Kutyasimogató

Délelőtt 11-kor kutyát simogatni csak úgy... Ülök a bejárati lépcsőn, milyen puha is ez bunda, álmos ábrázat...ez a kutya
mennyit bír aludni...
Micsoda luxus.

Eszembe jut, amikor még 10-11 évesen az orvostól baktattam hazafelé. Recept, gyógyszer, tessék hazamenni, sok folyadék, pihenés... tudod hogy van ez. És nem volt elég nekem, hogy beteg voltam, még azzal szekáltam magam, hogy "tessék, hétköznap 11 óra, ilyenkor minden rendes ember iskolában van vagy dolgozik, valami hasznosat csinál".

Ez a hasznosság kérdés időről-időre visszatér hozzám. Egyre kevesebb ereje van... mondhatnám azt is, ma már semmi. Minél kevesebb ereje van a hasznosságnak, annál nagyobb a hála, ami kitölti a helyét. (Az univerzum kitölti a rendelkezésre álló teret, ugye...)

Amikor hétvégén dolgozom- előfordul gyakorta-, akkor hétköznapra esik a szabadnap. Látom, ahogyan az emberek sietősen jönnek-mennek, mint a hangyák, fontos dolgaikat intézve-cipelve. És innen nézve még nagyobbá válik a kontraszt: kutyát simogatni, csak úgy?!

***

Eszembe jut az is, hogy vannak emberek, akik a kis állatoknak hamarabb megnyitják a szívüket, mint az embereknek. Olyan sokat csalódtak már az emberekben. olyan sok volt a biznisz szeretet címszóval felülírva, hogy már inkább el nem hisznek semmit. És egy kis állat, aki nem kérdezi meg, hogy miért és meddig, miért nem és nem lehetne inkább...
Milyen egyszerű is szeretni. puha bunda, csillogó szem. Nem kér semmit, és mindent ad cserébe...
Hétköznapi mester. Kutyu-Li mester :-)
Tudod, divatja van a keleti tanoknak...

Önbizalom= ráébredni saját nagyszerűségedre

Ha van, vagy volt pici gyereked, akkor tudod, hogy milyen könnyű ráébredni a kis lénye tökéletességére. Elegendő csak belenézni a szemébe: te is tudod, ő is tudja... és a tökéletesség felismeri magát... ez a pillanat maga a csoda.

Hát valahogy így kezdődik, mindannyiunkkal.
Igen, te is ilyen tökéletes vagy. Csak aztán valahogy ... elfelejtődik.

Na, velem is ez történt. Elfelejtettem... Pár napja olyan feszültséggel ébretem reggelente, aminek nincs oka. Vagyis inkább magyaráztam magamnak, hogy ennek nincs is oka. Feszültség? Ez mindennapos... mondhatod. Hááát lehet. De talán mégsem az, amikor az ember vádliját mint a beton-görcsből kell kimasszírozgatni. A harmadik napon azért be kellett látnom, hogy én itt valamit nagyon elkerülök. (Az az alapfilozófiám, hogy

-1.a test a lélek barométere
-2. nem kell megvárni, míg teljesen kikészül)
Teszik vagy sem, segítségre szorulok.

Nem tetszett. Minden fontos csinálnivalót bevetettem, hogy csakhogy ne kelljen foglalkozni vele.
Hiába a teljes eszköztáram, a hatékony problémamegoldó eszközeim... magamat most nem tudom megműteni.

És most, hogy túl vagyok rajta (ja,ja belső utazás) megcsináltam, megtettem.
Annyira hihetetlen: még mindig talált rajtam fogást, még mindig elhittem azt, hogy nem vagyok elég jó, és meg kell felelnem valaki elvárásainak. Még mindig, buta, régi programok működtek... És vége! WOouWw! Milyen megkönnyebbülés!!!
És tudod, mi volt a "nyomógomb"? Tudod, az a valami, ami lehet egy mondat, egy grimasz, a másiknak éppen az az egy hangsúlya... amitől berándul az ember gyomra. Szóval azt mondta nekem valaki, hogy 'ne gúnyolódjak' vele. És ennyi.
Innen nézve piszlicsáré (jól írom, ezt a szót?). Onnan nézve meg beton-görcs...

Szóval a tanulság? MEGKÖNNYEBBÜLÉS. Ráismerni a valódi ragyogásomra. Nem történik más, csak szétválogatódik az igazi a hamistól. Óriási kontraszt.
Ajánlom mindenkinek.

Nevettél már ma?

Ha még nem, akkor itt a lehetőség!
(és kapcsold be a hangszórót is...)

