"Letudtak"

Felgyorsult az élet, igaz? Nincs idő a másikra.

"20 perc alatt két ember kell, hogy meggyógyuljon"- meséli egy kliensem az orvosnál és egy másik, egy gyógyítónál tett látogatását. "Le vagyok tudva."

"Ott voltam, minden megtörtént, de amikor kijöttem a rendelőből, azt éreztem, hogy valami nincs rendben.

Én nem azért jöttem ide, hogy letudjanak." Valami hiányzik. Minden ott volt. És mégsem volt ott semmi.

Ugyanígy hiányzik valami, amikor a születésnapodon megköszöntenek ugyan, 1 perc alatt futtában... talán még ajándékkal is.  Puszi-puszi.  Le vagy tudva.

És ez fáj.

Hiába is magyarázod magadnak, hogy minden ott volt: eszükbe jutottál, eljöttek, vettek ajándékot: minden ott volt. És mégsem volt ott semmi. Valami hiányzik.

Tudod, mi hiányzik?

A figyelem. Az idő. Az odafordulás. A megállás.

A találkozás öröme. A gyógyulás maga.

Mert amíg ez meg nem történik, addig csak tárgyak cserélnek gazdát, vagy a szavak: ajándékok, gyógyszerek, pirulák, tanácsok, jókívánságok.

És amikor megtörténik a valódi találkozás, akkor minden jó. Gyógyulás, beszélgetés, öröm. Ahogyan az egyik kedves kliensem felismerése is ezt tükrözi: "Futtában nem lehet szeretni. Állj meg, szentelj rá időt és figyelmet: éld meg."

Hát nem mindannyian erre vágyunk, hogy megéljük az életet? Hogy ne csak letudva legyen?