Szép nap ez a szorongásra... vagy mégsem?

Szép nap ez a szorongásra. Vannak napok, amikor így ébredek. Nem mintha ez egy döntés lenne, hanem csak azt veszem észre, hogy szorongok. Hajlamos vagyok rá, ezt már megfigyeltem...

Byron Katie-t hívom segítségül. 4 kérdés, és szabadulok.

tehát a kijelentésem: Szorongok, boldognak kellene lennem.
1. Igaz ez? Igen. Hát, így érzem.
2. Teljesen biztos vagy benne, hogy ez igaz?
Igen. Vagyis a szorongásban. De hogy boldognak kellene lennem? Nem is tudom... Talán nem kötelező...
3. Hogyan reagálok, amikor elhiszem ezt a gondolatot?
Nem is tudom... Talán... bántom magamat. Zaklatom magamat, hogy milyennek kellene lennem. Bántom magamat, mert nem vagyok az. Bántom magam, valami miatt, ami nem vagyok.  Ez borzasztó...
ráadásul... ez elég irracionális. Bánthatnám magam, mert nem vagyok a kínai elnök, vagy nem az enyém az Eiffel-torony. Vicces, de ezek az utóbbi gondolatok nem mozdítanak. Akkor mi van abban az előbbiben, ami miatt szorongani érdemes?
4. Ki lennék, a gondolat nélkül, hogy boldognak kellene lennem?
Valaki, aki elfogadja magát annak, aki. Akinek nem kellene másnak lennie. És nem szorongana amiatt, ami nincs. Akkor jól érezném magamat, hiszen nem szorongok. Akár még boldog is lehetek.
Akár...
Szép nap ez a boldogságra.

---

 Eddig még soha, de soha nem okozott más szorongást nekem, mint egy gondolat, amit elhittem.
Szóljon, aki tud találni valami mást.

Küzdelem

Közbevetőleg egy kis bulvártéma.

Amikor már 2 napja is van, hogy a vadonatúj szúnyoghálót felszereltem a konyhaablakomra - megelégelvén az állatkertet, amely a repülő objektumokból keletkezett...- és gyönyörűségesen fényesre és átlátszóra törölgettem az üveget, kitakarítva a konyhát is... és még mindig létezik, hogy zümmögnek, nyalogatják a lábaikat, gusztustalanul ráülnek mindenre... sőt ott vannak azok a vérszívó fenevadak is.

Fujjj.

Akkor most sírjak vagy nevessek?

Ér ez a téma egy blogbejegyzést?

Amikor a világ megmentésével is foglalkozhatnánk?

1. Úgy tűnik, hogy szeretnek nálam lenni ezek a repülő dögök. Pedig én nem vagyok vendégszerető velük. Szerintem. Néha létszámban még le is hagynak minket állandó lakókat.

Ez aggasztó.

2. Honnan jönnek?

A föld alól is előbújnak. Vagy az ajtó mellett leselkednek, hogy mikor nyílik már ki végre.

Az ajtó mellé őrségbe kitett kutya pedig csak álmosan pislog. Nem is érti.

Mi van itt, invázió? Túl sok katasztrófafilmet néztünk?

3. Az állatvédő elmélettel sem vagyok már annyira elfogadó: EGY eltévedt, a többi pedig jön a megmentésére...

3. Brrrr...rrrr.

4. Na, az okosabbja már kifelé igyekezne... de a háló megfogja... bi..bi..bííí.

Szóval ilyen 'küzdelmek' közepette találtam rá egyik blogbarátom nevetésterápiájára.

Eldőlt a dilemma. Inkább a nevetés.

Ha megnézed a 3 perces filmet, érteni fogod, miért is illik ide, csak scroll-ozz a bejegyzése aljáig, ott a film.

Jó mulatást! Nevess te is!

Nevettél már ma?

Ha nem, akkor itt a nagy alkalom, hogy megvidámodjon kicsit a napod.
Szerintem ezen a héten úgyis szükség lesz egy kis vidámság-tartalékra...
Jó mulatást!

Nevettél már ma?

Ha még nem, akkor itt a lehetőség!
(és kapcsold be a hangszórót is...)