Koszorút az élőnek!!! Nekem jobban tetszene. Én -már ha választhatnék, ugye-, hogy mikor legyek híres, életemben vagy halálomban... háát, önző módon az előbbit választanám.Ahány koszorút tettek már elhalt emberek és eszmék sírjára, abból kijönne már egy új világ. Bár a férjem szerint hülyeségeket beszélek: hiszen éppen az előző (innen a második) bejegyzésben dobtam le magamról a virtuális koszorút... akkor miről is dumálok, kérdezi. Talán igaza is van.
Furcsa egy világban élünk. Végigéhezheti egy művész az életét, levághatja még a fülét is kétségbeesésében, "a világ" közönyösen végignézi. A festményei akkor is ugyanakkora méretűek, ugyanolyan festékkel készültek és a mondanivalójuk sem változott. Ma mégis milliókat érnek. És tucatnyi embert jól tartanak: művészettörténészek hada, galériatulajdonosok és üzletemberek, gyűjtők, biztosítók, biztonsági szakemberek és klímagyártók élnek meg belőle. Hát nem furcsa egy világ?
De nem kell 100 évet visszamenni az időben. Hiszen itt a friss példa: Michael Jackson. Tessék mondani, eddig is ilyen nagymenő volt, nem csak arról szóltak a hírek már évek óta, hogy milyen botrányokba keveredett az amúgy leáldozóban lévő csillag? Szó sem volt művészetről, csak arcfehérítésről és orrműtétekről. Most pedig, hogy meghalt- felragyogott a biznisz. Soha nem látott népszerűség, eladási adatok... ja, és igen, azért sajnáljuk... meg a kegyelet.
Mondd, nem furcsa a világ? Mintha csak a díszletek változtak volna, nem?
Mondd, nem furcsa a világ? Mintha csak a díszletek változtak volna, nem?
1 megjegyzés:
Ezen én is sokat agyaltam már...Ha Mo-on meghal egy remek színész vagy író csak bemondják egyszer a hírekben és kész. Külföldi sztárokról meg hetekig beszélünk... Nem jól van ez így.
Megjegyzés küldése