2016. júl. 27.

A személyes sértés

Valamelyik nap egy valaki elkunyerálta tőlem a bevásárló kocsi százasát. Biztosan találkoztál már az élménnyel... "Visszatolhatom a kocsit?" Vagy igen,vagy nem, rövid találkozás, már megyünk is tovább... mindenki a maga világába belefeledkezve folytatja tovább az életét.
Ez alkalommal valami miatt kikívánkozott belőlem, amit mélyen hiszek. Belenéztem az illető szemébe, és el is mondtam neki, úgy, ahogy valóban gondolom: " Maga többet érdemel annál, minthogy százasokat kunyeráljon!" Nem kellett hozzá nagy hatásszünet, hogy reagáljon. A következő levegővétellel olyan dühös kirohanást kaptam, hogy mennyire nincsen igazam, és nem tudom, hogy a körülmények meg a múlt, meg a lehetetlenség, és ez már csak így lesz továbbra is... El is tartott a kirohanás jó darabig. Még arra is rávette a düh ezt az embert, hogy sértődötten elrohanjon, kihallatszott belőle, hogy mi mindent gondol rólam. 

Személyes sértésnek vette, hogy értékesebbnek tartom annál, mint aminek ő maga tartja magát. A kettő közötti feszültség akkora, hogy dühben nyilvánul meg. 

Van, aki személyes sértésnek veszi, hogy esik az eső, vagy azt, hogy nyáron meleg van.
Van, aki személyes sértésnek veszi, hogy be van zárva egy üzlet, amikor ő odamegy.
Van, aki személyes sértésnek veszi, hogy mások is közlekednek az úton.
Van, aki személyes sértésnek veszi, hogy a gyerekének van véleménye valamiről.
Van, aki személyes sértésnek veszi, ha a másik nem veszi fel a telefont. 
Van, aki személyes sértésnek veszi, hogy a másik nem hiszi azt az istent, amit ő. 

Feszültség, düh, frusztráció, harag... háborúskodás. Először belül kezdődik, aztán megjelenik szóban és tettben. 
Sokan vagyunk így. Minden egyes emberre igaz ez. A személyes sértés oka változatos lehet, a folyamat ugyanaz... csak az nem mindegy, hogy mit kezdünk vele. 

Körbenézünk a világban, bekapcsoljuk a tévét, azonnal találkozunk a feszültség, a frusztráció, a harag, a háborúskodás különböző fejezeteivel. Személyes sértések ezek is. Csak vannak kisebbek és vannak nagyobbak. Ezért a reakciók is változatosak.
Addig megy ez a háborúskodás ( a külső és a belső is), amíg azt nem mondjuk, hogy elég a szenvedésből. Megszületik a szándék valami másra, valami jobbra. Belülről. 

Békét akarsz a világban? 
Oldd meg a te részedet! 
A személyes sértéseidet te tudod kioldani. 
A személyes feszültségeidet te tudod kioldani.  
A személyes düheidet te tudod  feloldani. 
Ha megteszed, akkor eggyel kevesebb frusztrált ember lesz. És nem termelsz "űrszemetet", nem teremtesz agressziót. Tisztább lesz a gondolkodásod, amellett, hogy békésebb és megértőbb leszel. És a testi egészséged is meg fogja hálálni, mert feszültség mentesen könnyebb dolga van a testednek. Még az is lehet, hogy meg tudod tanítani a gyerekednek, azáltal hogy ezt  éled. Új világot teremtesz. 

Békét akarsz a világban? A belső háborúdat felszámolhatod. Persze csak akkor, ha már belefáradtál a szenvedésbe. 
Ha nem tudod, hogyan kell, kérj segítséget! Vannak sokan, akik tudnak rá módszereket! Segítenek neked felébredni. 
Önmagadra ébredni. 

12 megjegyzés:

Katalin írta...

én ott érzek kis csúsztatást, hogy a te véleményedet érzed az egyetlen igaznak,
amikor azt mondod:"Személyes sértésnek vette, hogy értékesebbnek tartom annál, mint aminek ő maga tartja magát."
Ezt próbáld az ő szemszögéből- ítélkezésmentesen, közhelymenetesen- megfogalmazni: talán azt gondolta, "egész nap udvariaskodtam a beképzelt pökhendi muksókkal, aztán jön egy jószagú nőci, oszt löki a süketelést,kioktat, sérteget, hogy kunyerálok, pedig csak annyit kérdeztem udvariasan, ideadja-e a kocsit, a tököm kivan az ilyenekkel"


ugyehogy mennyire hasonlóan gondolkodtok?
mindketten felháborodtatok a másik reakcióján!!!!
ha tényleg értékesebbnek tartottad volna, biztosan mást mondtál volna . pl. megkérdezhetted volna : miben segíthetnél még, vagy diszkréten elfordulsz...
de te sértésnek vetted, hogy azt és úgy , ahogy te akartad, az nem kellett neki...

Katalin írta...

azt hiszem a valódi történés (mindkettőtök részéről)
a VÉDEKEZÉS volt

azt hiszem Byron Katie mondott valami olyasmit, hogy "a védekezés a háború kezdete"

Makay Anikó írta...

Köszönöm Katalin.
Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy egyáltalán nem háborodtam fel a reakcióján.
Miből gondolod, hogy felháborodtam?
És miből gondolod, hogy nem tartom valójában értékesebbnek?

Katalin írta...

a felháborodást úgy feltételeztem, hogy belenyomtad a blogodba, tehát nem múlt el nyomtalanul
és abból gondolom, hogy nem tartod értékesnek, mert kunyerálásnak nevezted azt amit most csinál, és szerinted mást kellene csinálnia, te megmondod, neki mi lenne a helyes tevékenység, anélkül, hogy tudnád, milyen ember ő valójában

Katalin írta...

semmi gond, ez a sztori rólad szól, nem róla

mint általában a segítések is a segítőkről szólnak, és akin "segítünk" jobb, ha befogja a pofiját és örüljön, hogy valaki lehajol hozzájuk...ez az általános nézet, anélkül, hogy a nyomorban élők lehetőségeit, helyzetét, mentális képességeit - és az azokon való hatékony változtatást - felmérnék, ismernék

remélem nincs harag, semmi bajom veled, aranyos, kedves ember vagy, csak megsértettél egy embert akkor és úgy ...ez a konkrét helyzet, és ez nem nyom rád semmiféle címkét, nem általánosít, a konkrét esetet reagáljuk le

Katalin írta...

az az ember SEMMI mást nem kért, csak, hogy visszatolhassa a kocsidat, semmi mást, főleg nem kritikát

Makay Anikó írta...

Kedves Katalin, örülök, hogy megosztottad, mit gondolsz a történetemről és rólam.
így van lehetőségem mellé tenni, pár dolgot
- nem háborodtam fel - lehet más indíttatásból is blogbejegyzést írni, és velem így van

-a kunyerálás kifejezésen el fogok gondolkozni, hogy valóban kifejezi- e a szándékomat, amit írni akartam... (köszi), másrészt nem voltak olyan hozzá kapcsolt gondolataim, mint amiket leírtál

- a segítés a történetemben nem került szóba, és a segítéssel kapcsolatban nem osztom azt a nézetet, ami szerinted általános

-örülök, hogy nincs harag, és szerintem egyáltalán nem sértettem meg azt az embert: kifejeztem, hogy értékesebbnek tartom annál, mint amit csinál. Ahogyan kifejezném akkor is, ha egy nyelvtanár takarítana, vagy egy egyetemi professzor portás lenne. És nem azért mondanám, mert a takarítással vagy a portás munkával bármi bajom volna, hanem annak az embernek több értéke van annál, mint amit épp csinál.

