Nem tudom, hogy te hogy vagy vele... én sok energiát fektettem korábban a reménykedésbe.
Reménykedik az ember, hogy megváltoznak a dolgok, hogy jobbá válnak, megszűnnek, elmúlnak, stb.
Különös abban reménykedni, hogy valaki megváltozik. Mondjuk a főnökünk vagy egy családtagunk...
Vagy a gyógyulásban: nem baj, nem baj... attól még reménykedni lehet. Sőt kell.
Én is annyi mindenben tudtam reménykedni...
Kis dolgokban és nagyokban.
Sokáig, tényleg sokáig annyi energiát fektettem bele, hiszen pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz, nem?
Mert a Remény hal meg utoljára... és különben is ha még a remény sem marad, akkor... akkor mi marad egyáltalán?
Az, hogy belül éreztem, hogy valami nem stimmel. Mintha áltatnám magam. Mintha a reménykedés egy takaródzó lenne, hogy szembenézzek a valósággal...
És a Létezés aspektusai ezt a megvilágítást adták a dilemmámhoz:
-A remény azt jelenti, hogy valami benned nem hiszi el, hogy lehetséges - és ez maga megakadályozza, hogy elérjen téged/hozzád az a valami, amiben reménykedsz. Valahol nem hiszed el, hogy lehetséges, hogy képes vagy rá.
-Tulajdonképpen ilyenkor én magam vagyok az akadálya annak a bekövetkezésének, amiben reménykedek?
-Így is lehet mondani.
-Jó. És akkor ebben a konkrét ügyemben, mi akadályoz engem?
-Ezt te tudod feltárni.
Nagyon "kényelmes" lenne, ha kívülről megmondaná neked valaki, ugye?
Bármit mondanánk, az beszűkít, az korlátoz.
Csak fedezd fel, hogy van-e olyan részed, amelyik
ellenáll
feltételeket támaszt
fél.
Megvizsgálhatod, hogy honnan jön ez az ellenállás, ez a félelem, és ezek a feltételek.
Megvizsgálhatod, hogy vajon ezek a lényeddel harmóniában állnak-e.
Ha valamit helyesnek és jónak érzel, akkor saját magaddal vagy harmóniában, a saját aspektusod üzenetét érzed.
(Ami nem jelenti azt, hogy az abszolút helyes vagyis mindenkinek és minden körülmények között az.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése