Könnyű, vidám és boldog

Könnyű, vidám és boldog. Legyen ilyen az ünnep! Ezt kívánom magamnak, és ha szeretnél te is ilyet, akkor neked is.

Mert szeretnék neked olyan ünnepet, ami neked jó. De tényleg. És én honnan is tudhatnám, hogy neked mi a jó?

De tényleg. 

Van, aki imádja a drámákat az életében. A hatalmas veszekedéseket, a hatamas kibéküléseket. Akkor érzi, hogy ÉL. 

Tényleg. Sokfélék vagyunk. 

Hát mit is kívánhatnék, ami mindenkinek jó, és a szavak mögött igazi tartalom is van?

Nem is tudom. Az egyetlen, amiben biztos lehetek, hogy mit kívánhatnék magamnak. Furcsa, de így van.

Hát akkor? Kívánjak magamnak? És ha tetszik neked, szívesen kívánom neked is.

Tehát, ha azt kívánhatnám neked is, amit magamnak, akkor ezt kívánnám:

Kívánom, hogy a szavaid azt mondják, amit gondolsz. 

Kívánom, hogy tudjál  jó dolgokat gondolni. 

Kívánom, hogy érezd jól magad a bőrödben.

Kívánom, hogy "a körülmények" ne legyen akadálya annak, hogy a valódi lényed lehess. 

Kívánom, hogy az embereket, akikkel majd találkozol, ne használd kifogásnak arra, hogy saját Magadtól elvágd magadat. Mert ha te Magad a "helyeden vagy", úgyis csak akkor 

1. érzed jól magad igazán

2. és akkor tudsz bármit is adni a másiknak... Magadból.

És akkor minden könnyű, vidám és boldog. Legyen így!

Ünneprontó veszekedés

Itt az ideje, igaz?

Hiszen olyan emberekkel fogsz  találkozni, akikkel normálisan nem szoktál, mert nem akartál. Olyan dolgokat fogsz csinálni, venni, inni, enni, amelyeket normálisan nem szoktál.

Naná, hogy kilátásban van egy kiadós veszekedés. Ünnepi veszekedés.

Nem az ünnep miatt. Hanem amiatt, mert olyan dolgokat teszel, amit nem akarsz.

Ezt a nem akarást semmi nem enyhítheti. Sőt.

Csak rosszabbá teszi, ha nincsenek meg a karácsonyi díszek dobozai. Vagy a fenyőfatalp. Vagy elúszott a hal.

Hát itt az én karácsonyi listám, arról, hogy mit nem kell megtenni, ha nem esik jól.

-Nem kell a mínuszokban vacogva feldíszítened és villogóvá tenned minden kerti fát, különös tekintettel a fenyőkre.  Szerintem a madarak is hálásak lesznek, hogy tudnak aludni a villogásmentességben. Nem kell létrás mikulásokat lógatni az ablakba. Különösen nem kell ebből versenyt rendezni, hogy kié a nagyobb. 

-Nem kell meglátogatni Mári nénit, akire amúgy se nyitod az ajtót egész évben. Ki fog bírni egy nappal többet. Ez már nem oszt, nem szoroz, ha úgyis mufurc lennél, csak egy kis udvariassággal igyekeznéd palástolni. 

-És nem kell használhatatlan ajándékokba csomagolnod a rossz érzésedet vagy bűntudatodat.

-Nem kell adóssággokba verned magad, csak azért, hogy minél fényesebb legyen a karácsonyod.

-Nem kell egyáltalán ajándékokat sem venned, ha nem esik jól.

-Nem kell felvenned a szűk ünnepi ruhádat, nem kell rosszul érezned magad.

-Nem kell enned a szörnyű, kőkemény és ízetlen bejglikből.

-Nem kell elutaznod sehová, ha nem akarsz.

-És nem kell otthon maradnod sem, ha nem akarsz. 

-Ja igen, ki ne felejtsem: nem kell a bugyuta karácsonyi versikés SMS-ekkel bombáznod senkit. 

-Nem kell a hagyományokat ápolnod, ha nem akarod.

-Nem kell halálra enned magadat, azt mondogatva, hogy majd koplalok utána.

-Nem kell a karácsonyi traktába beállnod. És az erőszakos kínálásnak is véget vethetsz.

-Nem kell beszuszakolnod magad az éjféli misére, és arra sem, ami este 11-kor kezdődik és "éjféli mise".

-Nem kell mikulássapkában járnod és nem kell műmosolyt ragasztanod.

