2011. máj. 18.

Értsd jól!

Kedves ismerősöm azzal "szekál" engem, hogy értsd már jól. Ne köss bele folyton a szavaimba, értsd már jól. Lehet, hogy nem fejezem ki jól magamat, de te értsd már jól. És nagyon fel tud háborodni az értetlenségemen, hogy pontosabb magyarázatot szeretnék. Pedig biz'isten nem kívánok én kötekedni, csak éppen megtanultam, hogy a bajaink jó nagy százaléka abból adódik, hogy nem értjük a másikat. Nem tudjuk, mit takar számára egy-egy kifejezés. Igen, fogalmunk sincs róla, hogy mit akar mondani nekünk. És fordítva is pont így van. Nem csoda, ha nem értjük egymást.

Hiszen a kedves ismerősöm, azt kívánja tőlem, hogy legyek gondolatolvasó. Értsem már úgy, ahogy ő mondani szeretné...
Nehéz ennek megfelelni. Még ha bele is látnék a gondolataiba, akkor is nehéz dolgom lenne. Mert hiszen mást mond, mint amit gondol... Akkor most melyiknek higgyek? Amit gondol? Vagy amit mond?
Arról nem is beszélve, hogy egy-egy fogalom nagyon különböző dolgot jelent az egyes embereknek. Hiszen mindaz a tapasztalat átitatja, amit valaki megélt.
Nem csoda, hogy például a politikában  sokaknak mást-mást jelent a magyarság, a haza, a védelem, a fejlődés... El is lehet rajta vitatkozni a világ végezetéig, hogy kinek van igaza...

De nem is kell messzire mennünk. 
Itt van például a szeretet. 
Van, akinek figyelmet jelent, ölelést, van akinek szép, de üres szavakat, van akinek szigorú nevelést, akár pálcával való fenyítést, van akinek ajándékokat, tárgyakat, büntetést, lelkifröccsöt. 
Miért is mondom ezt? 
Mert tudatosan vagy nem, de ezt adják a másiknak szeretetből és szeretet címén. Akkor most mit jelent a szeretet? Mindenkinek mást? Vagy nem?
Hát hogyan érthetném jól?

Érted? Nem szekállak. Tényleg szeretnélek érteni.

És neked? Neked mit jelent a szeretet? 


Nincsenek megjegyzések: