Az elengedés a lélek tusolása. (A"belső utazás" pedig egy jó szappan.)
Az elengedéssel nem szívességet teszek a másiknak, hanem én magam mosom le a lelkemre került piszkot. Ennyi.
Ha elengedtem, nem akarok tovább tocsogni benne. Elengedtem.
Nem húzom vissza.
Ha elengedtem, az nekem jó.
Ahogy a zuhanyozással lement piszkot sem tartogatom és nem elemezgetem. És nem kezdek el síránkozni, hogy mennyi mocskot kellett ma lemosni magamról. Nem csatlakozom fórumokhoz, nem tartok róla konferenciát. És azt sem akarom, hogy a sorstársaimmal egyesületbe tömörüljünk miatta. Nem akarok sebzett lelkűek társaságát. Nem akarok se a sárosoknak, se a tisztáknak a gyülekezetébe belépni. És plecsnit sem érdemlek azért, mert megfürdettem a lelkemet.
Van amikor amúgy gyakrabban van szükségem a tusolásra, van amikor nem. Ahogy az élet hozza.
De a magam részéről már nem keresem a lelkemet sárossá tevő helyeket...
És szívesen zuhanyozom, ha csak poros lettem, akkor is.
De legyen az bármilyen sár vagy dagonya, ami rám fröcskölődött, tudom, hogy az nem én vagyok. Nem vagyok egyenlő a haraggal, fájdalommal, félelemmel. Nem gyártok belőle többet identitást. Sem a magaméból, sem a máséból.
Nem vagyok hajlandó többet azonosulni a sárral.
De azért örülnék neki, hogy ha a lélek fürdetése ugyanolyan természetes lenne, mint a fogmosás...
Mennyi ragyogó lélek! -mondanánk.
És öröm lenne együtt lenni, mert látnánk az egymás ragyogását. Nem gyűlne, nem száradna ránk a sár évekig. Ragyogó világ lenne.
•••
Ébresztő!
1 megjegyzés:
Kedves Anikó - egyedileg osztottam meg a facebookon, mert úgy látszik a bejegyzés címe és a képed is. / a blogon belüli megosztással ez nem jött nálam / Nagyon jó, képletes írás! Teljesen egyetértek, bár sokáig nehezen ment.
Megjegyzés küldése