-Nem kell a gyerekeidnek megtanítanod a példával, hogy a karácsony egy tortúra.

Szóval semmit sem kell, ha nem akarod. Nincs az a szokás vagy hagyomány, ami miatt érdemes lenne rosszul érezned magad. Fellázadhatsz.

És ha ezt tisztáztuk, akkor alapot hoztunk létre ahhoz, hogy akár még jól is érezd magad az ünnepek alatt.

Mert ha a fentiek küzül egyik sem kell, akkor végre észreveheted, hogy szabad vagy.

SZABAD VAGY. 

Szabadon dönthetsz, hogy kivel és mikor szeretnél találkozni, ha akarsz egyáltalán. Hogy mit ennél, és mennyit. Szabadon dönthetsz, hogy mi neked az ünnep. És ha szabad vagy, visszakapod a belső békédet, az energiádat, a ragyogásodat. 

Egész más lesz így ez az ünnep! Talán még veszekedésből is kevesebb lesz.
De tudod mit, ha akarsz... veszekedj csak. Elvégre szabad vagy.

Legyél jó gyerek! Vagy mégse...

Csak óvatosan azzal a jógyerekezéssel, jó?
Különösen mostanában a Mikulás, a Jézuska, Angyalka és egyéb szigorúságok időszakában...

Hogy miért mondom?
Mert egyre többször találkozom azokkal a felnőttekkel, akik a folyton megfelelni vágyás (amúgy lehetetlen) misszióját próbálják teljesíteni.

Tudod, honnan indul?
Például innen: Legyél jó gyerek!
Ó, igen. De az a jóság igazából sok különböző dolgot takarhat.
Legyél kezelhető?
Legyél csendben?
Tedd azt, amit én akarok/mondok?
Vagy hagyjál már békén?

És ha a szülő elég hatékony a jógyerekezéssel, akár még fenyítésképpen is használja. Vagyis "ha nem vagy jó gyerek, nem kapod meg ezt vagy azt".
Miután a szülő a jólét forrása is egyben,  és a gyerek nem feltétlenül válogatja szét, hogy a jóság, a szeretet és a megtiltott javak nem kapcsolódnak össze. A szülő vélt érdeke kapcsolja őket egybe. Azt se mindig válogatja ki, hogy nemcsak a szülő a jólét forrása...

Ezért könnyű arra a -hibás- következtetésre jutni, hogy ha nem vagyok jó gyerek, nem kapom meg...
Illetve arra is, ami szintén hibás, hogy ha valamit nem kaptam meg, az azért van, mert nem vagyok elég jó. 
Ha nem vagyok elég jó, akkor pedig a jólét megvonja magát tőlem, ezért, jobb lesz, ha törekszem elérni végre azt a jóságot. Vagyis megtanultam a feltételekhez kötött szeretetet, jólétet.


És lehet, hogy elmúltam már 20 vagy 30 vagy 50 éves is... és ha valamit nem kapok meg az élettől, (munkahelyet, párkapcsolatot, gazdagságot, stb) rögtön tudhatom, hogy nem voltam elég jó.  Hiába érzem, hogy ezzel valami nagyon nem stimmel.
Lehet, hogy a szülőm már réges-rég nem él, még mindig neki akarok megfelelni...
Hajtok, hogy kiérdemeljem végre azt a szeretetet, jólétet, jógyerekséget.

Szóval, ha engem kérdezel, akkor azt tudom javasolni, hogy lázadj fel végre! Hagyd már el azt a jógyerekezést! Én a szívem szerint a Mikulással meg a társaival együtt küldeném el.

Tanítsd inkább feltétel nélküli szeretetre azt a gyereket.
Vagy? Olyan nincs neked?
Dehogyis nem. Csak tárd ki végre a szívedet! Nem, az agyadban nincs. Ott hiába is kutatod. Inkább a szívedben keresd.  Rá fogsz ismerni. Mert jó. JÓ ÉRZÉS.
Vagy ha úgy tűnik, nem megy semmiképpen egyedül, akkor tanulhatnál te a gyerektől. Ugyanis minél kisebb egy gyerek, annál több van belőle neki.
Annál kevesebb trenírozást, jógyerekezést kapott.
Mert már eleve jó.
Mindig is az volt.
Ahogy te is. Nem kell megfelelned. Anélkül is jó vagy. Eredendően.

És ha nem hiszed? Járj utána!

A kérdés, ami megváltoztatta az életemet

Halálból visszajött ismerősöm kérdése ez a gyerekeihez, amikor veszekednek?

És ez jó neked?
Nyilvánvalóan NEM a válasz.

Akkor miért csinálod?

Tudod, hányszor felteszem magamnak ezt a kérdést? Akár naponta többször is. Ha szükséges. Azóta sokkal boldogabb vagyok, mert abbahagyom azt, ami nem jó nekem. Nem kínzom magam. Tudod, a legtöbbször gondolatokkal kínoztam magam. Arról, hogy milyennek kellene lennem, kinek-minek kellene megfelelnem.
Legtöbbször nem az élet/a munka/a történések zakalatnak fel, hanem   az, ahogyan a fejemet töröm rajtuk.

Ez jó neked?
Akkor miért csinálod?
•••

Tényleg. Miért is?
Miért csinálunk olyasmit, ami nem jó nekünk?


Mert ezt várják tőlünk?
Mert meg kell felelni egy szerepnek?
Mert vonzódunk a drámához?
Mert?

Feltetted már a kérdést magadnak, hogy ha valami nem jó neked... akkor miért csinálod?

Igen messzire visz a válasz.
Elfogadom, ha feldühít.
Tudod, mit? Kifejezetten jó jelnek tartom. :-)
Csak tudd, hogy van tovább.

Találkozom emberekkel, akik nem jutnak tovább a dühön (pedig van tovább!)

És miután ez a mai társadalom nehezen tolerálja a dühöt- egyáltalán a létezését is, ők pedig jól megtanulták a leckét-, ezért az egyik "megoldási mód", hogy eltakarják. Például depresszióval. Bele is süppednek ilyenkor  a "semmibe", az érzékek és érzések eltompításába... Vagy az áldozatságba...

Tudtad, hogy a depresszió csak egy takaró?

Eltakarja például azt, hogy mennyire fáj, ami nem jó nekünk. És ez mennyire feldühít: hogy hagytuk, hogy nem léptünk ki belőle, hogynem oldottuk meg, hogy tehetetlenek voltunk stb.

Szerintem nem kell a halálból visszajönni, hogy feltedd magadnak/másnak ezt az egyszerű kérdést: És ez jó neked?

Persze csak azoknak szól, akik megelégelték a takarókat.

Mert vég nélkül lehet sorolni a kifogásokat, hogy miért is kell szenvedni...
De ne haragudj, a szenvedésedben nem lehetek az asszisztensed! Én a megoldásokkal foglalkozom. Mert van jobb élet!

Vidám kakaózás és a türelmetlenség

Hiábavalóan türelmetlen vagyok... És ez nagyon vacak állapot...

Hiábavalónak hívod azt az energiabefektetést, aminek nem az az eredménye, amire számítottál.
Minden energiabefektetésnek van eredménye.
Az egy másik kérdés, hogy elégedett vagy-e az eredményével. Vagy a tempóval, ahogyan eljut hozzád...
Minden esetre érdemes szétválogatni.

Elég sok problémánk származik abból, hogy meg vagyunk sértődve a világra és/vagy konkrétan nevesíthető személyekre és csoportokra és/vagy Istenre, mert
nem azzonal a "rendelés pillanatában" hozza elénk a megrendelt dolgainkat.
Olyanok vagyunk ilyenkor, mint egy 2 éves, akinek az anyukája épp neki melegíti a kakaót, de ő hisztizik, hogy nem kap kakaót...

Én is. Sokszor elmúltam már két éves. Mégsem tudtam megszokni, hogy a dolognak van "kihordási ideje".  Türelmetlen vagyok. Vagyis voltam... A múltkor versenyre keltem az egyik kliensemmel, hogy ki a türelmetlenebb. :-) Nem dőlt még el, de szívesen lemondok a díjról.

Például így: Látom, hogy a természetben is időbe telik, amíg valami kihajt. Elvetem a magot, aztán nem történik semmi. Kívülről. És egy idő múlva mégis. Kívülről is látszik. Kihajt.
És ezzel tökéletesen ki vagyok békülve. Tudom, hogy megvan a maga ideje.
Így van ez más dolgokkal is. Megvan az ideje.
Érzem, hogy a türelmetlenség nem szorít már annyira...
Átadja a helyét valami békés állapotnak... talán nyugalomnak.
Ezért folytatom:
Szóval tudja az idejét.
Tudom, hogy úton van felém. Ezért el is készítem a lelkem, hogy átvehessem. Hiszem mennyivel jobb vidáman kakaót inni, mint a hisztizés hevében kilötyögtetni.

