2010. ápr. 29.

Régimódi? Töprengés

Azon töprengek már napok óta, vajon mi készteti megszólalásra az embert.

Sokáig úgy hittem, vágyom itt a blogban a hozzászólásokra. Ja, ja van is egy olyan részem, amelyik szeretni tudja a népszerűség vagy érdeklődés ilyen megnyilvánulását...
És igazán tudok örülni annak a 'nem-számtalan' kommentnek, amit kapok. Azokat is többnyire magánban kapom, nem nyilvánosan.

Aztán be kellett látnom, hogy a téma, amihez a szívemet-lelkemet adom, háááát, ugye nem mindig könnyű. Egyszerű ugyan, de nem mindig könnyű.
Be kell látnom, hogy hozzászólni sem az.
Azt is be kell látnom, hogy annyi, de annyi fájdalmon van már túl sok-sok ember, hogy nem is meri megnyitni a szívét csak úgy akárkinek, mert azt tapasztalta már 10-szer vagy 100-szor vagy 1000-szer, hogy visszaélnek vele. Fájt az már éppen eleget.

És hogy ne fájjon, inkább nem is merészel kiállni igazért, valódiért.

Éppen ezért külön öröm, amikor az 'egyszerűdenemkönnyű' témáimhoz hozzászóltok. Vagy továbbviszitek a szívetekben. És a legnagyobb öröm, amikor az (a téma vagy a hozzászólás) megkönnyebbüléshez vezet, felszabadít.

Azon töprengek, hogy itt a blogtérben mi minden történik. Járok kelek a blogtérben. Vannak népszerű témák és felháborítóak. Azokhoz hozzá kell szólni. Izomból vagy zsigerből.
100 hozzászólás, de minél tovább olvasom, annál jobban facsarodik a szívem. Félreértés, sárdobálás, irigység, sértődés. Kínban kinevetés. Fogcsikorgatás. Elvárás-hegyek.

Én is várok: várom a katarzist, a klasszikus drámák elengedhetetlen kellékét. A tetőponton már rég túl van az energia.
Katarzis? Nincs sehol. Ezekben a modern blog-drámákban már nem divat a dolgok elsimítása?
Úgy tűnik.
( Csak facsarodik, na.)

***

Tehát vágyom én 100 kommentre, katarzis nélkül?

Nem.
Régimódi gondolkodás.
Rossz marketinges szemlélet.
Szeretem, ha van vége a dolgoknak. És az a vég béke, gyógyulás vagy 'éltekboldoganmígmegnemhaltak'.

7 megjegyzés:

Kriszta írta...

Hát nem, tényleg nem könnyű sokszor hozzászólást írni, magamból kiindulva persze. Minden írásod elolvasom, de sokszor nem tudok reagálni semmit sem, mert csak befészkeli magát az agyamba az olvasott szöveg és napokig csak forgatom, ízlelgetem, töprengek rajta...

Shushanna írta...

Az előttem szóló szerint én is...:)
Illetve majdnem minden írásod olvasom és gondolatok indulnak...de többnyire annyi minden kavarog utána a fejemben, hogy nem lehet kommentben leírni...Amúgy is bőbeszédűbb vagyok sokszor mint kellene...:)

Azért is jövök, mert szeretem ezeket a képeket, színeket, amiket felteszel a bejegyzésekhez. Ezt a mait különösen...:)

Szerintem biztosan több kommentet kapsz, mint sok blogíró, csak nincs nyoma...az emberek lekében, agyában marad...

Működik ez, csak másképp...

Shushanna írta...

lelkében...:)

Shushanna írta...

Ja igen... az a blogtér most bezárta magát... előttem legalábbis... Jó lett volna megoldás, feloldás...Most este kerestem...válasz nélkül maradtam. Szomorúsággal...

Shushanna írta...

Vissza kellett jönnöm... mert helyesbítenem kell... az a blogtér beengedett...és meglátogatott...feloldás történt, most már nyugodt a szívem és a lelkem...

colette írta...

Köszönöm, még ha nem is mekem szántad:-) Rajtam most segítettél.
Mindig a nehezebb utat választom, de most a fájdalom kerekedett felül.
És mivel véletlenek pedig nincsenek, ezt nagy alázattal fogadom.
A néma tulipán is lehet legalább olyan beszédes, mint az ékesszóló, legfeljebb nem bántja szóval a társait. Nekem megvolt a katarzis.

Shushanna írta...

...véletlenek pedig nincsenek...:)