Megszokások. Mennyire a megszokások mentén éljük az életet, ez akkor derül ki, amikor az embernek van lehetősége jó szántából kipróbálni egy másik kultúrát. Csak pár nap vagy pár hét erejéig.
Minél messzebbről érkezem haza, annál nagyobb a kontraszt. Annál értékesebbé válik egy kis -3 fok reggel, és a verebek csiripelése az ereszcsatornáról, és hogy az autók egy sávon csak egy irányba közlekednek, és hogy amúgy pedig nincsen katonai ellenőrzés az úton, nem kell fegyverek látványához szoktatni a szemet...
Apróságok?
Megszokás?
Nem is tudom. Amikor csak úgy éljük az életünket, egyik nap a másik után... akkor talán észre sem vesszük őket. Furcsa módon ott is, ahol katonai ellenőrzés a megszokott... már észre sem veszik őket.
És amikor elmúlik, csak lassan lélegznek fel.
Baráti beszélgetések "felméréseiből" tudom, hogy a 40+ -os korosztály, még gyakran ma is érzi a gyomorszorítást Hegyeshalomnál, amikor határátlépésre kerül a sor. Pedig legtöbbször már meg sem kell állni a határnál. Nincs miért izgulniuk. Ezek az emberek nem bűnözők, nem csempészek. A beidegződés mégis akár 10 év múltán is működik. Persze a gyerekeik már nagy kerek szemmel értetlenkednek... Miért is izgulnánk a határon? -kérdezik.
Apróságok.
Vagy mégsem?
4 megjegyzés:
Én is érzem, pedig nem vagyok, 40+.
Örülök, hogy itt vagy... a megszokott környezetben:-)
Köszönöm.
Megszokott környezet?
Hát. Milyen öröm. Furcsa.
Pedig amikor elmentem, akkor már egy kissé bele voltam fáradva.
Megboldogult apósom szokta volt mondani, hogy a távolság megszépíti a dolgokat.
Megjegyzés küldése