De felmerül bennem, hogy tudnom kellene. Tudnom kellene az idejét. (Ó, igen. Az emebriség hozzám hasonló tagjai ebből az indíttatásból minden félét  méricskélnek. Ők is folyton tudni akarják.)
De ha tudni akarom, akkor ezzel önmagában úgysem elégszem meg, mert ha már tudom, befolyásolni is akarom. Hogy gyorsabb legyen,  és én mondhassam meg a tempót.
Hű, érzem a szorítást... visszatér a türelmetlenség. Szóval ezt kihúzom. Ez nem visz a békéhez.

És ha? És ha nem kellene tudnom? Ha megelégednék a saját tempójával? Elvégre egy csomó dolog tempójával ki vagyok békülve.
Például a Földet sem én forgatom. Nem is látok rá nagy esélyt, hogy bele tudjak szólni. Belátom, hogy a legjobb dolog kibékülni a tempójával. A gyógyulást sem én csinálom.
Ó, áldott tudatlanság...
Boldogok a tudatlanok, igaz?
Mert nem akarnak mindent megváltoztatni.
Vicces. Meglátom a humort benne. Sokkal jobban érzem magam tőle... Érzem az energia áramlásást.

Tulajdonképpen jól van így. Rábízhatom a Létezésre. Nélkülem is tökéletesen működik. Hű, ez jó. Nem kell folyton készenlétben lennem. Könnyű, békés, kiterjedt, energikus állapot.

•••

A gondolkodásomat változtattam meg, és minden békére lelt.
Talán ez lenne a kulcsa a többi háborúnak is?
De addig is, amíg ez kiderül, én maradok a békében.

Kutyu-Li mester a félelemről

Kutyu-Li mester nem szeret félni. És éppen ezért csodálkozik rajta, hogy ember barátai közül milyen sokan igen.

A félelemnek két fajtájával szokott találkozni. 

-Az egyik, amikor valamitől megijed, megtámadják. 

Ilyenkor elszalad, vagy visszaugat, vagy jótékony menedéket keres. Feláll a hátán a szőr. Pár perc, és kész, vége. ÉS NEM FOGLALKOZIK VELE TÖBBET. Megy szaglászni, rohangálni, barátkozni.

-A másik a múltból származó félelem, vagy a jövőtől való aggódás. Na, ezzel aztán egy percet sem foglalkozik.
NINCS. ÉRTED? NINCS JELEN AZ ÉLETÉBEN.

Éppen ezért nincsenek a félelemből származó betegségei sem, mert a rezgésében nem tartja fenn a félelmet. Nem jó. Nem szeret félni és kész.

Azon csodálkozik a legjobban, hogy az emberek többsége- úgy tűnik-, szeret félni. Vagyis fenntartja a félelmet a saját rezgésében.

A saját jelzőrendszerét (érzést) felülbírálva olyan sok időt tölt el a félelem különböző fajta csócsálásával: panaszkodik, újra és újra előveszi, tocsog benne. Összeomlás, gazdasági kilátástalanság, veszteség... elhagyott, meggyilkolta... stb. Könyveket ír vagy olvas róla, tévéműsorokat készít vagy néz, kibeszéli a padon, a piacon és még azon is felháborodik (pedig ő a félelem fogyasztója), hogy horrortörténetekkel "szórakoztatják" szórakoztatás címen. 

Aztán a külső rezgés folytatódik belül: a belső monológ arról, hogy hogyan nem lesz munkahelyem, hogy romlott el a párkapcsolatom, nem tudom kifizetni, fenntartani, ellátni... 

Az eredménye? 

Ne gondold, hogy ennek nincs eredménye.

Van. Betegség. Kilátástalanság. Céltalanság. Remeg mindene. Rá van hangolva a félelem frekvenciájára.

Megvannak a betegségei is, amelyek a félelem hatására alakulnak ki... 

De meddig még? Mikor elégeli meg a félelmet? Meddig iktatja ki a jelzőrendszert? Mikor mondja már magának, hogy kell lennie egy jobb életnek. 

Mert van.

Kutyu-Li mester tudja. Nem csatlakozik a félelemhez egy percre sem. Nem akar meggyőzni semmiről. Ő csak szaglászik, szaladgál, barátkozik, heverészik, alszik, eszik, napozik, jól érzi magát. Kinyitja a szemét a világra. Ott van minden lehetőségnél, amikor jó kis buksivakargatásra van esély. És arra gyakran van esély.

Mert az élet jó.