Legyél jó gyerek! Vagy mégse...

Csak óvatosan azzal a jógyerekezéssel, jó?
Különösen mostanában a Mikulás, a Jézuska, Angyalka és egyéb szigorúságok időszakában...

Hogy miért mondom?
Mert egyre többször találkozom azokkal a felnőttekkel, akik a folyton megfelelni vágyás (amúgy lehetetlen) misszióját próbálják teljesíteni.

Tudod, honnan indul?
Például innen: Legyél jó gyerek!
Ó, igen. De az a jóság igazából sok különböző dolgot takarhat.
Legyél kezelhető?
Legyél csendben?
Tedd azt, amit én akarok/mondok?
Vagy hagyjál már békén?

És ha a szülő elég hatékony a jógyerekezéssel, akár még fenyítésképpen is használja. Vagyis "ha nem vagy jó gyerek, nem kapod meg ezt vagy azt".
Miután a szülő a jólét forrása is egyben,  és a gyerek nem feltétlenül válogatja szét, hogy a jóság, a szeretet és a megtiltott javak nem kapcsolódnak össze. A szülő vélt érdeke kapcsolja őket egybe. Azt se mindig válogatja ki, hogy nemcsak a szülő a jólét forrása...

Ezért könnyű arra a -hibás- következtetésre jutni, hogy ha nem vagyok jó gyerek, nem kapom meg...
Illetve arra is, ami szintén hibás, hogy ha valamit nem kaptam meg, az azért van, mert nem vagyok elég jó. 
Ha nem vagyok elég jó, akkor pedig a jólét megvonja magát tőlem, ezért, jobb lesz, ha törekszem elérni végre azt a jóságot. Vagyis megtanultam a feltételekhez kötött szeretetet, jólétet.


És lehet, hogy elmúltam már 20 vagy 30 vagy 50 éves is... és ha valamit nem kapok meg az élettől, (munkahelyet, párkapcsolatot, gazdagságot, stb) rögtön tudhatom, hogy nem voltam elég jó.  Hiába érzem, hogy ezzel valami nagyon nem stimmel.
Lehet, hogy a szülőm már réges-rég nem él, még mindig neki akarok megfelelni...
Hajtok, hogy kiérdemeljem végre azt a szeretetet, jólétet, jógyerekséget.

Szóval, ha engem kérdezel, akkor azt tudom javasolni, hogy lázadj fel végre! Hagyd már el azt a jógyerekezést! Én a szívem szerint a Mikulással meg a társaival együtt küldeném el.

Tanítsd inkább feltétel nélküli szeretetre azt a gyereket.
Vagy? Olyan nincs neked?
Dehogyis nem. Csak tárd ki végre a szívedet! Nem, az agyadban nincs. Ott hiába is kutatod. Inkább a szívedben keresd.  Rá fogsz ismerni. Mert jó. JÓ ÉRZÉS.
Vagy ha úgy tűnik, nem megy semmiképpen egyedül, akkor tanulhatnál te a gyerektől. Ugyanis minél kisebb egy gyerek, annál több van belőle neki.
Annál kevesebb trenírozást, jógyerekezést kapott.
Mert már eleve jó.
Mindig is az volt.
Ahogy te is. Nem kell megfelelned. Anélkül is jó vagy. Eredendően.

És ha nem hiszed? Járj utána!

Hogyan csinálunk boldogtalan felnőtteket a gyerekekből?

Például úgy, hogy jól megtanítjuk nekik a kötelességeket...

7 éves gyermek, még nem iskolás, terápiára érkezett hozzám, és a legnagyobb vágya, hogy örömöt találjon az életben. Igen, 7 évesen.   

Csodálkozol? 

Én nem.
Mostanában nem szokatlan.

Ugyanis azok a felnőttek, akik szintén az örömöt zárták ki az életükből, hogy mindenféle elvárásnak megfeleljenek - pont erre tanítják a gyermeküket, a példával. Márpedig a példánál nincs erősebb tanítás, én úgy találom.

Mert egy "rendes szülő" szófogadó, kötelességtudó gyermeket faragni a gyermekéből... Ugye? Pont úgy, ahogyan ő is tanulta, vagy szerette volna.

Háá....t ugye, ez pedig nem megy másként, csak úgy, ha ráaggatja a gyerekre a kötelezően elvégzendő/megtanulandó teendők listáját.
És ha az kész, akkor jöhet a szórakozás, akkor jöhet bármi, ami örömöt okoz.