Áldás

A hétvégét a Belső utazás tanfolyamon töltöttem -segítőként. Most először tartotta a hétvégi tanfolyamot Andrási Éva. Személyesen nekem, ez a hétvége olyan volt, mintha egy friss forrás ömlene bele egy megállapodott tóba. Új, friss energia: olyan jól esett. Annyi minden gyógyult meg bennem (is) ez alatt a hétvége alatt.

Egyszerűen az a szó jutott eszembe -amikor részese lettem a hétvégének-, hogy áldás.

Ezt a szót már ízlelgetem egy ideje. Először 2 éve találkoztam vele, amikor egy Transzformáció játékban begyűjtöttem rengeteg áldás lapocskát. A játékban - érdekes módon megkönnyíti, lerövidíti a saját és/vagy mások nehéz sorsát egy-egy ilyen lapocska. Utána még sokat gondolkoztam rajta, hogy az életben mit is jelent az áldás. Valahogy nem nagyon értettem. Azt láttam, hogy ez valami jó dolog, mégsem értettem belőle sokat.

És most, amikor -sok idő után újra, így a tanfolyamon is -részese lettem annak a folyamatnak, hogy mások nehéz sorsából egy rövidebb, kivezető utat mutassak... hát, egyrészt repesett a szívem, másrészt ez a szó zakatolt újra és újra: áldás. Azt tenni, amire az ember született, az áldás. Nagy szavak? Dehogy is, meg sem közelítik az élményt...

Az egész hétvége arról szólt, hogy kinyíljon a résztvevők szíve, mint itt ez a rózsa. Észrevétlenül. Finoman. Ahogyan a napsütés megcsiklandozza a virágszirmokat, azok pedig csak bomlanak kifelé. És ahogyan ez történik a szívünkkel is... az maga a csoda. Ebben pedig segítséget nyújtani- hát ez valóban áldás. Ez a szó, most számomra új tartalommal töltődött fel.

Szeretettel üdvözöllek, ha részt vettél a tanfolyamon, és találkoztunk, mert akkor tudod, miről beszélek... :-)

Mit csinálsz jól? Isteni megoldás... mindenre.

Tessék jó képet vágni!!!

A Klubrádióban elcsíptem egy műsorrészletet. Arról szólt, hogy pályázatot írtak ki arról, milyen legyen a jövő iskolája. Az egyik pályázatot író iskola csapata a következőképpen oldotta meg a feladatot (szabad fordításomban valahogy így néz ki):



-Leültünk, és összegyűjtöttük, hogy mit szeretünk, mitől működik jól, az amit csinálunk.

- Majd összegyűjtöttük azt is, hogy mitől mehetne még jobban, mit szeretnénk még beletenni.


Eltelt már egy pár nap a műsor óta, mégis bennem rezeg ennek a megoldásnak az egyszerűsége.

1. Mi az, amiben jó vagy? (Amiben jó vagy, azt örömmel is csinálod, igaz?)
2. És mitől lehetne több örömöd benne?

Óriási, óriási! Végre nem a hibákra, hiányosságokra és működésképtelenségre koncentrálhatunk. Eltűnnek azok maguktól, ha nincs senki, aki fenntartsa őket.

Egy kicsit továbbgondoltam a dolgot: Isten is így teremt, nem? Tudod, amikor azt mondja, hogy "És látta Isten, hogy ez jó." Ha egyszer jó, akkor jó. Akkor nem kell változtatni rajta. A rózsa vagy az orgona illatát nem kell évente újragondolni, ez már egyszer eldőlt. Jó.
(Ajánlom a mosószergyártók figyelmébe is. Ha egyszer jó, akkor jó. Vagy az ő illataik nem bírnának ki több száz éves tesztelést, mint a rózsáé?)

Kell-e törekednie a művésznek a szépségre?

Törekednie nem kell. Egyszerűen belőle fakad: ez a lényege. Emlékezz, idézz fel nagy hatású művészeti alkotásokat, amelyektől meghatottságodban még a könnyed is kicsordul: a szépsége nem megfogható, nem elemezhető, egyszerűen "csak" a lényege.

Szerintem, amire a művésznek törekednie kell, hogy megtalálja saját magában a Forrást, a leglényegesebbet, amiből a Művészet és minden teretmtés fakad. Ha ebből a Forrásból ered a műve, akkor automatikusan szép is lesz, nem tud más lenni.
Minden más, ami nem szép - a művészetterápia tárgya- nem más, mint a Forrás útjában lévő akadály kifejeződése. Jó esetben, a 'nem szép' megalkotásával el is tűnik a művészből az akadály. Tehát a 'nem szép' megalkotásával fantasztikus gyógyuláshoz jutunk. Éppen ezért érdemes beletenni anyagot, időt és energiát, mert ezzel a Forráshoz vezető út tisztul ki.
Más kérdés, hogy a 'nem szép' alkotást kell-e megtartani, őrizgetni, kiállítani és évekig nézegetni?

Mint ahogy a felköhögött köpetet sem akarja senki megtartani... (bocsánat a hasonlatért) habár nagyon felszabadító és valahogy kikívánkozik, megszűntetve az akadályt.

A művész feladata tisztán tartani a Forrás útját.
Hát...pedig ez nem kicsi. Mármint a feledat. Hivatásos és nem hivatásos megmondóemberek, véleményfirkálók kéretlen kritikusok mondanak egyszerűen érthetetlen, vagy bonyolultan felfoghatatlan és mélyen ütő programokat a művésznek a művészetéről, a hozzáértéséről, rosszabb esetben magáról az életéről. Kövezik a pokolba vezető utat.
Külön káreset még, amikor a művész el is hiszi ezekből valamelyiket/mindegyiket és saját magát gyilkolja tovább. Automatán.

Hahó! Kérlek, kérlek, ne gyilkold magad tovább! A kritikust, aki a fejedben lakik elküldheted pihenni. Dolgozott már eleget. Talán már évek óta mondja a magáét, lebeszélve téged alkotásról, álmodozásról, új ötletekről és a merszről.

Láttál már kutyát kijönni a vízből?
Első dolga lerázni magáról a víz súlyos terhét. Ahogy lerázza a szidást is, a bűntudatot, a félelmet és minden zavart.
A művészlélek finom és érzékeny műszer. Már a porszemeket is megsínyli, nemcsak a durva kavicsot. Rázd le magadról. Minél hamarabb teszed, annál kevesebb kárt tesz a lelkedben.

(kép forrása:http://www.spca.bc.ca/news/images/dog-wet_300px.jpg)

Könyvajánló:
Julia Cameron: A Művész útja

Bosszú... a szavak erejével

Volt már eleged a ruhák felirataiból?

Olyan mennyiségben vannak tele feliratokkal a ruhadarabok, hogy komoly kihívás egy "sima" egyszerű darabhoz hozzájutni. Ha úgy találnád, hogy sikerült egyet találni, nézd meg jobban... belül is.
Mintha sportot űznének belőle a gyártók- valamit írjunk rá. Arról nem is szólva, hogy milyen bugyuta felirat a többség, már amiben lehet értelmet felfedezni... Ja, kivéve a nyíltan ördögös, vértócsás vagy halálfejes változatokat. Azokat nevezzük inkább programoknak.

Bosszúból... nem vettem egyet sem. Fölindulásomban inkább megalkottam a saját feliratomat. Csak az egyensúly kedvéért.
Harmónia. Fönt és lent. Közepén a 'most'. Elvégre sem a múltban sem a jövőben nem lehet harmónia.

Ha igaz, hogy 'a hasonló hasonlót vonz', akkor inkább írom ki magamra a szeretet, a béke, a harmónia szavait.
Hogy szokták mondani a ha találunk egy pénzdarabot...? Apád anyád idejöjjön! Na, és a békének, szeretetnek az anyja-apja? Ők kik lehetnek?

Minden esetre kipróbálom. Úgysem hordtam még harmónia-pólót.

Túl sok a hazugság...

Hiperaktív gyerekek belső utazásával kapcsolatban volna néhány gondolatom:

A pörgős gyerekek a tapasztalatom szerint nem engedik meg maguknak, hogy pihenjenek. Egy percre sem... Ez elfárasztja őket. És kimeríti a környezetüket. Fáradtan, kimerülten mindannyiunknak csökken a toleranciaszintje- szülőnek, gyereknek, tanárnak egyaránt. A humorérzék meg egyenesen menekül az ilyen helyzetekből.

Vajon miért is nem pihenhetnek? A napokban több hasonló példával is találkoztam, talán ráismersz...

Valószínű, észrevetted te is, hogy a mai gyerekek sokkal többet értenek meg a világból, mint 20-30 évvel korábbi társaik. Sokkal hamarabb és jobban átlátják a világ működését, és hihetetlenül türelmetlenné válnak, amikor nem értik meg őket. Járkálnak, mint az oroszlán a ketrecben, igaz? Folyton figyelni kell.

7 éves gyerek bölcsessége:
- Ne hagyd magad átvágni!- mondja ő.
- Át-vááágni? Hát, az meg mit jelent?-kérdezem én.
- Tudod, amikor hazudnak nekem, átvágnak, átvernek.
- Honnan tudod, hogy átvernek téged?
- Látom az arcukon, hogy hazudnak nekem.
- És ettől leszel ideges, nyugtalan?
- Igen.

