2009. jún. 9.

Szabad vagy. Ez a te időd...

Jó dolog erre ráébredni.
Annak ellenére -vagy inkább azzal együtt-, hogy sokan és sokszor emlékeztetnek az ellenkezőjére például így:

- muszáj... kell... nem szabad...
- most már benőhetne a fejed lágya...
- egy gyerek/felnőtt/orvos/ügyvéd... stb ilyet nem csinál...
- felelj meg ennek és annak... tedd ezt, tedd azt...
- ezt nem teheted meg...
- ezt elvárhatom tőled...
- legyél hálás, mert felneveltelek, mert kölcsönadtam, mert rád pazaroltam az időmet, mert bejuttattalak... mert, mert, mert...
- miért kell neked más, hát nem volt jó így X évig...
- az életet túl kell élni, mit akarsz még...
- én is végigszenvedtem az életet...
- a férfiak/nők már csak ilyenek...
- örülj, hogy van munkád...

Talán valahol, mélyen belül te is érzed ezeknek a hamisságát. Egy nagy közös szenvedéstörténet... A igazságjelző-detektorod villog, berreg, jelez. Csak az a baj, hogy minél több a hazugság, annál mélyebbre kerül az igazságjelző beépített szériatartozékod. És egyre halkabb, egyre halványabb. Egy idő után, már talán azt is elhiszed, hogy neked ez nem működik... Ezáltal egyre többet és jobban hiszel a hazugságoknak.

Sokféle hazugság van. Mind közül a leges-legnagyobb kárt azt teszi, amelyik magunkról szól magunknak: arról, hogy kik is vagyunk.

Ez a te időd. A te életed.
Legyél szabad. Dönthetsz így is. Van választás.

***

Na jó, de hogyan csináljam?

(folyt. köv.)

Nincsenek megjegyzések: