Nem minden segítség, ami annak látszik

Fura helyzetbe kerültem.
Nagyon intenzív energiabefektetéssel járó időszakban vagyok. És valaki, aki közel áll hozzám, felajánlotta a segítségét. Ez remek, de ettől még nem fura. Sőt, ez jól esik.

Amitől fura, hogy ő azt akar segíteni nekem, amire szerinte szükségem van. Eleinte ez még egyáltalán nem esett le, és attól vált furává számomra az ügy, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy haragszom arra az emberre, aki segíteni akar nekem... Na jó, itt valami nagyon nem stimmel...
Hello, itt az ideje kibogozni, mondtam magamnak:

- Haragszom valakire, aki segíteni akar nekem? Ez meg milyen dolog már?
De hiszen megkérdezte, hogy mit segítsen...
Igen, és én meg is mondtam neki.
Erre  ő azt mondta, hogy jó, jó, és elterelte a dolgot, mert ahhoz nem volt kedve... vagy nem esett útba stb. És persze nem csinálta meg. Mondhatnám durván, hogy lesz@rta, hogy én mit szeretnék.
Viszont csinált valamit, amiről nem kérdezett meg, nem kértem, de ő segítségnek szánta.
Ideadta.
Én megdöbbentem.
Aztán visszautasítottam: köszönöm, nem kérem.
Ettől persze még nem volt vége a dolognak, mert én visszautasítottam, és az nem jó válasz, hiszen ő segíteni akart nekem....  Egy órán keresztül hallgattam, hogy mitől jó, amit ő csinált.
Tényleg jó. De nem kértem. Nem nekem.

Bandukoltam hazafelé, és azon törtem a fejem, hogy valójában mi is történt itt. A harag volt a legfőbb jelzés, hogy el van ásva itt valami félreértés.
Hiszen csak segíteni akart nekem. Segíteni akart. Segíteni akart.

Igen, ez a gubanc. Ez az, amit elhittem. Ez a fő tévedés.
Nem akart ő segíteni, hanem azt akarta "eladni" nekem, amit ő akart csinálni.
A segítés egy álca, egy szerep volt ebben az esetben. (Tévedés ne essék, nem rosszindulatú, nem is tudatos)

Aki valójában segíteni akar, az megkérdezi, hogy
1. mire van a másiknak szüksége
2. meghallgatja/meghallja a másikat
3. és abban segít, hogy a másik hozzájusson, hozzáférjen ahhoz a szükséges tárgyhoz, dologhoz, időhöz, tevékenységhez stb.

Amikor rájöttem, hogy a segítség 'álca' volt, én pedig csak jól elhittem, el is párolgott a haragom.
Kitisztáztam magammal, hogy mi a segítség - nekem.
És hogy mennyire fontos, hogy meg tudjam, mondani, mire lenne szükségem... de ez egy másik bejegyzés témája lehet...


***

Kíváncsi lennék, hogy mi a segítség -neked?
Ha van kedved megosztani, tedd meg!

Mi a baj a sértődéssel?

Csak annyi, hogy mindenre ráfröcsög.

Ha én vagyok megsértődve - most mindegy, hogy jogosan vagy sem -, akkor fröcsögök. Magamra és a másikra... Egy egész csoportra... Egy vallásra... Egy országra...
Minden baj.
Sértődöttnek lenni nem jó.
Valamit tennem kell.

Ha nem akarok fröcsögni, akkor
1) kiirthatom azokat, akikre meg vagyok sértődve...
2) megszakítok minden kapcsolatot azzal vagy azokkal, akikre meg vagyok sértődve...
3) megtalálhatom magamban a sértődés feloldását.


Ha az 1) változatot választom, és még hatalmam is van hozzá, talán még sikeres is leszek. Háborúzom. Elpusztítok. Kiirtok. Családtagot, barátot, embert, fajt, népet, országot. És magamat. Erről az utóbbiról a háborúsdiban keveset gondolkodom, de valamilyen szinten én magam is áldozata leszek az írtásnak. Sokba kerül. Borzasztó ugyanis lekaszabolni a másikat. A lélek megsínyli. Még akkor is, ha többi vérző seb begyógyul és a levágott végtag visszavarraható.

Ha a 2) verziónál maradok, akkor nagyon hamar egyedül maradok. Megszakítok minden kapcsolatot. Kitagadok. "Nem vagy az ismerősöm többé, nem viselem el, amit mondasz, teszel! Ne állj velem szóba! Elfogadhatatlan, amiben hiszel, elfogadhatatlan a kultúrád, elszigetellek, gettósítalak. "
'Szuper ötlet' ... de működik?
Az a megfigyelésem, hogy ezzel még egy lapáttal ráteszek a saját  sértődésemre. Ugyanis az esetek többségében a Föld nem akkora nagy, hogy meg tudnék szabadulni a sértődésem alanyától.
Látom. Ott van. A szomszédom. A barátom... volt. A nép, a faj, a vallás, nem szűnik meg, az ország sem költözik el, szóval hiába szigetelném el magamat, hiába a vaskos kerítés, amit is felhúzok, csak a saját kilátásomat szűkítem. Ott van az a fránya a társaságomban, az életemben, és én fröcsögök tovább. Másokra. De magamra is jut bőven belőle.

Tehát, ha nem elégít ki az első két lehetőség, mégis csak találni kellene egy jobbat:

3) valahogyan saját magamban kellene feloldást találni arra a sértődésre.
Emlékszel?  Most mindegy, hogy jogos vagy sem. Nekem fáj.
Borzasztó bevallani, elismerem.
A másik sértett meg, és nekem fáj.
Oldja meg ő...
De a fenébe is, nekem fáj!
Nincs hová menekülni előle. Kiirthatom a másikat, elszigetelhetem magamat, a sértődés ott van, és fáj. FÁJ!
Kitépném, de nem lehet. Eltakarnám, de nem tudom... amíg...
fel nem adom a küzdelmet, és nem hagyom, hogy kifollyon belőlem.
Amíg nem hagyom, hogy elhagyjon. 
Sűrű fekete folyó, mint egy gennyes sebből kígyók távoznak, fúj, büdös... aztán szürke patakká válik és egyre tisztul. És gyógyul. És ebben az áradásban valahogy békére lelek.

Legelőször magammal. Értelmetlenné válik többé a fröcsögés.
Békére lelek magammal, és békét találok a másikkal is. Jogos vagy jogtalan a béke? Vicces már a felvetés is. Hát nem mindegy?
Igazából, a lelkem mélyén erre vágyom. Békére, egymás mellett élésre. Sőt, ha mód van rá, egymás segítésére. Új világ kezdődik. Velem és bennem. Ez jó nekem.

Feloldom a sértődéseimet. Mert ez jó nekem.
Nem akarom fönntartani többet se a jogosat, se a jogtalant.
A családommal kapcsolatosat. Az apámmal, anyámmal, gonosz rokonsággal kapcsolatosat. És a szomszéddal valót se. Se a cigányosat. A zsidósat. A feketét. A fehéret. A magyarsággal kapcsolatosat. Az ősmagyar sértődéseimtől egészen Trianonig, és még tovább, egészen Európáig, IMF-ig, sőt köbüki újmagyarságáig.
Hadd menjen mind.
Egyet sem akarok tovább tárolni, mert nekem fáj. 
Elengedem. Nem érdekel tovább  jogosság vagy nem jogosság.
Szabad vagyok a sértődéstől. Így kezdődik az én új világom.

És a tiéd?


---

további írásaim itt:  http://makayaniko.blogspot.hu/

Miért bocsássak meg?

Miért is?

Ezt kérdezte tőlem valaki. "Miért bocsássak meg, amikor nem akarok annak a személynek semmi jót, aki rosszat tett velem? Miért bocsássak meg, amikor nem akarok vele szóba állni, nem is akarok vele találkozni. Mi értelme van a megbocsátásnak?"

Azért bocsáss meg, hogy szabaddá válj a saját gondolataid, hiteid, félelmeid béklyójától. Nincsen köze a másik személyhez, a másik tetteihez.

Azért bocsáss meg, hogy kinyílhasson az élet  a számodra, hogy ne rekedj meg a múltban.

A megbocsátás nem egy szívesség, amit a másiknak teszel. Te magad válsz szabaddá.

Azért bocsáss meg, mert a lelked mélyén valószínűleg te is vágynál arra, hogy rendezd a haragos helyzeteket. Ha nem vágysz rá, akkor érdemes mélyebbre ásni magadban, mert lehet, hogy a sértettség beszél belőled.

Van úgy, hogy valaki hamis erőt vagy felmentést nyer azáltal, hogy egy helyzet, egy személy iránt táplálja a sértettséget, a haragot. Ezzel gyakorlatilag el tudja tolni magától a döntést, a megbocsátást, áthárítja a felelősséget a különböző helyzetekben. Ez roppant "kényelmes" lehet. Csapdahelyzet. 

A külső szemlélő akár még láthatja is, hogy az illető csapdában van, és fel is kínálhatja neki a lehetőséget, hogy szabaduljon belőle. De az illetőnek magának kell rendelkeznie a szándékkal, hogy véget akar vetni neki. 