Szerinted normális dolog az, amikor egy ember (felnőtt vagy gyerek) nem tudja eldönteni, hogy mire/kire számíthat, miben/kiben bízhat, akkor folyton figyelnie kell. Soha meg nem pihenhet, mert senki sem megbízható? Senkire nem hallgat, öntörvényű...
Szerintem ez egyenes következmény.
007-es ügynök szindróma :-)
"Csak magamra számíthatok." Valahol elveszett útközben a bizalom.

Ártatlan kis hazugságoknak látszanak csak: "Majd apa játszik veled. Visszafelé veszünk cukorkát. Nincs rá pénzem. A rossz gyereket senki sem szereti. Csak a buta gyerekek csinálnak ilyet. Majd megmondom a Mikulás bácsinak."

A bizalom visszaszerzése nem mindig egyszerű. Hiperőszinteséget kíván.
Mindenről. Életről, halálról, és mindenről, ami közötte van.
Látom, tudom, tapasztalom, mennyire vágynak gyerekek és szülők is arra, hogy megpihenhessenek. Jó alkalom a belső utazás erre.

És szerinted? Hogy lehet visszaszerezni a bizalmat?
Felnőttként sem könnyebb, igaz?
Van véleményed? Vagy tapasztalatod?
Látom, hogy olvassátok páran a soraimat, szeretettel üdvözöllek benneteket. Örömmel veszem, ha megosztjátok velem a véleményeket is.

Brandon után szabadon...

Eltölthettem pár napot Brandon Bays-zel. Micsoda élmény! Ha van rá módod, ne hagyd ki, akárhol is van éppen a világban! Feltöltekeztem annyi élménnyel, hogy majd így apránként merítgetek belőle.

Most arról szeretnék beszámolni, hogy a 'TheJourney' milyen messzire jutott az évek során.

Brandon gyógyulásának a történetével indult az egész. A folyamatnak -furcsa módon- a gyógyulás "csak" mellékhatásaként következett be. Azóta is azt tanítja Brandon: a gyógyulás történik.

Viszont ahhoz, hogy ez megtörténhessen, tehetünk pár tudatos lépést... Arról van szó, hogy hogyan léphet kapcsolatba valaki megismételhető módon a lelkével, az őt működtető intelligenciával. Hogyan tud az őt működtető mély bölcsesség felülírni régi, beteg programokat, felfényesítve ezzel az ember egész lényét? Testi, lelki, érzelmi gyógyulást hozva egyénnek és környezetének.

Ausztráliában a népesség 25 %-a már hivatalosan is hozzáférhet: iskolákban tanítják. Afrikában
szintén vannak iskolák, ahol tanítják, éppen 32 ezer tanárt képeznek ki rá. Orvosok használják kiegészítő terápiákban. 5 orvos összefogva drog-leszoktató-kezelő programban csak ezt használja. A Tudatos Vezetés program pedig egyre több intézménybe és szervezethez jut el. Új tudatosság terjed.
Európában egyre több nyelvre fordítják le Brandon könyvét, hogy csak a szomszédságnál maradjunk, cseh, román és horvát fordítók dolgoznak gőzerővel...

Ja, és ki ne felejtsem: Brandon új könyve is már a nyomda felé vette útját. New currency: Consciousness címmel (Új valuta: Tudatosság)

Csak abból adhatunk, amink van...

Vagyis azt nem adhatjuk oda a másiknak, amiből nekünk sincs. Háát... ez a nagy tanulsága annak, amit meg kellett értenem. Nem kerestem, jött az magától. Mármint a szituáció. Fejbeverős. Tudod milyen az...
Dühöngtem rendesen.

És amikor kifogyott a düh (hová tűnik, az még mindig rejtély...), azt az üres düh-mentes teret a megértés vette birtokba. Csendesen beszivárgott. Aztán, ahogyan ráeszméltem, hogy ez mennyivel kellemesebb, mint dühöngeni, akkor már egy picit se tiltakoztam ellene: átjárta nemcsak ezt a megérteni-vágyott dolgot is, de még vagy egy tucat régebbit is:
Hiába is várok szeretetet, megértést, elfogadást, jószándékot, ha nincs miből adjon. Nem tud mást adni, mint amije van. Még akkor is, ha mézes-mázos csomagba bújtatja.

Ha a követ, amivel fejbevágnak, gyönyörű cukorpapírba csomagolják, akkor nem üt akkorát?

Dehogynem. Csak hosszabb idő rájönni, mi ütött olyan nagyot.