- mindezek után azt feltételezem, hogy a történetem mondanivalója és a szándékom nem jutott el hozzád, és ha ez így van, akkor most elfogadom azt is, hogy te mást értesz belőle

bandita írta...

Kedves Anikó!

Azért böngésztem az oldalt, mert miután olvastam a Belső utazás című könyvet, arra gondoltam hogy jó lenne ezt egy hozzáértő segítő vezetésével megtapasztalni. A testi-lelki-erzelmi.com-ra jutottam, és olvasgattam arra gondolva hogy önhöz fordulok.
Amit ebben a kocsi-visszatolós cikkben olvastam, az eléggé kiábrándító volt számomra.

Azt gondolom hogy a Belső Utazás egy jó módszer lehet azoknak a mélyen fekvő sérüléseknek az eléréséhez és feloldásához, amelyek a sokszor önsorsrontó cselekvéseket táplálják.
De ez a történet nem erről szólt, távolról sem.

Katalin rendkívül jól, mondhatni tökéletesen leírta hogy miről szólt valójában ez az eset. És önnek (maradok a magázásnál, bár jobb szeretem a tegeződést, csak nem mertem), szóval önnek nem ment át amiről ez az egész szólt. Teljesen tévesek a következtetések, az egész felfogás.

Nem Katalinnak "nem ment át", hanem valóban arról volt szó amit ő írt.
Ha egy kéregető emberhez valaki odamegy azzal hogy ő sokkal értékesebb annál mint hogy kéregessen, az valójában kritika: miért nem megy el dolgozni, hiszen többet ér! Senki nem kéri hogy ezt az orra alá dörgölje valaki aki nem tudja hogy hogyan jutott abba a helyzetbe.

Vajon reális az az elképzelés hogy az illető így reagál: "Köszönöm hogy felhívta a figyelmem arra hogy értékesebb vagyok, máris abbahagyom a kéregetést és megyek dolgozni"?! A 'kritika' már nem elég érzékletes szó. Ez bizony cse**egetés a javából. Mert mi másról szólna egy ilyen 'beszólás', mint hogy ha nem kéreget, akkor honnan lesz pénze, hát menjen dolgozni. De hogy jön ahhoz egy idegen, hogy ilyet mondjon, amikor fogalma sincs az előzményekről. Egyik dologból következik a másik, amit az illető aki kapja, egyből ért. Ő tudta hogy mi a mögöttes üzenet, mert nap mint nap tapasztalja. Rajta, a gyengén és elesetten vezetik le sokan a saját életük problémáiból eredő frusztrációt, agresszív letámadás formájában, jóindulatba csomagolva.

Persze ez az írása már majdnem egy éves, azóta lehet hogy ön is rájött már. Én csak szomorú vagyok egy kicsit, mert egy spirituális gyógyításban segítő embertől (én így definiáltam önt, mert a Belső Utazás spirituális gyógyulásról szól) ez igencsak elszomorító gondolkodásmód. Olyan elvarázsolt, newage-es, a rossz értelemben.

Most én is mondhatnám hogy csak felhívtam a figyelmét arra hogy ön ennél okosabb. De valójában ez kritika volt. Az aminek látszik. Felvilágosító, kiokosító hozzászólás - természetesen jószándékkal! Ettől még nem teszem ki az ablakba amit kapok, ahogyan Katalin is megkapta, hogy csak ő nem értette meg a mondanivalót! Ahogy én sem. :)

Valójában átjött a (rejtett) mondanivaló és szándék, csak az az igazi, ami átjött!

Dohányost se zaklatok azzal hogy "értékesebb az egészséged mint hogy azzal a büdös bagóval rombold" - mert pofán b*sz, és teljes joggal. És nem ő a bunkó kötekedő. Segíteni nem így kell.

Sosem okoskodok ha kéregetővel találkozok. Tudom hogy neki csak egy kis apró kell, és van elég baja. Vagy adok neki, vagy tovább megyek. Nem próbálom azzal leküzdeni a zavarom hogy a jószándékommal letámadom. Mert a jószándék nyilvánvaló. Vagy mégsem!? :)

"Személyes sértésnek vette, hogy értékesebbnek tartom annál, mint aminek ő maga tartja magát. A kettő közötti feszültség akkora, hogy dühben nyilvánul meg."

Ez alapjaiban téves. Nem erről volt szó, távolról sem. És nincs rosszabb mint egy téves diagnózis, mert akkor a kezelés/segítés is csak ártani fog, nem használni.

Folytatás a következő bejegyzésben.

bandita írta...

Mielőtt arra gondolna hogy valamilyen saját sérelmet próbálok orvosolni ezzel a hozzászólással - mert mindig lehet, sőt kell is kutatni a mögöttes mozgatórugót - elmondom hogy természetesen van bajom, hiszen így jutottam a belső utazásos oldalra. De nem szóltam volna hozzá, ha nem kimondottan egy segítő munkát végző ember látásmódjáról van szó, hiszen így a felelőssége sokkal nagyobb. És ekkora baki láttán éreztem az indíttatást hogy hozzászóljak. Mert ez csak egy baki. Bevallom, én is követtem el ilyen hibát sok-sok évvel ezelőtt.

Kérem, hogy próbálja meg jó szívvel venni a véleményem, még ha a fogalmazás kicsit érzelmes is.
Itt van idő kifejteni, nem úgy mint az utcán.

Üdvözlettel,


András

Makay Anikó írta...

Kedves András! Nagyon köszönöm, hogy leírta a kritikáját.
Teljesen jó szívvel veszem.

Van olyan része, amire szeretné, hogy válaszoljak?

bandita írta...

Kedves Anikó!


Természetesen örülök ha megosztja a véleményét velem arról amit írtam, a konkrét eset kapcsán. Érzi-e hogy igaz, és ha nem akkor miben nem.
De ha nem érez rá késztetést hogy válaszoljon, akkor nem várom. Szerintem minden eszmecserének addig van értelme, amíg új gondolatok születnek bennünk az adott témával kapcsolatban. Ha nincs hozzáfűznivalója, akkor vagy elfogadta úgy ahogy van, vagy egyáltalán nem akarja egyéb gondolatait megosztani ezzel kapcsolatban. Mindkét eset teljesen jó számomra.

Arra persze kíváncsi lettem volna hogy hogyan viszonyul ahhoz hogy a mozgatórugóink egyes szituációk kezelésénél mennyire más lehet mint amit elsőre (sőt sokszor másodszorra is) hiszünk, de ezt Katalin nagyon jól leírta: "semmi gond, ez a sztori rólad szól, nem róla" - és valóban. Gyönyörű iskolapéldája volt az egész eseménysorozat annak hogy mik munkálkodnak a háttérben, mennyire résen kell lennie az embernek a saját indíttatásaival és reakcióival kapcsolatban. Ő nagyon szelíden és nem tolakodó módon leírta hogy mennyire más történt, mint ahogy leírta, és nagyon tanulságos volt.
Természetesen többet vártam volna, de erről beszélgetni úgysincs értelme ha önben nem született meg ilyen igény. Ha lett volna akkor ezzel kezdi, de nincs azzal semmi baj hogy nincs.

Konkrét következtetésként hogy számomra hogyan tovább, ez is egy válasz, ami segít eldönteni hogy merre induljak tovább az egyéni útkeresésemben, köszönöm az őszinte választ!

Makay Anikó írta...

Kedves András! Most, hogy kifejezte, hogy kíváncsi a válaszomra, nem egyszerűen csak a kritikát kívánta velem tudatni, örömmel válaszolok:
Menjünk sorban kb bekezdésenként, szóljon, ha valami nem elegendő válasznak vagy nem érthető, vagy hozzáfűzne valamit.

-A Belső utazás remek módszer. Szeretettel várom és megtisztelő, amennyiben engem választ az útján ehhez. Segítő szerepet nem tudok (nem is akarok) ígérni, teljes őszinteséget viszont igen, ami szerintem túl mutat a segítésen. Ha ez szimpatikus, az remek.

-Katalinnak nem ment át, amit szerettem volna kifejezni az írással - ezt még mindig fenntartom-, mert leragadt annál, hogy hogyan bántam én azzal az emberrel. A szándékom a cikkel az volt, hogy vegyük észre, mi mindent veszünk személyes sértésnek. Ma már látom, hogy nem volt szerencsés ezt a példát hoznom, mert ez példa0egészen más irányba vitte a beszélgetést. Akár egy önálló posztot megérdemelhetne az az irány, amerre fordult.

-András, Ön ezt írja: "Ha egy kéregető emberhez valaki odamegy azzal hogy ő sokkal értékesebb annál mint hogy kéregessen, az valójában kritika: miért nem megy el dolgozni, hiszen többet ér!"
ehhez a megjegyzésem:
1.nem, nem én mentem oda hozzá
2.fenntartom, hogy kifejezhetem, amit gondolok, szóba állhatok vele, és sok lehetséges reagálás van, mindegyik érvényes, még ha egyik-másik a személyes ízlésünknek nem is tetszik
4.nem volt elvárásom, hogy hogyan kell erre reagálnia (vagyis teljesen rendben van, hogy dühös lett stb.)
5. a mögöttes gondolat, hogy miért nem megy el dolgozni - nem volt. Lehet, hogy hihetetlen...

- Nincsen mögöttes üzenet. Lehet, hogy szokatlan, hogy ezt mondom. Nincsen mögöttes üzenet. Az, hogy értékesebbnek tartom annál, mint amit éppen csinál, ennyi. PONT.Nem volt semmi hozzá csatolva a gondolataimban sem.
Ezt a mögöttes üzenet dolgot Ön kreálta nekem. (ahogyan Katalin a saját verzióját)
És ebből a kreált világból Ön messzemenő következtetéseket vont le a megjegyzés további részében, ami - szerintem - tévedésekhez vezet. A tévedésekkel pedig az a baj, hogy azok miatt nem értjük egymást.
Ön azt mondja, hogy a mögöttes gondolatok, amelyeket feltételez rólam valódiak, én azt mondom, hogy nem, fel sem merült. Elhiszi?

(Azon persze elmerenghetek, hogy miért tartom kevésbé értékesnek a kéregetést, mint más tevékenységet... de ez egy másik lapra tartozik, nem ide)

-Azt mondja még nekem, hogy segíteni nem így kell, és leírja az elvárásait, hogyan igen.
Rendben. Ezek az Ön elvárásai. Nem csoda, ha kiábrándultságot érez, amikor nem teljesítem őket. (Itt most mindegy, hogy akár nem tudom vagy akár nem akarom teljesíteni őket, igaz?) Azt mondja többet várt (nem tudom, mit),de legalábbis azt, hogy vizsgáljam felül,lássam be a hibámat.

Kész vagyok rá, amint tisztáztuk, hogy mi is az?
Az, hogy nem csendben adtam és mentem tovább? (Tényleg, Ön tudja amúgy, hogy ebben az esetben odaadtam a kocsit vagy sem?)
Vagy az, hogy nem volt mögöttes gondolatom, elvárásom, hogy hogyan reagáljon az illető?
Vagy az, hogy dühöt provokáltam valakiben?
Vagy az, hogy elmondtam mit gondolok? Durva, bántó kifejezéseket használtam?
Vagy rosszkor, rossz időben mondtam, amit mondtam?
Vagy abban merül ki a "bűnöm", hogy az Ön elvárásait nem teljesítem, ezért Ön kiábrándult a rólam alkotott képből?

Örömmel veszem, ha nem egyszerűen reflexből válaszol, hanem engedi, hogy az elvárásokon túlról születhessenek meg a válaszai. Köszönettel,
Anikó