2010. máj. 23.

Dafke 1.

Dafke vagyis 'csakazértse'. Sokat foglalkoztatott a kérdés, hogy a 'csakazértse' vajon meddig tudja elvinni az embert. Hány napig tart a dafke ereje? Vagy hetekben, években számolható?
Mostanában hajlok rá, hogy inkább életekben számoljam. Sajnos. Hadd mondjam el, miért:

Sokat foglalkoztat a kérdés akkor, amikor a tágabb családom tagjai nem álltak-állnak szóba egymással. Kitagadás.
"Nem vagy elég jó. Nem vagy olyan, amilyennek látni szeretnélek. Nem úgy éled az életedet, ahogy ÉN elképzelem." Ez a bűne a másiknak. És ez a bűn akkora, hogy, én mint családfő, kitagadlak. Be kell látnom, hogy nem tudlak megváltoztatni. Ettől állatira dühös vagyok, mert kiderül, hogy nincs akkora hatalmam. Nincs akkora hatalmam, érted? Én a családfő.
Hogy ki ne derülhessem a gyengeségem, és a hatalmam látszatát fenntarthassam, ezért fel is út le is út, mehetsz. Legalább a többi alattvalóm számára példát mutatok. Mert mindennél fontosabb a büszkeség. Ha már a hatalmam lukas, a büszkeséggel pótolom.

Azt hiszed vége van ennek a modern mesének, amikor meghal az egyik fél?
Tévedés. A fájdalom tovább él.

Most már a második generáció alkalmazza a mintát, hogy aki családfőnek tartja magát, erőből-izomból tagadja meg a másikat. Ugyanazt és még újabbakat is. Nem változtatott ezen sem betegség, sem haláleset.

Két lépés távolságból szemlélem az eseményeket. Fájdalmas így is. Tudom, hogy nekik is az. Sajnálom. Látom a büszkeséget és a sértődöttséget.
Mindkettő ugyanazt mondja el nekem: szóba állnék én vele, ha a másik nem lenne ilyen, meg olyan... Egyik oldalon a büszkeség a gát, a másikon a sértődöttség.
Telnek az évek. Semmi nem változik. A fájdalom nem halványul. A büszkeség is marad. Ahogy a sértettség is.

Fájdalmas-e vagy sem, sajnálom-e vagy sem, a tény tény marad, nem beszélnek egymással. Se betegség, se haláleset nem volt eddig indok rá, hogy feloldozást adjanak egymásnak.
Dafke. 'Csakazétse'.
***
Vajon meddig van értelme ragaszkodni a büszkeséghez, áldozatsághoz, szerephez?

Nincsenek megjegyzések: