magunk gyártjuk le, mondhatnánk: hibás eredményre jutunk- feltételezések, általánosítások és egyéb torzító tényezők eredményeként
Én nem vagyok ilyen. Majd megváltozik. Áááá, most csak rám számíthat.

és már bele is kerültünk a hazugságba tévedésbe. Innentől kezdve nevezhetjük tévedésnek is, mert a szándékosság kérdését az előbb tisztáztuk. Tévedés, mert a valósághoz semmi köze. Ez nagyon hamar ki is derül, amint hajlandók vagyunk a figyelem fényét ráirányítani.
Vacak. Ingovány. Sehová nem vezet. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy elhittem... Én ezt eddig miért nem láttam...

Majd következnek további példák is, hogy te ne legyél ilyen hülye... :-)

2009. jún. 18.

Léleksimogató... igazi...zene...és csend


Képzeljétek, Kirtana és Andy Cooney koncertet ad Magyarországon! Csoda, csoda!!!
Kirtana zenéje számomra a Belső utazással kapcsolódik össze: ezen keresztül ismertem meg, és annyira szeretem, hogy napi szinten vált a társammá. Ha van 'széthallgatott' CD-m, hát, akkor ez az egyik...

Igazi léleksimogató és melengető zene. Ha pedig vagy olyan szerencsés helyzetben, hogy az angol szöveget is érted, akkor arra külön felhívom a figyelmed.

Június 24-én, Budapest, Klebersberg Műv. Ház jegyek itt.

Ha van kedved a cyber-tér ismeretlenségéből kilépni, akkor találkozhatunk is egy csodálatos koncert/satsang erejéig. :-)


2009. jún. 15.

Ide nekem az igazi-ságot!

Szóval hazugság: egy olyan téma, amit nagyon könnyű lesöpörni azzal, hogy én őszinte ember vagyok. Beszélgettem ennek kapcsán jópár emberrel, és egy pillanat alatt kényelmetlenné vált a téma.
Tényleg az vagy? Mindig azt mondod, amit gondolsz?
Vagy vannak helyzetek, ahol politikusnak kell lenni? Vagy vannak emberek, akiknek nem lehet/nem célszerű megmondani? Inkább fönntartasz egy látszatkapcsolatot, csak azért, hogy ne boruljon rád valami?

Tudom, hogy nem népszerű téma. Inkább beszélnénk másról... mondják. Nem kérünk az élveboncolásból...
Az igazat mondótól legtöbbször félnek az emberek. Gyakran elteszik őt láb alól. Értsd ezt kiközösítésként, büntetésként, megbélyegzésként vagy akár szó szerint...
Csak néha tisztelik. És sokkal-sokkal ritkábban meglátnak benne valami különlegeset- elkezdik a titkát "fejtegetni". Ritka kincs.

Akkor én most itt miért is ragaszkodom ehhez a népszerűtlen témához?

-Mert előbb-utóbb belefárad az ember a hazugságokba. A kicsikbe is. Meg a nagyokba is.
-Mert az igazság szabaddá tesz.
-Mert az igazság által meggyógyul a lelkünk, gyakran a testünk is.
-Mert amikor tudod az igazságot, elmúlik minden kétely.
-Mert amikor igazi önvalódra rátalálsz (persze, persze sosem veszett el...), akkor igazi, mély békére találsz.

És az igazság elkezdi fölborítani a hazug világot.

Vagy inkább depresszióba, közönybe süllyedsz?
Netán egy súlyos betegségbe, egészségtelen kapcsolatba menekülsz?
Vagy próbálsz reménytelenül megfelelni kimondott vagy ki nem mondott elvárásoknak?


***
Provokállak? Dehogy is. Igazat beszélek. :-)
És szívesen veszem a hozzászólásodat. Ha választhatok, akkor inkább az igazit, mint a hamisat.
:-)

2009. jún. 11.

Ha megnyerte, hadd vigye...

el neki a postás a nyereményt. Itt a családiasra sikerült játék eredményhirdetése:

Nagy örömmel jelenthetem, hogy a közjegyző-nélküli sorsolás eredményeképpen

Barbi

lett a szerencsés könyvtulajdonos.
Gratulálok.
E-mailezünk a részletekről, jó?

2009. jún. 9.

Szabad vagy. Ez a te időd...

Jó dolog erre ráébredni.
Annak ellenére -vagy inkább azzal együtt-, hogy sokan és sokszor emlékeztetnek az ellenkezőjére például így:

- muszáj... kell... nem szabad...
- most már benőhetne a fejed lágya...
- egy gyerek/felnőtt/orvos/ügyvéd... stb ilyet nem csinál...
- felelj meg ennek és annak... tedd ezt, tedd azt...
- ezt nem teheted meg...
- ezt elvárhatom tőled...
- legyél hálás, mert felneveltelek, mert kölcsönadtam, mert rád pazaroltam az időmet, mert bejuttattalak... mert, mert, mert...
- miért kell neked más, hát nem volt jó így X évig...
- az életet túl kell élni, mit akarsz még...
- én is végigszenvedtem az életet...
- a férfiak/nők már csak ilyenek...
- örülj, hogy van munkád...

Talán valahol, mélyen belül te is érzed ezeknek a hamisságát. Egy nagy közös szenvedéstörténet... A igazságjelző-detektorod villog, berreg, jelez. Csak az a baj, hogy minél több a hazugság, annál mélyebbre kerül az igazságjelző beépített szériatartozékod. És egyre halkabb, egyre halványabb. Egy idő után, már talán azt is elhiszed, hogy neked ez nem működik... Ezáltal egyre többet és jobban hiszel a hazugságoknak.

Sokféle hazugság van. Mind közül a leges-legnagyobb kárt azt teszi, amelyik magunkról szól magunknak: arról, hogy kik is vagyunk.

Ez a te időd. A te életed.
Legyél szabad. Dönthetsz így is. Van választás.

***

Na jó, de hogyan csináljam?

(folyt. köv.)

2009. jún. 5.

Jó vírus

Mélyen tisztelt nagyérdemű: egy jó vírust kívánok most terjeszteni. Ez a jó vírus Színia könyvei közül a legújabb, ami ráadásul egy DVD-vel van felturbózva: Szertan a címe.

Ez egy jó vírus. Azért érdemes megfertőződni vele, mert hatásaképp elkezdünk emlékezni arra, hogy kik is vagyunk, és honnan jövünk. Mellékhatásként persze borul egy vagonnyival a korábbi hitrendszerünkből, dehát kérem... egy számítógépes vírus is letakarítja a winchestert...

Személyes érintettség okán elfogult vagyok. Ugyanis Színia a tesóm. Így hát én is az vagyok neki... Színia tesójának lenni pedig azért jó, mert megírhatom például, hogy a könyvei arról szólnak: 'tessen kérem felébredni!' Ráébredni arra, hogy egy különleges nép értékes fiaként/lányaként van valami nemesebb és teljesebb feladatunk is, mint amit eddig gondoltunk magunkról.

Azért is jó még Színia tesójának lenni, mert időnként rajzolhatok a könyveihez illusztrációkat. (Azt hiszem, ez inkább az én lustaságomon múlik, ha mégsem...)

Meg azért is, hogy leírhatom ide, milyen akadályokon keresztül, és azok ellenére jött létre ez a könyv és film. Mert nem elég saját kútfőbe mélyen belenyúlni és meríteni, tovább kutatni, megírni, számítógépekkel és vírusokkal hadakozni, hanem még ilyen akadálypályát is át kell ugrani:
- valaki szerződik, de nem ad ki
- valaki megígér
- valaki nem csinál semmit
- ha más valaki csinálna valamit, az előző felháborodik
- a valaki nem úgy, nem azt... és különben is
-terjesztő ígér... majd elviszi
-terjesztő elad... de nem fizet
-terjesztő ígér... csak már nincs, aki elhiszi
És ezen akadályok még tovább szőhetők kritikusok, szakértők, nem-kritikus-szakértők, szakértő-kritikus-nem-emberek hozzáadásával. Ja, ja. És az idő telik. Ezt minden mondat után megismételhető.

Tehát ezen akadályok ellenére mégiscsak itt van: tessék-tessék friss, meleg.
El lehet kapkodni, például itt.

És hogy kedvet kapjál hozzá még jobban, itt a hab a tortán: Egy szerencsés nyertes ingyen megkapja Színia könyvei közül a DOB-SZER-DA címűt.


Itt vannak a belépési szabályok:

* Hagyj üzenetet itt ebben blogban a következő kérdésre. Hadd legyen vidám és érdekes: ezért a csavar a dologban, EGY szó legyen a válaszod.
* Mitől magyarnak lenni? Mert a magyar... ?
* Csak egy üzenet/ember. Kérlek.
* Kész? Rajt.
* A nyertes szerdán.

2009. jún. 3.

Áldás 2.

Nemrégiben írtam az áldásról, és most ismét ezzel folytatom, mert újabb szelete tárult fel előttem. Pappá avattak, és megkaptam a lehetőséget, hogy én magam is áldást adhassak. Megvan ennek a folyamata, ez önmagában csoda... meg kell élni... mégsem ezt szeretném megosztani veled.

Hanem azt, hogy milyen mélyen ül a nyelvünkben az áldás-áldátlanság. Ma is használjuk őket, még ha sokszor nem is gondolunk bele, mit is jelent:

- Ez egy áldatlan állapot.
- Nincs áldás a munkáján.
- Mivel áldott engem az ég?
- Áldás ez az ember.
- Áldásos a tevékenysége.
- Áldott állapot. (mint babavárás)

Tehát, az áldatlan állapotot, értelemszerűen egy áldás tud helyrehozni. Érdekes módon fel tud oldani olyasmit, amitől valami nem működött, vagy nem volt termékeny. És ha valamin áldás van, akkor az jót hoz, örömöt, segítséget, harmóniát. Helyreállít. Az áldás visszaadja az Egésznek, a Teljesnek azt, ami hiányos vagy megfosztott volt -vagy azt hitte, hogy az-, ezért nem is működhetett megfelelően- tehát tényleg lerövidíti a nehéz sorsot.

Ha nem élem meg, azt hiszem (és korábban azt is hittem), hogy az áldás egyszerűen jókívánság. Kész, passz. Mint a boldog születésnapot... fújd el a gyertyát, kívánj valamit, és mehetünk tovább.
Most, amikor megéltem, tudom milyen "munka" van mögötte, és tudom, milyen ereje van.
Áldást adni nem 3 másodperc... és elhiheted a hatása sem annyi.

Áldást kérni és kapni lehet magadra a gyermekedre, egy kapcsolatra, az életre, egy vállalkozásra, házra, térre, állatra, növényre, utazásra... a választék bőséges. Hát nem lenne értelmes, hogy ezek itt mind harmóniában legyenek?

2009. máj. 29.

A mag

Nem szeretem az amerikai csillogó-mázas 'hogyan-csináljunk-könnyen-gyorsan-nagy-üzletet' és a 'hogyan-váljunk-3-perc-alatt-kiváló-emberré' történeteket. Azt meg kiváltképp nem kedvelem, amikor ezeket e-mailben kapom. És bármennyire nem kedvelem őket, ez a történet pontosan a fenti kategóriákba illik bele, mégis ezzel együtt is megérintett.
Ezért most megosztom veled. Így szól:

Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat.

Ezt mondta nekik: "Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit." A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta: "Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató."

Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.

Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.

Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.

Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt.

Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit.

Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban. "Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek" - mondta a vezérigazgató. "Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak."

Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta: "A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!"

Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét.
A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette: "Íme az új vezérigazgatótok!"

"Jimnek hívják." Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.
"Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató?" - mormogták a többiek.

A vezérigazgató akkor azt mondta: "Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből.

Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!"

Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok.
Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.
Ha alázatot vettek el, nagyszerűséget arattok.
Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok.
Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok.
Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok.
Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok.
Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok később learatni.
"Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek."

Ami engem megérintett: megmondani azt, ami van. Úgy, ahogy van. Akkor, amikor van. Szépítés nélkül. Akkor is ha tétje van. (tényleg, mikor is nincs tétje?)
Kihívás? Igen az. Mindannyiunknak az.

És téged? Megérintett?