Hát az úgy volt...
hogy a reggeli ásítozással kísérve, még azonmód pizsamában azon merengtem, hogy végül mégiscsak megírom azt a könyvajánlót, amire már hetek óta készülök. Egy meséről.
Ahogyan nyitva volt a teraszajtó és behallatszott a nagy vidám csiripelés, oda is sétáltam az ajtóhoz, hátha van szerencsém meglátni a vidámság forrását. Ott meresztgettem a szememet, és egyszer csak... szabadeséssel lezuhant egy madár.
Puff.
Megijedt.
Én is. Szerencsére haláleset nem történt.
Aztán lassan-lassan összeszedte a tollait, és halálra rémüléséből feltápászkodott.
Mögöttem csak nagy kacagás.
És innentől kezdve nem tudtam én már kidumálni magamat a családom előtt, hogy ... "napok óta esik, és csúszósak az ágak, vagy elszédült a tollászkodásban, hiszen mégiscsak reggel van. Vagy esetleg még nem reggelizett és a vércukor-szintje alacsonyabb a szokásosnál."
És innentől kezdve nem tudtam én már kidumálni magamat a családom előtt, hogy ... "napok óta esik, és csúszósak az ágak, vagy elszédült a tollászkodásban, hiszen mégiscsak reggel van. Vagy esetleg még nem reggelizett és a vércukor-szintje alacsonyabb a szokásosnál."
Hiába minden erőlködés. A zöld pizsamás rém, rémesen ijesztő. Még a madár is ledől a fáról...
Mesébe illő történet.
De ez nem fog vissza attól, hogy a könyvajánlót megírjam. Itt olvashatod.
3 megjegyzés:
Nagyon izgalmasan hangzik :) teljesen felcsigáztál, imádom a meséket, vagy a meseszerű könyveket. Az utolsó ork. úgy látom trilógia, ebből az első kettőt sikerült megszereznem, Az utolsó tündét még keresem, köszi a könyvajánlót :)
Nagyon -nagyon tetszett,ahogy leírtad,szinte átéltem és jót mosolyogtam.:)
szemléletesen írsz és szórakoztatóan! Köszi
Megjegyzés küldése