Az elengedés avagy a lélek tusolása

Az elengedés a lélek tusolása. (A"belső utazás" pedig egy jó szappan.)

Az elengedéssel nem szívességet teszek a másiknak, hanem én magam mosom le a lelkemre került piszkot. Ennyi.

Ha elengedtem, nem akarok tovább tocsogni benne. Elengedtem.

Nem húzom vissza.

Ha elengedtem, az nekem jó.

Ahogy a zuhanyozással lement piszkot sem tartogatom és nem elemezgetem. És nem kezdek el síránkozni, hogy mennyi mocskot kellett ma lemosni magamról. Nem csatlakozom fórumokhoz, nem tartok róla konferenciát. És azt sem akarom, hogy a sorstársaimmal egyesületbe tömörüljünk miatta. Nem akarok sebzett lelkűek társaságát. Nem akarok se a sárosoknak, se a tisztáknak a gyülekezetébe belépni. És plecsnit sem érdemlek azért, mert megfürdettem a lelkemet. 

Van amikor amúgy gyakrabban van szükségem a tusolásra, van amikor nem. Ahogy az élet hozza.

De a magam részéről már nem keresem a lelkemet sárossá tevő helyeket... 

És szívesen zuhanyozom, ha csak poros lettem, akkor is.

De legyen az bármilyen sár vagy dagonya, ami rám fröcskölődött,  tudom, hogy az nem én vagyok. Nem vagyok egyenlő a haraggal, fájdalommal, félelemmel. Nem gyártok belőle többet identitást. Sem a magaméból, sem a máséból.

Nem vagyok hajlandó többet azonosulni a sárral.

De azért örülnék neki, hogy ha a lélek fürdetése ugyanolyan természetes lenne, mint a fogmosás...

Mennyi ragyogó lélek! -mondanánk. 

És öröm lenne együtt lenni, mert látnánk az egymás ragyogását. Nem gyűlne, nem száradna ránk a sár  évekig. Ragyogó világ lenne.

•••

Ébresztő!

A harag nagy úr

A haragnál nem is tudok nagyobb urat. Mindent akar. Kitölti a jelent. Átszínezi a múltat. A jövőről pedig kategorikus döntést hoz. Így birtokol teljesen.

Nem éri be kevesebbel.

Sokat kíván?

Pedig lehet, hogy egyszerűen indult...  lehetett ártalmatlan sértődés az alapja.

Lehet, hogy gonoszsággal párosult, akkor "jó okod van rá", hogy haragudj.

Minél több energiát fektetsz belé, annál többet kíván.

Identitást ad. Ego-t növeszt. Törvényeket ír. Bosszút forral.

Jusson eszedbe, ha nem állsz szóba a családtagoddal, a munkatársaddal, vagy a halálos ellenségeddel.

Jusson eszedbe akkor is, ha meghalt már akire haragudtál. Mert a haragnak nem számít, hogy élő vagy holt: ő téged ural. De biztos, ami biztos, keres majd új haragudni-valót az élők között is.

A harag felfújja magát, és téged is.
A haragnak igen jó barátja a bosszú.
De a bosszú?  Harag nélkül mit sem ér.

A harag bezár. Megkeményíti a szívet. Elfojtja a szabad áramlást.
Megkeményíti a hangot. Összeszorítja a szájat.

A harag a legjobban attól fél, hogy nem lesz igaza.
Meg attól is, hogy fel kell adnia a hitét erőről, irányításról.
A harag az, ami nem akarja, hogy tisztázzuk a félreértést.
Nem akarja, hogy megértésre jussunk. Nem akarja, hogy kiderüljön... bármi is az.
A harag nem segít. A harag ki- és betart.

Mert ha  kiderülhetne a valóság, az derülne ki, hogy a harag önmagában semmi. S E M M I.
Kell hozzá az, akitől az erejét nyeri.
És képzeld, nem a haragosodtól  gyűjti az energiát.
Nélküled élettelen. Te vagy az, aki élteted.

Ha ez kiderülne -mert egyszer úgy igazán megélnéd-, akkor talán nem akarnád  többet az életerődet a haragnak adni. És megbocsátanál azoknak is, akik még nem értik.

És akkor a haragnak nem lenne többet fogása rajtad.
Először elhagyná a jelenedet.
Kieresztené a markából a múltadat.
És szabaddá válna a jövőd.
Leomlana az identitás, az ego, felragyogna a valódi lényeged.
És nem akarnád, hogy lemenjen nap a te haragoddal.

•••

Napos kert

Belső utazás és aggódás

Igen a videózás. Bizony van a videózásnak komoly eredménye is, mégpedig itt láthatod alább.

