"Nem érted? Hiába mondod nekem, hogy fogadjam el, nem tudom. Az rossz, az elfogadhatatlan.
Elviselhetetlen. Brrr....!!!"
Értem. Akkor tisztázzunk valamit. Az, hogy elfogadsz valamit, az nem jelenti azt, hogy egyet is kellene értened vele.
Ezzel együtt nekem rendben van, nem fogadod el.
Ott van az a dolog/személy/környezet, ami rossz. Te mondtad.
Másnak kellene lennie, másként kellene viselkednie.
Rendben.
Szóval a te világodban ezek szerint csak a jóknak van helye. Az ami rossz, az nem elfogadható, ne is létezzen. Ráadásul majd te eldöntöd, hogy mitől lesz jó. Majd te döntesz róla.
Hű, ez pont úgy hangzik, mintha egy diktátor lennél: "Majd én megmondom, mi a jó. Ami pedig nem jó, az elfogadhatlan. Tiltsuk be!" És ha van hozzá hatalmad, akkor talán még be is tiltod mindazt, amit te rossznak találsz.
Kedves 'diktátor', mondd csak, tényleg sikerrel jársz?
Válogatod a világot és a benne lévőket jóra és rosszra. Elfogadhatóra és elfogadhatatlanra. Úgy tűnik nekem, hogy az elfogadhatatlan rettenetes nagy halomba gyűlt már, egyre kisebb a jónak, elfogadható.
Itt ebben a földi világban már olyannyira bekorlátoztad azt, hogy mit fogadsz el, hogy már élhetetlenné vált a világod. Éppen ezért új világokat kell meghódítanod: másik dimenziót, új világot, amit a Megváltó hoz, és azok fogják benépesíteni, akik a mércédnek megfelelnek.
Rendben van ez is, ha így szeretnéd, de addig amíg ez eljön?
Vedd észre, hogy addig veszettül rosszul érzed magad a bőrödben. (jó értem, elmondtad, csak egy kis időt kell kibírni, aztán eljön a Paradicsom). Ellenállsz, hadakozol, csapkodsz, dühöngsz, vagy visszahúzódsz és depresszióba esel. Minden napod erről szól, mert elfogadhatatlan minden, ami nem az ideális világod szerint való. Úgy tűnik, minden napod szenvedéssel teli, hiszen folyton azzal találkozol, ami nem elfogadható, és egyre kevesebb az elfogadható. (Egyre kevesebb a jó ember? Egyre kevesebb az emberség? Egyre kevesebb a szeretet?)
Rendben. Akkor gyere velem egy kísérletre.
Ha tegyük fel, mégiscsak valamilyen utat és módot találnál az elfogadásra...
Először csak egy dologra... mondjuk egyre, ami annyira rossz, hogy elfogadhatatlan. Tudod, nem kell egyet értened vele... csak a létezését fogadd el.
Embert ölni rossz. Elfogadhatatlan. Attól, hogy elfogadod, a létezését fogadod el. Létezik ilyen a világban: az egyik megöli a másikat.
Attól, hogy elfogadtad egyszerűen a létezését, hogy érzed magad?
Egy kicsit könnyebb?
Látom. Hiszen nem kell tagadnod azt, ami nyilvánvalóan létezik.
Nem vagy már diktátor.
Nem kell harcolnod. Elfogadtad, hogy van (és még mindig nem kell egyet értened vele.) Hú, ez ám a megkönnyebbülés.
Ha elfogadod, újabb lehetőségek nyílnak ki a számodra. Megláthatod a körülményeket. Kiderítheted a motívumokat. Árnyalatokat leszel képes felfedezni. Egy új világ nyílik ki. Lehet, hogy megoldásokat is találsz, ami túl van azon, hogy tiltsuk be az emberölést.
Talán érdemes lenne kipróbálnod... Először egy valamivel.
Aztán, ha ez jó neked - megtapasztalod az elfogadásból származó megkönnyebbülést -, akkor elővehetsz egy következő elfogadhatatlant... és addig dolgozol vele, amíg megtapasztalod az elfogadást.
És egyre több elfogadás, ezáltal egyre több szeretet lesz benned...
és talán további szeretetre vágyva előveszel mindent, de mindent, amit korábban lehetetlen volt elfogadni.
És addig dolgozol 'magadon', míg nem marad más, mint a Szeretet (ami amúgy is a te valódi lényeged, szóval jó). És ezáltal szeretettel tekinthetsz magadra is és másokra is, az egész világra, mert kinyílt a világod.
És akkor... talán... már nem lelépni akarsz egy másik dimenzióba, hanem elkezded értékelni azt, amiben élsz.