2011. máj. 23.

Ott vagyunk már?

A te gyerekeid is az utazás során folyton azt kérdezik tőled, hogy ott vagyunk-e már, és különben pedig mikor érünk már oda?
Te pedig azt válaszolod nekik, hogy nem, még nem, de ne kérdezzék 5 percenként, hanem élvezzék inkább az utat?

Hát nem így vagyunk az élettel is?
Egy kedves utazó emlékeztetett erre engem a minap. Aki azt várta, hogy férjhez menjen. Aztán babát várjon és otthagyhassa a szörnyű munkahelyét. Aztán pedig... 
Aztán pedig mindez megtörtént. Férj. Gyerekek. Szörnyű munkahely el. 
És most? Most végre szerinte is szabad lenne élvezni az életet, és ő azt kérdezi, hogy ott vagyunk-e már, és mikor érünk oda.
Nagyon is tudok vele azonosulni. Az én különbejáratú kérdésemmel... "Hogyan tovább?"
Nagy játékos voltam én is. Képes voltam naponta többször is feltenni...

Amíg rá nem jöttem erre:
Ha a 'hogyan továbbon' töröm a fejem, akkor folyton azt kérdezem, hogy mikor érünk már oda. És mi mindent kell tenni hozzá. És folyton stresszelek, mert a tempó nem elég gyors, vagy a dolgok nem elég tökéletesek, és az is lehet, hogy soha nem érek oda, ettől pedig még jobban görcsbe áll a gyomrom. 

Ha abbahagyom a 'hogyan tovább' folytonos kutatását, akkor több figyelmet kap az, ami VAN. Úgy mondanám, lelassul az élet. Több időm és energiám marad az élet élvezetére. Kisimulnak a homlokomon a ráncok, elenged minden görcs. Kevesebb is elég. Nem is értem, mit pörögtem annyit. 

Dehát nem lehet cél nélkül élni... valahová haladni kell... különben semmit nem fogsz elérni... stb, stb. 

Hát lehet. A paradicsomnak sincsenek céljai, mégsem lesz belőle szilvafa. Tökéletesen és teljesen paradicsom. Kutyu-Li mester is erre tanít. Nem akar például tigris lenni. Meg van elégedve a kutyaságával. Tökéletesen és teljesen.
És szerintem így lehetnénk mi is. Erőlködésünk csak arra való, hogy mássá váljunk, mint ami igazából vagyunk. Erőlködésünk arra való, hogy szerepeket erőltessünk magunkra. 
Nem csoda, ha egy idő után kényelmetlenné válik a szerep. Fura módon, sokan a kényelmetlenség ellenére is ragaszkodnak hozzá... nem is ragaszkodnak, egyenesen azonosulnak vele. Azt mondják, hogy belenőttek vagy beletörődtek a szerepbe, pedig  valójában vérzik és fáj már mindenük, olyannyira felhasogatta már őket az a szerep, mint ahogy egy szűk cipő feltöri az ember sarkát. És csak bizonygatják, milyen fontos abban a bizonyos  szűk szerepben maradni.

Ha abbahagyom a szerepjátékot, begyógyulnak a sebek. Kiderül, hogy aki vagyok, sosem sérült meg valójában. Végre levegőt kapok. Örömöt lelek az életemben. Az lehetek, aki vagyok. Szereptől mentesen. Tökéletesen és teljesen. 

Ha már cél kell neked, ez nem elég jó cél? Legyél aki vagy.
És persze megkérdezheted 5 percenként, hogy ott vagyunk-e már...

De mi lenne... mi lenne ha élveznéd az utat?
Igen. Itt ebben az eredményközpontú világban.


2011. máj. 18.

Értsd jól!

Kedves ismerősöm azzal "szekál" engem, hogy értsd már jól. Ne köss bele folyton a szavaimba, értsd már jól. Lehet, hogy nem fejezem ki jól magamat, de te értsd már jól. És nagyon fel tud háborodni az értetlenségemen, hogy pontosabb magyarázatot szeretnék. Pedig biz'isten nem kívánok én kötekedni, csak éppen megtanultam, hogy a bajaink jó nagy százaléka abból adódik, hogy nem értjük a másikat. Nem tudjuk, mit takar számára egy-egy kifejezés. Igen, fogalmunk sincs róla, hogy mit akar mondani nekünk. És fordítva is pont így van. Nem csoda, ha nem értjük egymást.

Hiszen a kedves ismerősöm, azt kívánja tőlem, hogy legyek gondolatolvasó. Értsem már úgy, ahogy ő mondani szeretné...
Nehéz ennek megfelelni. Még ha bele is látnék a gondolataiba, akkor is nehéz dolgom lenne. Mert hiszen mást mond, mint amit gondol... Akkor most melyiknek higgyek? Amit gondol? Vagy amit mond?
Arról nem is beszélve, hogy egy-egy fogalom nagyon különböző dolgot jelent az egyes embereknek. Hiszen mindaz a tapasztalat átitatja, amit valaki megélt.
Nem csoda, hogy például a politikában  sokaknak mást-mást jelent a magyarság, a haza, a védelem, a fejlődés... El is lehet rajta vitatkozni a világ végezetéig, hogy kinek van igaza...

De nem is kell messzire mennünk. 
Itt van például a szeretet. 
Van, akinek figyelmet jelent, ölelést, van akinek szép, de üres szavakat, van akinek szigorú nevelést, akár pálcával való fenyítést, van akinek ajándékokat, tárgyakat, büntetést, lelkifröccsöt. 
Miért is mondom ezt? 
Mert tudatosan vagy nem, de ezt adják a másiknak szeretetből és szeretet címén. Akkor most mit jelent a szeretet? Mindenkinek mást? Vagy nem?
Hát hogyan érthetném jól?

Érted? Nem szekállak. Tényleg szeretnélek érteni.

És neked? Neked mit jelent a szeretet? 


2011. máj. 11.

Brandon Bays-zel Németországban

Nem tudom Neked van-e olyan helyed és időd, amikor teljesen ellazulhatsz, hiába sok ember vesz körül?

Nekem, amikor Brandonnal és Kevinnel töltök időt, az ilyen. Most is egy ilyen időszakon vagyok éppen túl. A No ego retreat-en vettem részt ismét.
Furcsa módon, ebben a nagy "lazaságban" érkezik a felszínre minden megoldatlanság, amit az életemben nem mertem/akartam/tudtam/képtelen voltam megoldani, megérteni, elviselni...  És hát, ezzel találkozni nem mindig szép. Sőt. Ijesztő, sötét és félelmetes. És nem vagyok büszke rájuk. Dolgok, amiket tettem vagy nem tettem, hagytam elillanni, vagy elmenekültem előlük...

Szóval?
Szeretném megosztani veled, hogy megéri. 
Megéri szembenézni a legszörnyűbb félelmekkel. Tudatosan. 
Újra és újra bebizonyosodik a számomra. 
És az a szabadság, ami marad utána... hát AZ, az elmondhatatlan... 
Megkönnyebbülés...
örömteli és felszabadult, mentes a korábbi rögzültségtől. 

Húúú. 
Hogyan is oszthatnám meg itt a képernyőn keresztül?

Minden esetre úgy saccolom,  a terápiás munkában találkozhatsz majd vele :-) velem...