Aki nem ismerné őt, fogadja szeretettel Makay György belső utazás terapeuta kis filmjét.

Terveink szerint van még téma bőven, amit szeretnénk feldolgozni.

Minden esetre az első darab itt látható, az aggódásról.

Azt hiszem, hogy manapság, amikor a gazdasági válság már mindennapos szitokszóként épült az életünkbe, nagyon is aktuális ez a téma: az aggódás.

Miután a filmkészítés erősen a komfortzónából való kilépés mindkettőnknek, nagyon örülnék neki, ha véleményekkel bombáznátok minket a filmmel kapcsolatban - miután megnéztétek, hogy például átment-e a mondanivaló, milyen a tartalom, lehet-e hallani a zenét a végén... nem túl rövid, nem túl hosszú, stb.

És ha érdekel bárkit, akkor majd elmesélem, hogy hogy kell berendezni egy stúdiót, és nem használni fel belőle semmit...

Nem várt gyerek

A hazugságos dolgot folytatva... most erős inspirációt kaptam arra, mivel is folytassuk a témát: ugyanis mostanában a klienseim sorozatban tárták fel (bizosan összebeszéltek!), hogy

1. nem várt gyerekek voltak
2. de ha igen, akkor pedig fiúnak várták őket, és ők merészeltek lánnyá lenni
ez azóta sem változott. Viszont az azóta eltelt 20-30-50-x év sok szenvedése bizony ide vezethető vissza.

Többek között a folytonos megfelelési kényszer, a tökéletességi mánia-és állandó elégedetlenség, és az anyasággal kapcsolatos problémáknak is lehet ez az oka. Saját magadat nehezen fogadod el, önbecsülési problémáid vannak? Vagy azt sem tudod, hogy milyen elfogadni magad, mert sosem próbáltad? Folyton harcban vagy magaddal?
Nagy-nagy tévedésben vagy.


És az igazság? Úgy vagy jó, ahogy vagy. Ha abbahagyod a harcot magaddal, fel is fedezheted. Az egyedi és különleges tulajdonságoknak az összességével együtt, amit te választottál, így vagy tökéletes. Nincs még egy olyan mint te. Ez adja az értékedet. 7 milliárd közül egyedi és megismételhetetlen vagy.

A gyermek, furcsa módon már a fogantatás pillanatától kezdve pontosan tisztában van vele, hogy mi történik a szüleivel. Sokan azt hiszik, hogy csak az anyával szoros a viszonya, pedig az apának is minden gondolatát ismeri. Fogja minden rezdülésüket, tudja minden örömüket és bánatukat. Azt is tudja, ha nem várják, ha nem örülnek neki. Azt is tudja, ha fiúnak várják.


Valami súlyos kulturális örökségként cipeljük még mindig magunkkal azt, hogy a fiú értékesebb. És ezt az értékesség dolgot még meg is díszitjük ilyen-olyan mintákkal: az erővel, bátorsággal, érzelmek kifejezésével kapcsolatban. Ismét tévedés.
Sok problémánk -ez is- könnyen orvosolható, ha a természet részévé gondoljuk magunkat. (A betondzsungelből nem mindig látszik, de tényleg a természet része vagyunk.) A természetben pedig nincs preferencia. Férfi-nő, fiú-lány. Mindegy. Egyszerűen: ha van egyik, akkor van másik is. Vannak olyan fajok, ahol annyira mindegy, hogy szükség szerint átalakulhat egyik a másikká. És a kan kutya pedig ugyanúgy sír, ahogy a szuka, nem azon gondolkozik, hogy egy erős férfi márpedig nem sír...

***

Ha veled esett meg ez a dolog- mármint nem vártak, vagy másneműnek vártak-, akkor használd ezt arra, hogy megértsd az életed. Ez a te problémád, neked fáj most -ne vetítsd a szülőkre. Az ő részüket oldják meg ők... Használd arra, hogy megértsd, az életedben mi működik és mi nem. Mit adott neked ez a hátrányos indulás? Miben erősített? Miben gyengített? Milyen egyediséget adott neked?
És ha sikerült megérteni, akkor pedig itt az alkalom, hogy meg is bocsásd, amit ellened vétettek. A sorrend nem felcserélhető, a tanulság szükséges...

Ha pedig veled, mint szülővel esett meg, akkor nem késő azt mondani 1-2-5-20-30-50-x év után sem a gyerekednek, persze csak ha igaz-, hogy "örülök neki, hogy te vagy a gyerekem. Tényleg nem vártalak, tényleg másnak vártalak. Nem tudtam, hogy ez fáj neked. Bocsáss meg. Szeretlek."

És mindenki élhet boldogan, amíg meg nem hal.