A veszteségtől gazdagodni

A halál ugyan nem kívánságműsor, de sok lehetőséget tartogat a hozzátartozók számára. Ebből a sok lehetőségből kijöhetsz lélekben gazdagabban, teljesebben vagy beleragadhatsz a fájdalmadba és akár bele is keseredhetsz.
Az előbbihez szeretném összegyűjteni a friss tapasztalataimat a testvérem elvesztése kapcsán:

Elveszíteni valakit, akit szerettél, az fáj.
Fizikai fájdalom és érzelmi is. Nincs rajta mit szépíteni.

1. A fizikai fájdalom, olyan, mintha energetikai kötelékeket tépne ki belőled a halál ténye. A tudósaink, a tudomány, azt mondja genetikai hasonlóság. Minél közelebb van hozzád valaki genetikailag, annál inkább fájdalmas, amit fizikai szinten is érzékelsz. Mintha sebesülést kapnál azáltal, hogy a szeretted meghal.
Ha nem állsz ellen a fájdalomnak, hanem hagyod, hogy elborítson, kitisztuljon, akkor egyszer csak azt veszed észre, hogy a fizikai fájdalom csendesül és eltűnik. És lehet, hogy úgy érzed, már vége, és mégis jön egy újabb hullám. Ez lehet, hogy megtörténik pár óra vagy pár nap alatt. Elfogy a sírás, és be tud gyógyulni ami gyógyulásra szorul. Érzed.

Bánj magaddal szeretettel és gyengédséggel. Gyógyul.

2. Az érzelmi fájdalom nem kevésbé fáj.
Ha volt rá módod és lehetőséged, hogy kimondd a szerettednek mindazt, amit szerettél volna, akkor egyszerűbb a dolgod, mert akkor már ott megkönnyebbültél. Vagy legalább részben.
Ha nem volt rá módod, vagy nem lehetett elmondani, akkor ott maradt benned, talán benne is pörögsz, nincs már kinek elmondani. Lehet, hogy nem hagy aludni, ahogyan engem sem hagyott...

Amit én tettem, hogy gyújtottam egy gyertyát, és nagy zokogások közepette az éjszaka közepén megírtam a levelemet a testvéremnek.  Kedves...
Nagyon sajnálom, hogy nem gyógyultál meg. És csak írtam és írtam. Mindent, amit sajnáltam. Mindent, amit gondoltam.
Egyáltalán nem számítottam rá, hogy jönnek majd a mondatok egymás után.
És csak jöttek, teltek vele  a lapok. Nem gondoltam, hogy ennyi minden van bennem, amit szerettem volna elmondani.

-Nagyon sajnálom...
-Azt hittem...
-Arra vágytam...
-Sajnálom, hogy nem tudtam elmondani...
-És azt is, hogy bízom benne, hogy...

Bármikor megteheted. Akár évek múltán is, ha még nem engedted el a szerettedet.

3. El kellett engedni a halálhoz kapcsolódó félelmeket, aggodalmakat, ijedtségeket, gondolati örvényeket is, amelyek a halál kapcsán koncentráltan jelennek meg az ehhez kapcsolódó terekben (pl. kórház) Még ha én magam nem is táplálok már ilyesmiket, de ezek olyanok, mint a bogáncs, rám tudnak tapadni.

Érzed a nyomasztó energiákat a térben?
Az aggódás, a félelem, a betegség "szagát", amin nem segít a szellőztetés?
Ilyenkor érdemes alkalmazni a tudatosító rituálékat, amellyekkel meg tudod tisztítani az energiarendszeredet és a körülötted lévő teret.
Ha ezeket az örvényeket nem táplálod félelemmel, aggódással, ijedtséggel, akkor maguktól is feloszlanak. A rituálék meggyorsítják ezt a folyamatot.

4. Tudatosíthatod magadban, hogy a halál mit is jelent. Talán ezzel kellett volna kezdenem... Lehetne ez az 1. pont.

Az, aki vagy, nem szűnik meg, hanem kiemeli a fejét egy "videojátékból". Szellemi szinten folytatja az életet.  Ami megszűnik, az a fizikai anyagból álló test.

Ha van róla saját tapasztalatod, halálközeli élményed, akkor egyértelműen tudod.
Ha nincs, akkor itt egy kis segítség: https://www.youtube.com/watch?v=31Qd1CbXsDc
Ha tudod, hogy a szerettedet várják már a segítők, és talán már ő maga is találkozott velük a haldoklása során, akkor te magad is elengedheted, útjára engedheted őt. Jó helyre kerül.

5. És megértheted a saját halandóságodat is.
A temetés az itt maradottaknak szól.

Ha segít a vallásos hited, használhatod azt is - amennyiben békét és megnyugvást hoz neked.

6. De az elméd pörgését állítsd meg, mert az, meg akarván érteni a felfoghatatlan halált, csak hiábavaló szenvedésekbe tud belepörgetni téged, mint például:
-bűntudat, lelkiismeret-furdalás: Mit vétettem/vétett az illető, hogy meg kell halnia? Jaj, csak nehogy a pokolba kerüljön... Miért pont most? Nem jókor halt meg, lehetett volna ... ekkor meg akkor...
Biztos valami rosszat tett/tettem, hogy ennyi fájdalommal járt a halála?
Miért nem így történt? Vagy miért nem úgy történt?
És ha megmenthettem volna?
- és buta következtetéseket von le Istenről és a halálról, saját magáról.
Ha az elméd így pörög, itt lenne az ideje, hogy Önmagaddal megismerkedj. Kereshetnél tudatosságnövelő módszereket is akár, amelyekkel önmagadra ébredsz.

Csak hogy tisztázzuk: nincs büntetés, hiszen nincs, aki büntessen. A szeretet, a fény, aki te magad is vagy nem büntet. Önmagát büntetné vele. Fel sem merül.
Fölösleges bántani saját magadat. Engedd el a bántó gondolatokat!

Addig dolgozz magadon, amíg nem marad más, mint  a szeretet.
És akkor feldolgoztad a szeretted elvesztését, lelkedben növekedtél és gazdagodtál...  és a legfurább dolog történik meg veled: a veszteségtől gazdagodsz.