2010. júl. 12.

Lecke magyarságból?

Pár napot töltöttem az EU-ban. Magyar emberek között. Munkával.
Miért érdekes ez, kérdezheted, hiszen amikor Magyarországon vagyok, akkor nem közlöm -nem is különösebben fontos-, hogy hol vagyok. Magyarország is az EU tagja, természetes.
Igen, szerintem is jó az, amikor természetes. Legyen mindegy az EU-ban, hogy hol él valaki... magyarként. Vagy hollandként, vagy németként... vagy soroljam fel az összes lehetőséget?

Tetszik nekem például, ahogyan honfitársunkkal bánnak Angliában- egy egyszerű orvost meglátogatva derékfájás ürügyén- kerítenek egy tolmácsot... 20 percen belül. Vajon Magyarországon meg tudna történni hasonlóképpen ez - mondjuk egy hollanddal? Holland tolmács? Persze, majd ha hollandok jönnek Magyarországra szerencsét próbálni- mondhatod. Jó, igazad van, a hollandok amúgy is beszélnek vagy három nyelvet, nem nagy cucc... Akkor? Mondjuk egy észttel megtörténhetne ugyanez?

(...)
Szóval, úgy tűnik, egyelőre mégsem mindegy, hol magyar az ember.
Neeem?

Akkor, amikor a határok ugyan ledőltek, a határállomás épületét megeszi a rozsda? Benövi a természet. Átrágják a kukacok, a baktériumok, új élet, új föld lesz belőle. Még az egerek is segítenek benne. Új élet alapja. Vége a réginek. És igen, lehet ám segíteni nekünk is ezt a folyamatot. Lehet bontani is.
Jó ez az átjárhatóság. Új élet illata érződik.

Viszont a szívekben lakó határokat nem ette még meg a rozsda. Eddig. Fényesre polírozza azokat a mindennapi élet... és hatékony polírozó szerekkel lát el a politika. Keserűséggel, gyűlölettel, újabb és újabb tévedésekkel, félre- és átértelmezésekkel. Napról napra.

Persze szeretném én magam is, hogy kívülről jól bánjanak velünk. Magyarral, szlovákkal, emberrel.
Az én kérdésem most mégis az, hogy BELÜLRŐL miért használjuk azokat a polírozó szereket? Miért is nem hagyjuk már, hogy egye meg a rozsda azokat a határokat? Tudod, akár még bontani is lehetne.

Mert amikor a szívben dőlnek le a határok, onnantól kezdve mindegy, hogy hol magyar valaki. Nem a tértől és időtől függ többé. Onnantól kezdve lehet azt mondani szomszédnak, politikusnak, ellenfélnek: barátom, én többet nem polírozom az ellentétet. Béke van. Új élet.

1 megjegyzés:

Abile írta...

És nem is csak a nemzeti hovatartozásunk okozhat ellentéteket, hanem sok minden más is. Ez tényleg belül dől el, hogy kit tartunk barátnak és kit ellenségnek, kitől kell félni, ki ellen kell harcolni... Nehéz lebontani a benső kerítéseket, de próbálgatni kell, mert csak nézőpont kérdése, hogy ki van odakint és ki van bezárva...