Környezeti nyomás és erős öncenzúra. Elrettentés magyar módra. Hallgattam egy beszélgetést Vajda Éva oknyomozó újságíróval, és annyira pontosan megfogalmazta azt a nyomást, ami visszatart minket a cselekvéstől - és kifejezetten magyar sajátosság-, mint aki évek óta terápiával foglalkozik. Vagy nem is a terápiás múlt számít, hanem elegendő csak nyitott szemmel élni?
Ha kiveszed belőle az újságírás szereplőit, a szereplőktől mentes váz nagyon könnyen ráilleszthető sokunk életére vagy életének egy darabjára. Nem zaklatni kívánlak ezzel, hanem ráébreszteni a magyar tudatosság egy speciális szürke-zónájára, és arra is, hogy láss túl rajta, ne aludj bele a szürkeségbe.
Az elrettentés pszichés formája: úgyse fogják lehozni (a cikket), ezért neki sem kezdek. Öncenzúra.
Ha mégis nekikezdek, és a főszerkesztő lehozná, akkor majd a kiadó nem hozza le. Mert mit fognak szólni a hirdetők, a politikusok, a haverok.
Erre az ember inkább neki sem kezd.
Ha nekikezd, akkor nem az a fogadtatás, amit szeretnénk, és akkor mindenki megsértődik.
Pszichés nyomás. Ráadásul ha van még az embernek egy-két korábbi rossz tapasztalata (büntetése ugye) beperelték, lehallgatták, követték, akkor még nagyobb a nyomás. A nyomás a szürke zónában mozog és mentális.
A külföldiek ezzel nem tudnak mit kezdeni: lehetne, de nincs, mert urambátyám módon össze van fonódva mindenki mindenkivel, és akkor inkább nem is csináljuk. Erre nekik nincs ötletük.
Az egész nagyon visszahúzó, eltompító és kiábrándító.
Nekünk kell kiszabadulni belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése