Mert mi tanítjuk meg nekik, hogy így tegyenek.Hogyan?!
Hiszen nincs a Földön olyan szülő, aki hazudozót szeretne nevelni a gyerekéből.
Ez így is van. Egészséges lelkű szülő nem akar hazudozót a gyerekéből. Nem is a szándékkal van a hiba.
Talán még a szavak szintjén is a helyén lehetnek a dolgok. Viszont amit teszünk, az gyakran nincsen harmóniában a szavainkkal. És a gyerekeink, mint a szivacs magukba szívják a szülői példát, akár tetszik nekünk, akár nem.
Mondok egy-két példát:
- Megígérjük, hogy visszafelé megnézzük azt a piros-ezüst kisautót ott a sarki játékboltban- csak azért, hogy az üvöltés abbamaradjon. És visszafelé "véletlenül" elfelejtjük.
-Újabb és újabb kifogásokat keresünk, hogy miért nem akarunk megengedni valamit.
-Ösztönözzük a gyereket, hogy viselkedjen jól vagy viselkedjen egy bizonyos módon, "mutasson fel egy szerepet" különleges alkalmakkor és fontos emberek előtt.
Mi magunk is másképp viselkedünk- szerepeket játszunk- fontos emberek előtt.
Vagy mondjak felnőtt-felnőtt példát?
-Elmondja neked valaki, hogy mennyire örül neked, és mennyire szeretne veled együtt dolgozni.
Amikor eljön a lehetőség, "elfelejt" neked szólni. Mert...
-Ismerős mesterrel dolgoztatsz. Ő nem mondja meg neked, hogy nem vállalja a munkát, nehogy megsértsen. Te nem mondod meg neki, hogy sz@r a munka, amit végez, hanem magadban puffogsz. Belül már mindketten rég megsértődtetek, kívülről mosolyogtok. Otthon elmeséled mindezt.
Szerinted a gyereked magába szívta a mintát?
***
96 %. Rengeteg, igaz? Ezt a felmérést a tinédzserekkel végezték el.És a felnőttek?
Ha már a felére le tudnánk vinni ezt a számot, sokkal igazibb életünk lehetne.
Fele annyian hazudnának? Vagy fele annyi dologban?
Egyet értünk, hogy igazat mondani jó és kívánatos?
Akkor?
Hol kezdjük?
(A következő bejegyzésben egy pillantást vetünk rá, hogy miért mondanak igazat a tinédzserek...)
Hol kezdjük?
(A következő bejegyzésben egy pillantást vetünk rá, hogy miért mondanak igazat a tinédzserek...)
6 megjegyzés:
Igen, így értem, de ebből kijönni mindkét területen tudatosság kell.
Annyira belénk égtek a mintáink :(
Sokszor akkor veszem észre, hogy ez anyám voltam, amikor elhagyta valami a számat. Van, hogy érzem, hogy most máshogy kell, akkor nagy levegő, szünet, számolás, kimegyek (mikor, mi) és talán sikerül nem úgy csinálni, mondani. Nekem a gyerekemmel kapcsolatban nehezebb, a felnőttekkel valamiért könnyebb. Ez miért?
Kicsit elkanyarodtam, a minta miatt;)
És ebben is mennyi igazság van...... tükreik vagyunk a gyerekeinknek ..... és azért nem mindig kellemes szembesülni az efféle arcunkkal is........
Ez jó ez a téma, de lehet mindjárt a következő: miért nem szeretik az emberek az igazságot?!
Tudniillik az általad említett példák és még hosszan sorolhatnánk, mind a kényelmesebb, kevésbé fájdalmas megoldásba menekülést mutatják.( Nyílt terepen mostanában én is inkább ezeket részesítem előnyben, pedig alapból nem jellemző rám.) És ezeknek az embereknek nagyon sok "barátjuk" van, míg az igazmondókat pedig messze kikerülik az utcán:-)
Nekem ez a del jutott eszembe a témáról:
http://www.youtube.com/watch?v=1Q6nENvjYEI
"A szavak furcsa teremtmények, ezt jól tudja minden gyerek
Kicsúsznak a szájunkon és fegyelmezetlenek…
De a kimondott szavak sorsa néha furcsán alakul,
A lényeg sokszor bennünk marad kimondhatatlanul…"
Sajnos borzasztó mintákat kapnak a gyerekek otthon, ezt az iskolában sokszor tapasztalom.
S Colett felvetése, miért jó ez így nekünk???? MERT nem szeretünk megbántani, s megbántódni sem. Jobb a lelkünkkel struccpolitikát folytatni, mint szemtől szembe harcba szállni az igazság, az igazmondás mellett.
Megjegyzés küldése