Csak egy dolgot nem vesz számításba ilyenkor az ember. Hogy az a kötelező feladatok sora olyan hosszúvá tud válni, hogy talán sosincs vége. A napnak pedig igen. Vagyis mi marad ki a napból? Az öröm. 

Ez a baj.

És egyszer csak azt vesszük észre, hogy gyermek figyelmetlen, depressziós, kedvetlen, örömtelen, agresszív. Vérmérséklettől függően sokféle tünetet produkál. 

Akkor most hadd sikítsak, mint egy vészjelző: anyuka, apuka, nem teszel jót a gyerekednek, ha három nyelven lesz depressziós vagy agresszív! Hadd találjon örömöt az életben!
De hogy a legnagyobbat tudd segíteni a gyereknek: találj te magad is örömöt az életedben! A kötelességeknek ugyanis sosincs vége. Neked kellene időt találni az örömökre. Mert helyetted senki sem fog. 

Ha gondolod, elküldöm hozzád is ezt a borzas örömtündért szabadítson fel egy kicsit. 

Miért mondanak igazat a tinédzserek?

A kutatás, amiről itt korábban szó volt, arról is beszámol, hogy miért mondanak igazat a tinédzserek.

Alapvetően 3 indok miatt:
1. Mert tudják, hogy most nem lehet hazudni, úgyis kiderül.
2. Mert éreznek valamiféle kötelezőséget: "mégiscsak a szüleim, tudniuk kell róla"

De amit a legfontosabbnak tartottak a tinédzserek, az az, hogy
3. Mert remélhetőleg a szülők belemennek abba a bizonyos dologba, vagy pedig meg lehet vitatni.

A tinik szerint a vitatkozás jó. (Még ha a szülők bele is vannak fáradva ebbe...)
Így is úgy is, a tinik azt fogják csinálni, amit akarnak, de legalább nem kell úgy tenni, mintha a szüleik akarata szerint cselekednének.
Ahol a legtöbb a vita, ott a legtöbb az igazmondás is.
És ahol a legtöbb a vita, ott a szabályokat vitatják, nem a szülői jogot a szabályalkotásra.
A tinédzserek szerint a vita éppen a tisztelet jele, nem a tiszteletlenségé.

Vita. Vitáról beszélünk, nem veszekedésről. :-)
A vitatkozás jó.


Egy új nézőpont.
Tényleg.
Vannak olyan szabályok, amelyek csak úgy maradtak, de az élet megy tovább.
Naná, hogy meg kellene valakinek kérdőjelezni.
Ha szülőként nem hiszed, akkor gondolj csak vissza pár évvel-évtizeddel korábbra. Amikor te voltál ebben a helyzetben. Vagy lehettél volna?

Miért hazudnak a tinédzserek? 2.

Mert mi tanítjuk meg nekik, hogy így tegyenek.

Hogyan?!
Hiszen nincs a Földön olyan szülő, aki hazudozót szeretne nevelni a gyerekéből.
Ez így is van. Egészséges lelkű szülő nem akar hazudozót a gyerekéből. Nem is a szándékkal van a hiba.
Talán még a szavak szintjén is a helyén lehetnek a dolgok. Viszont amit teszünk, az gyakran nincsen harmóniában a szavainkkal. És a gyerekeink, mint a szivacs magukba szívják a szülői példát, akár tetszik nekünk, akár nem.

Mondok egy-két példát:
- Megígérjük, hogy visszafelé megnézzük azt a piros-ezüst kisautót ott a sarki játékboltban- csak azért, hogy az üvöltés abbamaradjon. És visszafelé "véletlenül" elfelejtjük.
-Újabb és újabb kifogásokat keresünk, hogy miért nem akarunk megengedni valamit.
-Ösztönözzük a gyereket, hogy viselkedjen jól vagy viselkedjen egy bizonyos módon, "mutasson fel egy szerepet" különleges alkalmakkor és fontos emberek előtt.
Mi magunk is másképp viselkedünk- szerepeket játszunk- fontos emberek előtt.

Vagy mondjak felnőtt-felnőtt példát?
-Elmondja neked valaki, hogy mennyire örül neked, és mennyire szeretne veled együtt dolgozni.
Amikor eljön a lehetőség, "elfelejt" neked szólni. Mert...
-Ismerős mesterrel dolgoztatsz. Ő nem mondja meg neked, hogy nem vállalja a munkát, nehogy megsértsen. Te nem mondod meg neki, hogy sz@r a munka, amit végez, hanem magadban puffogsz. Belül már mindketten rég megsértődtetek, kívülről mosolyogtok. Otthon elmeséled mindezt.
Szerinted a gyereked magába szívta a mintát?

***

96 %. Rengeteg, igaz? Ezt a felmérést a tinédzserekkel végezték el.
És a felnőttek?
Ha már a felére le tudnánk vinni ezt a számot, sokkal igazibb életünk lehetne.
Fele annyian hazudnának? Vagy fele annyi dologban?

Egyet értünk, hogy igazat mondani jó és kívánatos?

Akkor?

Hol kezdjük?

(A következő bejegyzésben egy pillantást vetünk rá, hogy miért mondanak igazat a tinédzserek...)

Miért hazudnak a tinédzserek? 1.

Egy felmérés szerint- amit Po Bronson és Ashley Merryman: Nurture Shock c. könyvében tettek közzé-, a tinédzserek 96%-a hazudik a szüleinek.

Hú.

Sok?

Sokk?

Mondhatod, hogy persze persze... Amerika.

A személyes tapasztalatom szerint itthon sem jobb a helyzet.

A kutatók azt várták volna, hogy a hazugságok fő oka ez lesz majd: "inkább kimaradnék a balhéból"

Ehhez képest- nagy meglepetésre-, a következő a hazugságok legfőbb oka: "szeretném megóvni a szüleimmel való kapcsolatot, vagyis nem akarom, hogy csalódjanak bennem."

Tehát ez azt jelenti, hogy meg kell felelni a valós vagy a képzelt elvárásoknak.

Hát, ugye... ez is megérdemel egy újabb bejegyzést...

És tudod miért hazudnak a felnőttek?
Ugyanezért.

(Ez az utóbbi nem volt tárgya a kutatásnak... ezt én teszem hozzá.)

Túl sok a hazugság...

Hiperaktív gyerekek belső utazásával kapcsolatban volna néhány gondolatom:

A pörgős gyerekek a tapasztalatom szerint nem engedik meg maguknak, hogy pihenjenek. Egy percre sem... Ez elfárasztja őket. És kimeríti a környezetüket. Fáradtan, kimerülten mindannyiunknak csökken a toleranciaszintje- szülőnek, gyereknek, tanárnak egyaránt. A humorérzék meg egyenesen menekül az ilyen helyzetekből.

Vajon miért is nem pihenhetnek? A napokban több hasonló példával is találkoztam, talán ráismersz...

Valószínű, észrevetted te is, hogy a mai gyerekek sokkal többet értenek meg a világból, mint 20-30 évvel korábbi társaik. Sokkal hamarabb és jobban átlátják a világ működését, és hihetetlenül türelmetlenné válnak, amikor nem értik meg őket. Járkálnak, mint az oroszlán a ketrecben, igaz? Folyton figyelni kell.

7 éves gyerek bölcsessége:
- Ne hagyd magad átvágni!- mondja ő.
- Át-vááágni? Hát, az meg mit jelent?-kérdezem én.
- Tudod, amikor hazudnak nekem, átvágnak, átvernek.
- Honnan tudod, hogy átvernek téged?
- Látom az arcukon, hogy hazudnak nekem.
- És ettől leszel ideges, nyugtalan?
- Igen.

Szerinted normális dolog az, amikor egy ember (felnőtt vagy gyerek) nem tudja eldönteni, hogy mire/kire számíthat, miben/kiben bízhat, akkor folyton figyelnie kell. Soha meg nem pihenhet, mert senki sem megbízható? Senkire nem hallgat, öntörvényű...
Szerintem ez egyenes következmény.
007-es ügynök szindróma :-)
"Csak magamra számíthatok." Valahol elveszett útközben a bizalom.

Ártatlan kis hazugságoknak látszanak csak: "Majd apa játszik veled. Visszafelé veszünk cukorkát. Nincs rá pénzem. A rossz gyereket senki sem szereti. Csak a buta gyerekek csinálnak ilyet. Majd megmondom a Mikulás bácsinak."

A bizalom visszaszerzése nem mindig egyszerű. Hiperőszinteséget kíván.
Mindenről. Életről, halálról, és mindenről, ami közötte van.
Látom, tudom, tapasztalom, mennyire vágynak gyerekek és szülők is arra, hogy megpihenhessenek. Jó alkalom a belső utazás erre.

És szerinted? Hogy lehet visszaszerezni a bizalmat?
Felnőttként sem könnyebb, igaz?
Van véleményed? Vagy tapasztalatod?
Látom, hogy olvassátok páran a soraimat, szeretettel üdvözöllek benneteket. Örömmel veszem, ha megosztjátok velem a véleményeket is.