2010. okt. 22.

"Én vagyok a saját magam legnagyobb ellensége..."

Feladni az erőfeszítést. Az ellenállást. Furcsa misztérium.


Amikor feladjuk a küzdelmet, meggyógyul a test, amit gyógyíthatatlannak nyilvánítottak. 
Amikor feladjuk a küzdelmet, megoldódik a reménytelen helyzet.
Amikor feladjuk a küzdelmet, egy pillanat alatt összeáll a kép, és megértésre jut bennünk, amit akartunk érteni, és nem ment sehogyan sem.
Amikor feladjuk a küzdelmet, 

akkor részesei vagyunk az élet áradásának. Annak az életnek, ami mélyen belül minket is működtet, amitől a szívünk dobog, amitől a fű nő, amitől virágba borulnak a fák, és ami éneklésre készteti a madarakat.

Varázslatos pillanat.

Aki egyszer megélte, azóta is azt keresi.
Pedig nem kell messzire menni érte. Ott van minden szívdobbanásban. 
Ott van minden elfogadásban.

Most őszintén? Te nem arra vágysz a szíved mélyén, hogy a környezetedben elfogadjanak úgy, ahogy vagy? 

És mi lenne, ha te is elfogadnád magadat, ha saját magaddal kezdenéd ezt az elfogadást? 
Ha legalább saját magaddal nem kellene küzdeni? 



8 megjegyzés:

Tímel írta...

Valóban. Isten és köztem állok Én. Nem tudom ki mondta, de nagyon igaz :)
Nagyon szeretek Hozzád járni olvasgatni és töprengeni! Köszönöm Neked!

L.Julcsi írta...

Boldog lennék.

Monaline írta...

Éppen ezen dolgozok,megy a szeretem magam duma...stb.:)Egyre jobb és jobb.:)

Shushanna írta...

Nem tudom...
- van, hogy szeretem magam, sőt kifejezetten örülök annak, hogy olyan vagyok, amilyen
- van, hogy épp ezért bolondnak néznek és kétkedőn rám...
- van, aki irígyen
- van, hogy nem értem miért nem fogad el az, akinek - amit tudok róla, illetve állít magáról - éppen hogy szeretnie kéne...
- van, hogy nagyon szeretek és elfogadok mindenkit úgy ahogy van, engem ő(k) mégse...
- van, hogy ilyenkor elegem lesz az egészből (és mindenkiből) és csak nagyon kevés marad az, aki számomra is úgy jó, ahogy van...beleértve magamat is...

Gondolkodom még ezen... mint minden bejegyzéseden...:)

Minden esetre az biztos, hogy könnyebb lenne saját magunk elfogadása, ha kevesebben tennének meg mindent, éppen az ellenkezőjéért.

Shushanna írta...

...és van, amikor mindenki mindent elkövet, hogy elhitesse velem, hogy nyugodtan fogadjam el magam, mert úgy vagyok jó, ahogy...
azt meg nem hiszem el...
bonyolult...:)
azt hiszem kigubancoltam valamit...:)
az egyensúllyal kapcsolatos

LARION írta...

..Na..ezért is szeretem, hogy nem vagyunk tökéletesek....... és van amikor saját magunknak se tudunk megfelelni olykor......nemhogy másoknak.............
Ez a női agy... és szív oly sok ráncot tud magára ölteni....... és nem győzi lefejteni magáról, ha elakadás van és nem tetszik a belső kép................................
Bonyolultak vagyunk............ és annyi mindennel fel is tudjuk oldani .....még arra is képesek vagyunk........????
Ritka , páratlan, lüktető lény a nő nem....... ...

Glinda írta...

Csak ezzel az lfogadással lehet gyógyulni. Én tapasztalom - még a "gyógyíthatalan" kór is megszelídül, eltűnik :)

Makay Anikó írta...

Elfogadás... úgy, úgy. Bonyolult is, egyszerű is. A legnagyobb misztérium.
És tényleg eltűnik a "kór".