A félelemnek két fajtájával szokott találkozni.
-Az egyik, amikor valamitől megijed, megtámadják.
Ilyenkor elszalad, vagy visszaugat, vagy jótékony menedéket keres. Feláll a hátán a szőr. Pár perc, és kész, vége. ÉS NEM FOGLALKOZIK VELE TÖBBET. Megy szaglászni, rohangálni, barátkozni.
-A másik a múltból származó félelem, vagy a jövőtől való aggódás. Na, ezzel aztán egy percet sem foglalkozik.
NINCS. ÉRTED? NINCS JELEN AZ ÉLETÉBEN.
NINCS. ÉRTED? NINCS JELEN AZ ÉLETÉBEN.
Éppen ezért nincsenek a félelemből származó betegségei sem, mert a rezgésében nem tartja fenn a félelmet. Nem jó. Nem szeret félni és kész.
Azon csodálkozik a legjobban, hogy az emberek többsége- úgy tűnik-, szeret félni. Vagyis fenntartja a félelmet a saját rezgésében.
A saját jelzőrendszerét (érzést) felülbírálva olyan sok időt tölt el a félelem különböző fajta csócsálásával: panaszkodik, újra és újra előveszi, tocsog benne. Összeomlás, gazdasági kilátástalanság, veszteség... elhagyott, meggyilkolta... stb. Könyveket ír vagy olvas róla, tévéműsorokat készít vagy néz, kibeszéli a padon, a piacon és még azon is felháborodik (pedig ő a félelem fogyasztója), hogy horrortörténetekkel "szórakoztatják" szórakoztatás címen.
Aztán a külső rezgés folytatódik belül: a belső monológ arról, hogy hogyan nem lesz munkahelyem, hogy romlott el a párkapcsolatom, nem tudom kifizetni, fenntartani, ellátni...
Az eredménye?
Ne gondold, hogy ennek nincs eredménye.
Van. Betegség. Kilátástalanság. Céltalanság. Remeg mindene. Rá van hangolva a félelem frekvenciájára.
Megvannak a betegségei is, amelyek a félelem hatására alakulnak ki...
De meddig még? Mikor elégeli meg a félelmet? Meddig iktatja ki a jelzőrendszert? Mikor mondja már magának, hogy kell lennie egy jobb életnek.
Mert van.
Kutyu-Li mester tudja. Nem csatlakozik a félelemhez egy percre sem. Nem akar meggyőzni semmiről. Ő csak szaglászik, szaladgál, barátkozik, heverészik, alszik, eszik, napozik, jól érzi magát. Kinyitja a szemét a világra. Ott van minden lehetőségnél, amikor jó kis buksivakargatásra van esély. És arra gyakran van esély.
Mert az élet jó.
5 megjegyzés:
Nincs MÚLT az életében. Szerintem így van. Lehet hogy eltévesztetted.
Köszönöm Andi.
Lehet, hogy eltévesztettem?
Indulna bennem egy gondolatmenet, hogy alátámasszam, "megvédjem" amit írtam. De hát nem kérdezted :-)
így valójában nincs mit válaszolnom.
Csak annyit, hogy örülök, hogy olvasol. Gyere máskor is.
Dehogynem kérdezem! Érdekel ezzel kapcsolatos gondolatod. Értékesnek tartom írásaidat, régóta olvasom.
OK. :-)
Szerintem van múlt az életében.
Ha nem lenne, például nem emlékezne arra, aki belerúgott, vagy rosszul bánt vele. Hiszen a jelenben az már nincs, igaz? Ha nem lenne a múlt, nem is kellene megugatni azt a "rossz" embert, akit azelőtt sem kellett megugatni.
Csak a nagy különbség, sok emberrel ellentétben,
1. nem foglalkozik vele, nem tocsog benne, nem gyűjt maga köré sorstársakat, panaszkört stb.
2. nem gyárt belőle fantáziavilágot, ami újabb félelmeket generál.
Kösz a kérdést, jó sok mindent elindít, amin érdemes elmerengeni.
igen, igen :)
Megjegyzés küldése