2013. ápr. 23.

Lélek Fényesítő utazások- könyv

Örömmel osztom meg veletek, hogy megjelent a Lélek Fényesítő utazások című könyvem.


Ritka kincs, amikor az eredethez térhetünk vissza.
Ahhoz, amikor a megértés, a tapasztalat születik. Amikor még nem kerül rá semmilyen körítés, semmilyen mese. Olyan tiszta, egyszerű, áttetsző esszencia, amit ha valaki “megkóstolt”, mindig is keresni fogja.
Ebből az esszenciából született ez a könyv. A kliensek önmagára ébredésének esszenciája. Olyan nekem, mint egy csodálatos drágakő.
Élő beszámoló. Napról napra bővül a tapasztalat. Mint amikor a drágakő újabb és újabb árnyalatát fedezzük fel. Megszűnik a terápia, kliens és terapeuta, marad az újra és újraszülető kíváncsiság, és a vágy, hogy megosszuk a tapasztalatokat és felismeréseket.




Mit is írhatnék még róla, hiszen van már róla rövid bemutatás és hosszabb. Beleolvashatsz és megrendelheted.
Örömmel veszem a kérdéseket és a véleményeket.

2013. ápr. 22.

Hogyan találkozzam veled?

Vannak olyan találkozások, amikor a fizikai formánk ugyan találkozik, mégsem találkozunk igazán. Lehet, hogy együtt töltöttünk egy délutánt, de hiányként élem meg a találkozást. Kielégítetlen maradok,  és te sem vagy boldog tőle, talán még fel is kavar, indulatot gerjesztek benned... 
De mégis mi történik velünk?

Legtöbbször könnyű egy idegennel találkozni: a semlegességből indul a találkozás. Nyitott vagy rá. Érdeklődő. Az idegen nem hordoz már eleve egy képet rólad. Kíváncsi rád. Könnyebb így megtalálni egymást, érzékelni egymást.

Ha ismerőssel, családtaggal találkozol, egy kicsit más a helyzeted, mert a legtöbben közülük hordoznak már rólad egy képet: olyan, mintha egy öntőformát próbálnának rád erőszakolni.
Az ő fejében született egy kép rólad akár a múlt tapasztalatai, akár más ok miatt, átszínezve hitekkel, elvárásokkal, stb-vel, de te nem az vagy.
Megmutatnád magadat, ha sikerülne áthatolni a képen. Örömmel megmutatnád, hogy ki vagy. De csak az elutasítással találkozol. Azt a képet, amit rólad tart fent valaki a fejében - és nem tetszik neki sem,  elutasította. Vagyis elutasított "téged". Végzett "veled". Talán már sok százszor lejátszotta magának. Talán úgy hiszi, hogy pontosan ismer. "Galád vagy és gonosz, megbízhatatlan, és manipulatív". A fejében el van döntve.
Valójában még sosem találkozott veled.

És te integetsz neki kintről, hogy hahó, itt vagyok, ez vagyok, gyere vegyél észre. Nem férek bele az öntőformádba. Valójában sosem fértem. De ha te csak ott tudsz velem találkozni, az nekem nagyon fáj, nem férek bele. Gyere, engedd már el azt a hülye képet. Nem veszed észre, hogy semmi közöm hozzá?

Lehántod magadról a saját álarcaidat, ledobod az elvárásaidat, a feltételezéseidet a másikkal szemben, abbahagyod az önsajnálatot, nem vagy áldozata sem a másiknak, sem a helyzetnek, elhagyod a te saját fejedben vetített képet a másikról, és nyitottan, örömmel megmutatnád magad. Nyitott vagy, és ebben a nyitottságban, ha volna mégis képed a másikról, elpukkan, mint egy buborék, mert érzékeled a másikat. "Jé, nem is gondoltam, hogy te ilyen vagy" mondod ilyenkor nagy csodálkozásodban.
Te már tudsz találkozni a másikkal.

Amikor te nyitott vagy, de a másik a képen keresztül érzékel téged, az fájdalmas, ijesztő is lehet. A fejében lévő képpel találkozol, nem enged magához.
Olyasmiket két rajtad számon, ami nem te vagy, de rád van vetítve.
Kérdez téged, de valójában vallat.
Érdeklődik, de nem hallgat meg.
Választ vár, de nem érdekli a válasz.
A valóság nem érinti meg a világát, mert az összetűzésbe kerülne a saját hitével.

