Agymenésre agyfogó?

A hasfogó mintájára jó lenne az agyfogót is kitalálni.

Meg is mondom hogy gondolom: Amikor bekapunk egy vírust az emésztőrendszerünkbe, hasmenéssel reagálunk. És a segítség a kis fekete széntabletta formájában érkezik. Fura módon a vírust valahol a rendszertanban az élő és nem élő határán definiálják, hiszen van neki úgymond alvó állapota is, amire az élő szervezetek nem képesek. Sokkal inkább egyfajta "programként" értelmezhető az a fránya vírus. És ameddig nem szabadulunk tőle, csak szaladgálunk a WC-re, mert a szervezet nem viseli el a betolakodó programot.

Igen ám, de a betolakodó vírus, a program elérhet gondolat formájában is. Akkor "agytámadásnak" vagyunk kitéve, és hogy a programtól szabaduljunk, agymenéssel reagálunk. Na erre találnám én ki az agyfogót. Az én agyfogóm tiszta átlátszó kapszula lenne, ragyogó fénnyel töltve. Ugyanis ez a leggyorsabb megoldás az agymenésre. (Ki akarja gyártani?)

A vírust bekaphatjuk a környezetünkből: mások panaszkodásából, történeteiből, egy filmből, egy rádióbeszélgetésből. Ránézünk valakire, összehasonlítjuk magunkat vele, és már ott is van a program. Lehet, hogy jó szándékú szülők, tanárok tanítanak minket rá. Lehet, hogy régi, rossz tapasztalatainkból szűrjük le végkövetkezésként. Lehet, hogy automatára voltunk állítva, és egyszerűen csak szemétként rajtunk ragadt. Végül is mindegy, hogyan fért hozzánk, de ott van. Egyértelmű, hogy nem kompatibilis velünk. Ha nem "köpjük ki", egy pillanat alatt "el tud szaporodni".

Az előbb még minden jó volt, és pillanatok alatt, minden összedőlt. Sötét a világ, én pedig egy magányos csődtömeggé váltam, akit soha senki nem fog szeretni. És az összes értékem egy pillanat alatt elveszett. Nem vagyok elég jó. Semmi sem jó, semmi nem működik. Különben is hová lett? Reménytelen az élet. Hülye mindenki. Nem értenek meg. Bántom magamat. Bántom a többieket. És csak gyülekeznek, jönnek-jönnek a bántó gondolatok. Van, hogy a környezetemre is ráborítom őket. Fröcsög, prüszköl, köpöd belőlem a vírus. Órákig? Napokig? Hónapokig?

Jó volna már észrevennem, agymenésem van. Összeszedtem/táptalaja voltam annak a vírusnak, a betolakodó programnak. Jó lenne ilyenkor az agyfogó kapszula.
De amíg kitalálják nekünk, addig marad az, hogy bármilyen sötétségbe is kerültem, találnom kell egy módot, hogy a saját fényemre ráleljek ismét. Ehhez pedig meg kell állnom.  A sötétségben amúgy se tudom, merre megyek, csak beverem a fejem, szóval meg kell álljak. Minél hamarabb, annál kevesebb a "kár". Addig nem is indulok tovább, amíg a fényt meg nem találtam magamban. Mert a fényben meglátom, hogy mi az, ami hozzám tartozik, mi az ami nem. Mi az, ami szemétként rám ragadt. És ott dönthetek róla, hogy akarok-e még szemetet, vírust hordozni. Akarok-e vírusgazda lenni? A szervezet nem viseli el a betolakodó programot.