De a találkozás, amire vágytál, elmaradt. Ő helyette nem oldhatod meg, helyette nem tehetsz le semmilyen álarcot, semmilyen elvárást, semmilyen belső képet.

És igen, fájdalmas ezzel találkozni.
Ilyenkor bekapcsolhatnak benned régi reakciók: elbújni, menekülni, támadni, feldühödni, szorongani...
Addig, amíg nem vagy megszilárdulva a saját magad tapasztalatában, nem vagy bizonyos abban, hogy ki vagy te valójában, meg tudnak ingatni ezek a rád vetítések.

Úgy is tekinthetsz ezekre, mint ajándékra, amelyek megrázzák a lényedet, és mint a buborékok a pezsgőben, a felszínre jönnek.
Alkalmazd a módszereidet a megoldásukra.
Nem kell benne maradnod a fájdalomban.


2013. ápr. 18.

Szép nap ez a szorongásra... vagy mégsem?

Szép nap ez a szorongásra. Vannak napok, amikor így ébredek. Nem mintha ez egy döntés lenne, hanem csak azt veszem észre, hogy szorongok. Hajlamos vagyok rá, ezt már megfigyeltem...

Byron Katie-t hívom segítségül. 4 kérdés, és szabadulok.

tehát a kijelentésem: Szorongok, boldognak kellene lennem.
1. Igaz ez? Igen. Hát, így érzem.
2. Teljesen biztos vagy benne, hogy ez igaz?
Igen. Vagyis a szorongásban. De hogy boldognak kellene lennem? Nem is tudom... Talán nem kötelező...
3. Hogyan reagálok, amikor elhiszem ezt a gondolatot?
Nem is tudom... Talán... bántom magamat. Zaklatom magamat, hogy milyennek kellene lennem. Bántom magamat, mert nem vagyok az. Bántom magam, valami miatt, ami nem vagyok.  Ez borzasztó...
ráadásul... ez elég irracionális. Bánthatnám magam, mert nem vagyok a kínai elnök, vagy nem az enyém az Eiffel-torony. Vicces, de ezek az utóbbi gondolatok nem mozdítanak. Akkor mi van abban az előbbiben, ami miatt szorongani érdemes?
4. Ki lennék, a gondolat nélkül, hogy boldognak kellene lennem?
Valaki, aki elfogadja magát annak, aki. Akinek nem kellene másnak lennie. És nem szorongana amiatt, ami nincs. Akkor jól érezném magamat, hiszen nem szorongok. Akár még boldog is lehetek.
Akár...
Szép nap ez a boldogságra.

---
 Eddig még soha, de soha nem okozott más szorongást nekem, mint egy gondolat, amit elhittem.
Szóljon, aki tud találni valami mást.

2013. ápr. 9.

Miért bocsássak meg?

Miért is?
Ezt kérdezte tőlem valaki. "Miért bocsássak meg, amikor nem akarok annak a személynek semmi jót, aki rosszat tett velem? Miért bocsássak meg, amikor nem akarok vele szóba állni, nem is akarok vele találkozni. Mi értelme van a megbocsátásnak?"

Azért bocsáss meg, hogy szabaddá válj a saját gondolataid, hiteid, félelmeid béklyójától. Nincsen köze a másik személyhez, a másik tetteihez.
Azért bocsáss meg, hogy kinyílhasson az élet  a számodra, hogy ne rekedj meg a múltban.

A megbocsátás nem egy szívesség, amit a másiknak teszel. Te magad válsz szabaddá.

Azért bocsáss meg, mert a lelked mélyén valószínűleg te is vágynál arra, hogy rendezd a haragos helyzeteket. Ha nem vágysz rá, akkor érdemes mélyebbre ásni magadban, mert lehet, hogy a sértettség beszél belőled.

Van úgy, hogy valaki hamis erőt vagy felmentést nyer azáltal, hogy egy helyzet, egy személy iránt táplálja a sértettséget, a haragot. Ezzel gyakorlatilag el tudja tolni magától a döntést, a megbocsátást, áthárítja a felelősséget a különböző helyzetekben. Ez roppant "kényelmes" lehet. Csapdahelyzet. 
A külső szemlélő akár még láthatja is, hogy az illető csapdában van, és fel is kínálhatja neki a lehetőséget, hogy szabaduljon belőle. De az illetőnek magának kell rendelkeznie a szándékkal, hogy véget akar vetni neki. 





2013. ápr. 5.

Közlésvágy és csócsálás

Hol erősebb, hol gyengébb. Normálisan magától megszületik.
Figyelj csak meg egy pici gyereket: a gügyögésével, gurgulázásával "mondja a magáét". Aztán pedig a vonalak, pontok, rajzok, közölni kívánják a belső világ élményeit.
Később, amikor már a közös nyelv is rendelkezésre áll, akkor pedig legtöbbször megállíthatatlanul ömlik a gyerekekből a világ felfedezésével járó közlés. Örömmel osztja meg.

Így vagyunk vele mind. Normálisan.
Normálisan érdeklődők vagyunk, felfedezők, szívesen megosztjuk a tapasztalatainkat. És rajzolunk, festünk, éneklünk, verset írunk és mondunk, beszélgetünk, mesét mondunk, és kiszínezzük, és megosztjuk a belső világunk történéseit, és szívesen elmeséljük a napunkat, a barátainkat, az örömeinket, a bánatainkat. És megyünk tovább, mert egy új nap készül, és új felfedezésekre készülünk.
Így működünk. Normálisan.
Ha van hozzá hallgatóság. Mert normálisan van.
Ha jut ránk figyelem. Mert normálisan jut.
Ha van érdeklődés. Mert normálisan az is van.
Ha nem fojtják belénk a szót, a verset, a rajzot, dalt különböző indokokkal, mint például: nem elég kidolgozott, vagy túl élénk a fantáziánk vagy erre  nincs idő, sokkal fontosabb dolgot kell helyette tenni.

Mert akkor megtanuljuk, hogy ne legyünk érdeklődők, felfedezők, nem osztunk meg szívesen semmit, a belső világunkat pedig kiváltképp nem. És bezáródunk, mint a csiga, bebújunk egy csigaházba.
És feltételeket szabunk, hogy mikor vagyunk hajlandók, és kinek... kibújni a csigaházunkból.
Vagy rosszabb esetben azt a következtetést vonjuk le, hogy semminek nincs értelme, egyedül maradtunk, úgyis lenyom minket a nagyobb/ a hatalom/ a főnök/ a stb. És elkezdünk pusztán túlélésre játszani.
A közlésvágyból legjobb esetben is csak panasz lesz. A panaszt ne keverd össze a  megoldáskereséssel,
nem az. A panasz inkább csócsálás. A panasz csócsálása pedig elviszi a maradék erőt is. Kifáraszt, kiszárít, felőrli a figyelmet, a türelmet. Apátiába süllyedünk vagy depresszióba.
Bármennyilyen általánossá vált az utóbbi, bármennyire ez vesz körül minket,  ez nem normális.

Olyannyira nem normális, hogy manapság már kampányokat szerveznek -hol máshol, Amerikában- arra, hogy hagyd abba a panaszkodást, hogy lásd meg, miért lehetnél inkább hálás, vagy minek örülhetnél. 21 vagy 30 napot vállalhatsz önkéntesen, amikor egyszerűen nem panaszkodsz, és nem csatlakozol senkinek a panaszkodásaihoz, vagyis nem csócsálod senkinek a baját.

Akarod kipróbálni?
Csodálatos gyógyító tapasztalat.
Fura módon, pár nap után újra megszületik a közlésvágy. Fura módon az első pár nap, nem könnyű. A csócsáló szerkezeted (jó, hívhajuk elmének is), elfoglaltságot keres. De ha ezen sikerül túllendülni, és tényleg nem vagy hajlandó panaszkodni, akkor megszületik a természetes, normális vágy arra, hogy megoszd magadat. Nyitottá és érdeklődővé tesz.

Ja igen, elfelejtettem hozzátenni, hogy ha nem panaszkodsz, akkor nem leszel kompatibilis többet a panaszkodókkal... Szóval új világ és új élet tárul ki előtted.